Dr. Taródi-Nagy Béla szerk.: Szcenográfia 2. (Színpad és közönség. Működéstani könyvtár 2., Budapest, 1960)
IjAKOVSKY ; A mi horizontra-korlátozottságunkhoz természetesen hozzá kell tenni egy lényeges dolgot, ami összefügg a tárgyilagosságra való törekvésünkkel. Még a legszükségesebb díszletnek sem szabad leiró, sem diszitő jellegének vagy funkciójának lennie. Még az ilyen legszükségesebb diszletet is kellékként fogjuk fel, mégha a szinész közvetlenül fizikailag nem is dolgozik vele. Ma persze kifejezőbb módon akarjuk érvényesi ten! a szint. VYCHODIL ; Azelőtt tulajdonképpen a figurális kép tanulmányozásából indultunk ki. Semleges háttereket alakitottunk ki detail nélkül, amit majd csak a szinész visz bele. Es ez szintén szines. Ma azonban érezzük, hogy még több szinre van szükségünk. A néző nélküle nem tud meglenni. KOURIL : Ez talán a képzőművészek hibája? RAKOVSKY : Nem kizárólag! Hibája volt ez a dramaturgiai kiválasztásnak is. Hiszen például Miller - Brechttel összehasonlítva - már több szint kap. KOURIL : Nem hiszem, hogy a Galilei-nek nem lenne szine. A kardinálisok alakjai és ruházatuk mégiscsak architektonikus hatást visz a szinpadra - éppúgy mint a kardinálisok padja, a karneváli jelenet stb. Ehhez a nyugodt fal a legjobb háttér. VYCHODIL : Most azonban nem akarunk megelégedni azzal, hogy a szinész szinessége csupán szürkés hátteret kivánna. Tehát legközelebbi problémáink volnának: több funkciószerű szinesség és a térség kifejezőbb tagolása. KOURIL : Ha azonban ferde padlózatra lesz szükségünk, bizonyára nem állítanak a színpadra expresszionista felületeket, hanem valódi ferdéket. Az amerikai Normann Bell Geddes egész életében - a Lear királyt kivéve - lépcsőkkel inszcenált. Azonban hogy milyen nagy épitész, azt csak akkor mutatta meg, amikor a "Lear király" számára rézsútosan szerkesztett. A szin lehetővé teszi a térség tagolását is. Beszéltünk már a szinességről, amely festés utján, vagy szines anyagok alkalmazásával keletkezik. Ezzel függ össze az alaprajz problémája. Az expresszionizmus a valóságban csak átváltoztatta a festett kulisszát deformált alakzatokká, de lényegében ugyanúgy illuzionista, mint a barokk. Ha már ehhez Meyerchold, Décko vagy Ochlopkov kezdeményezett valamit, az mindig olyan anyag volt, amely döntött és amellyel akkor segitjük ki magunkat,ha nem tudunk mihez kezdeni. A színészek ettől a meg-
