Dr. Taródi-Nagy Béla szerk.: Szcenográfia 2. (Színpad és közönség. Működéstani könyvtár 2., Budapest, 1960)

caît és szekrényeit. Széket az anyagokat szakemberek tanulmányoz­zák. A múzeum munkatársai foglalkoznak velük és sok kutató, aűriJc kizárólag azért jönnek ide, hogy elmélyedjenek a múzeumi alapban, nem beszélve a kiadóvállalatok illetékeseiről, akik illusztráció­kat válogatnak uj könyvekhez, a folyóiratok es újságok szinházi vonatkozású cikkeihez. Anyagért fordulnak a múzeumhoz egy-egy szinházi közvetitésre készülve, a televízió dolgozói is. A múzeum alapját pontos leltárba foglalták, számmal látták el és bevezették a "Bevételi könyvbe", amely a múzeum főőrének szobájában található. A múzeum gazdagságát, valamint a sok-sok kincs nyilvántartásához és megóvásához szükséges munka mennyisé­gét talán a legszemléltetőbben az érzékelteti, hogy egyedül a "Bevételi könyvekből" annyi gyűlt össze a múzeumban, hogy akár kitűnő tudományos könyvtárat képezhetnének. A tárgyak leltározásával és a "Bevételi könyv"-be való be­vezetésével azonban korántsem ér véget a muzeumőrök munkája. Az anyagot okosan és gondosan kell őrizni, ezenkívül tanulmányozni is kell és leírni, hozzáférhetővé tenni bárki számára, aki tudo­mányosan érdeklődik iránta. Az anyag a főmegörzőből ezzel a céllal kerül a megfelelő osztályra. A Bahrusin Színháztörténeti Múzeum a legkülönbözőbb jellegű tárgyakat őrzi. Ennek megfelelően azt találták a legcél­szerűbbnek, hogy olyan osztályokat létesítsenek, amelyek a legel­terjedtebb kiállitási tárgyakat egyesitik. A múzeumban jelenleg a következő osztályokat találjuk: 1. Ikonográfiái-osztály, a szí­nészek életbéli és szerepbeli portréival.Alosztályai - festészet, szobrászat, grafika és reprodukciók. Itt a színházművészet kivá­lóságainak mintegy 20 ezer művészi képét őrzik,amelyek közül igen sok a legkiválóbb orosz festőművészek - Brjullov, Kiprenszkij, Tropinyin, Rjepin, Szeröv, Andrejev, Uljanov, Joganszon, FaVítíE^ szkij ecsetjét dicséri vagy maguk a színészek - A.F•Lenszki j t VlU P. Szadovszki j, V. V.Szamoilov, F.I. Saljapin és mások - készítet­tek. 2. Dekorációs osztály, ahol a XVTII.századtól napjainkig ké­szült díszlet- és jelmeztervek, valamint szinházi makettek kaptak helyet. Ezen az osztályon mintegy 50 ezer tárgyat tartanak nyil­ván, amelyek teljes képet adnak a szinházi díszlettervező művé­szet fejlődéséről Oroszországban és a Szovjetunióban. 5. Fénykép-osztály és a hozzátartozó negatív-osztály. Hogy

Next

/
Oldalképek
Tartalom