Dr. Taródi-Nagy Béla szerk.: Szcenográfia 2. (Színpad és közönség. Működéstani könyvtár 2., Budapest, 1960)
eléggé elnyelné a fényt, főként azokban a színházakban, amelyeknek a nézőtéren nagy világítási parkjuk van. b/ Felületek és falak bolyhositását ugyanolyan módszerrel lehet végezni,mint amellyel a szololit vagy az enyves lemez bolyhositását végezzük. Fontos itt az alap előkészítése, a nedvesség át szivárgása elleni védőmázzal való ellátás stb. Mintául a különböző színárnyalatokban bolyhositott szololit szolgál, felerészben szórt, felerészben bekent formában. Ezzel a módszerrel bolyhosithatjuk a falrészeket és a par ape tekét a zenekarban, a világositói páholyban, sőt a közönség páholyaiban, a zsinórpadlás látható részeit, a szinpadi falakat és a különböző kisegitő szerkezeteket. Ha megfelelő kötőanyagot használunk, a bolyhositott felületeket mosni is lehet. c/ Előregyártás. Bizonyára gazdaságos lenne /már csupán a szinházi gyártásban állandósult időhiány miatt is/ nagy papir-, organdin-, kalikó felületeket stb. beszórni. Bizonyára megfelelőbb lesz ezt a fajta gyártást a szinházak szükséglete szerint gyárból pl. a Tapa Á.V.-tói biztosítani. Ugy véljük, hogy a gyártással kapcsolatos tárgyalásokkal és az 1 éves szükséglet konkrét követelményeinek előterjesztésével el lehet érni a gyártás kiterjesztését az organdin, a PVC és a kalikó bolyhositására is. Alkalmas partner az ilyen tárgyalások szempontjából a Szinházi Szolgálat lehetne, amely ez előregyártott elemek szétosztását is végezhetné. Az igy szalagszerüen előregyártott anyagok közvetlenül használhatók lennének keretre történő kifeszitésre, vagy ráragaszthatok lennének szilárd alapra /fa, vászon stb./. d/ Bolyhositani lehet a szabad rajzot vagy festményt is. Egyenlőtlen kötőanyag réteg rávitelével ugyancsak egyenlőtlen bolyhositást érünk el. A beszórással finom átmeneteket alakíthatunk ki, ugyanúgy, mint ecsetté] történő rákenéssel és félszáraz e c s e tbel t orténő ki k enéssel. e/ A nyomott mvbársonyt ugy képezzük, hogy az első megszáradt rétegre második vagdalék réteget szórunk. Itt a szines kombinációk és a vágott, különféle hosszúságú vagdalékokkal történő kombinációk széles sora kínálkozik. Organdlnon készítettünk szürke mintát, fekete mezőn, vagy barna mintát tiszta fehér alapom a barna mintát organdinon és kalikón is kiszórtuk és beige szinü tintát készítettünk barna mezőben kalikón. Rányomkodott kötőanya-