Dr. Taródi-Nagy Béla szerk.: Szcenográfia 2. (Színpad és közönség. Működéstani könyvtár 2., Budapest, 1960)

feladatát. Semmiképpen sem felel neg annak a helyzetnek, amelyet a meglévő repertoár és a kor költői termelése határoz meg. Mind a jelenlegi repertoár, mind pedig a művészi termékek,még mindig azt követelik meg a színháztól, hogy

1 szakadjon el a mindennaptól, idézzen elő céltudatos érzéki csalódást,varázsoljon elő látszólagos világot és ugyanakkor teremtsen a nézőben külön érzélemvilágot,vagyis más szóval,hozzon létre a nézőben olyan szubjektiv folyamatokat , amelyeket a bemutatott darab hatása vált ki benne. Ezt nevezik művészi illúziónak,vagy ahogy Goethe és Schiller mondta: "olyan esztétikai látszatnak,amelyben a szinház világában élünk". Ugyanakkor a művészi alkotás egyáltalában nem jelent a valóság értelmében felfogott realitást, annak ellenére, hogy már számos izben megkísérelték, hogy a valóságból kiindulva érzékeltessék és tudatosítsák.a műélvezetet és magukat a műalkotásokat is. Ha tehát a magunk részéről mindenképpen hangsúlyozzuk, hogy az illúzió a szinház működése szempontjából szükséges/erre az illúzióra a különféle nézők természetesen különféle módon reagálnak/, ez azért történik, mivel minden szinházi előadás egyik legfontosabb feladata, hogy tudatosan illúziókat teremtsen. A külső rendezés bennünket érdeklő eszközei közül ebben az esetben megemlíthetjük az illúzió létrehozására képes helyiség, a fény szimbolikus kihasználását és az akusztikai aláfestés megteremtését, lia a rendező,a díszlettervező és a szinpadtechnikus valamely darab szinrehozatalakor értelemszerűen alkalmazza a fentebb elmondottakat, akkor megtörténik az annyira kivánt "színpadi csoda". Ismert tény,hogy a megszokás megkönnyíti az illúzió megszületését. Szert a szinházi előadások majdnem mindig pillanatnyi időhöz kötött hatásokból indulnak ki. Példaképpen megemlíthetjük azt a körülményt, hogy a néző hozzászokott egy bizonyos fajtájú szinpadmegvilágitáshoz, ezért még az illúziót rontó momentumokat is hajlandó elfogadni. Csak ezen az alapon tudjufk megmagyarázni, a joggal illuziós színpadnak nevezett barokkszinpad tartÓ3 hatását. SJbben az esetben döntő szerepet játszik a technika mindenkori helyzetétől és a közönség megszokottságától való függőség /beleértve azt is, hogy a közönség megszokja a megvilágítás hibáit is/ és éppen ez a tény bizonyítja, hogy milyen nehéz a mai fényrendezők dolga, ha a színpadon is olyan technikai teljesítményt akarnak "bemutatni, amely a korszerű technika színvonalán mozog