MAGYAR SZÍNPAD 1907. április (10. évfolyam 89-118. sz.)
1907-04-11 / 99. szám
1907 április 11 Színházi élet. Budapest, április 11. A zászlók. — A legderekabb színházi közönség. — A kis bajor helységben: Berchtesgadenben, a melyet mint kedvelt nyaralóhelyet jól ismer a magyar közönség, a minap a helybeli intelligenczia műkedvelői előadást rendezett. Előadásra került egy helyi szerzőnek a bohózata, a melynek a szinlapja olyan figyelmeztetést intézett a nagyérdemű közönséghez, mely eddigelé példátlan a színházi krónikákban. A színlap végére ugyanis ez volt nyomtatva : „A t. cz. közönséghez! A kedves hölgyeket felkérjük, hogy szép és divatos kalapjukat hagyják a ruhatárban. Az egész mélyen tisztelt közönséget pedig felkérjük, hogy a mi a tetszésnyilvánítást illeti, bizzák magukat teljes bizalommal az előadást rendező bizottságra, mely igen jól ismeri a bemutatóra kerülő darabot és az előadó műkedvelő hölgyek és urak művészi képességeit. Éppen ezért tisztelettel kérjük, hogy a) egy kék zászló megjelenésével tessék tapsolni. b) egy vörös zászló megjelenésénél pedig tessék nagy csöndben méltó elragadtatásuknak kifejezést adni! A rendező-bizottság." És ez nem volt tréfa, hanem a legkomolyabb valóság. A kulissza mögött az előadás alatt ott állott egy erre a czélra betanított ember, a ki valahányszor egy „viczczet" mondtak a színpadon: kidugott a kulissza mögül egy kis kék zászlót és valahányszor a hősnő a szinpadra lépett: egy kis vörös zászlót. És a közönség eszerint tapsolt vagy csöndben álmélkodott.. . Egyszer azonban tévedett a kulisszák mögött álló zászlós ember. Véletlenül akkor dugta ki a kék zászlócskát, a mikor a darab egyetlen komoly jelenetét játszották. És a közönség hahotázott és tapsolt. Ez történt az urnák 1907-ik esztendejében, a közelmúlt napokban, ha ugyan hinni lehet annak a bécsi újságnak, a mely ezt a históriát megirja. Vidék*; színpadok. Budapest, április 11. Az aradi színházban szombaton kerül bemutatóra Ormos Ede Szocziálisták czimü színmüve, a melynek női főszerepét a szerző felesége: Déry Blanka játssza. * Szalkay Lajos színtársulatának megengedte az eszéki községi tanács, hogy május végétől junius végéig a szlavóniai városban magyarnyelvű előadásokat tarthasson. * A kolozsvári Nemzeti Színház ban pénteken este kerül bemutatóra Zboray Aladár Micz báró czimü vigjátéka. Ez lesz a darab első vidéki előadása. Külföldi színpadok, —^ Budapest, április 11 A bécsi Volkstheuter szombaton este mutatja be Pinero: His house in otder czimü szinmüvét, mely nálunk a Vígszínház- ban A tökéletes feleség czimmel került nagy sikerrel szinre. A darabot Bécsben Ordnung im Pause czimmel adják elő. * A prágai Deutsches Landestheater legközelebb bemutatja Weiss Károly A revizor czimü zenei vígjátékát, me/y Gogol hasonlóczimü vigjátéka után készült. A new-yorki Manhattan-Opera-House igazgatója: Hammer stein Oszkár erősen készül a ] jövő szezónra, hogy méltóan konkurrálhasson Conried-dal. Herbert Viktor zeneszerzőnél egy nagy amerikai operát rendelt meg a jövő szezónra, melynek librettójára 1000 dollár (5000 korona) pályadijat tűzött ki. Valószínűleg Belasco Dávid, a hires amerikai drámairó irja meg a szövegkönyvet pályázaton kivül. * A lipcsei uj operett-színházban a minap egy fiatal bécsi komponista Chmel Lajos aratott szép sikert Monte-Carló czimü operettjével, melynek szövegét Lindau és Antony irták. * Giordano két uj operájával fog szerepelni a milánói Scala-szinház jövő szezónján. Az egyiknek A nílusi ünnep, a másiknak Marczella a czime. Strauss Richard Salome ját május 10-én fogják bemutatni Párisban, a Chateleí-színházban. A Salome előadásait a szerző maga fogja vezényelni, a ki az utolsó próbákon is jelen lesz. Először Lucienne Btéval fogja énekelni Salome szerepét, még pedig német nyelven, azután Destinn hmmy is be fog mutatkozni ebben a szerepben a párisi közönségnek Slezák Leó, a becsi operanaz ismert tenoristája, tiz évre szerződést kötött egy berlini gramofon-társasággal, melynek értelmében 8000 korona évi fizetést kap azért, hogy csak e társaság gramofonjaiba énekeljen bele. NY1LTIÉR, RiNMMIIl PREU arczszépitő Is kézfinomító szert, rAnNUtlIA'Uiikm m ely teljesen ártalmatlan; a bőrt bársonysimává teszi. Mindenféle szeplőt, májfoltot, pattanást, kiütést rövid használat után megszüntet Teljesen zsírtalan és nappali világítás mellett is teljes hatással használható. Ara 1 korona. A prémnez'való szappan 30 Jil- j lér Foudeisr 3 »zinben i doboz 1 korona. Kapható Ladányi Zoltán, Szent-Bertalan gyógyszertárában Andrássv-ut 55., (Eötvös-utcza sarok). Telefon 12—33 öt koronás rendeies portómentes. — Számos kitüntető elismerés. — — „Heztartds", a mágyar gazdasszonyok kedvelt közlönye januárban kezdi meg a XIII. évfolyamát. — Elöt. ar ln é, 3 kor. Kiadóhiv. Budapest, VIII., JózsefkSrut 31/B. Tessék mutatószámot kérni. Színeszeink és művészeink ruhaszöveteiket Semler J. elsőrangú poszlókereskedésében (Bécsi-utcza szerezik be Hirdetések. r.aurP,^ • m # •nvü «S A/j U1JOU tejcsokoládé a világon. Képviseli Karácsonyi Fo- ren cz, Budapest, Rottenbiller-u. 24. Telefon 81—84. Több 100 orvos véleménye szerint legkitűnőbb szer fog-, száj- és garatápolásra Dr. DEMBITZ 5 ÖIJDTAf szájvíz pasztilla fogorvos ÜOIil I Uli és fogpora. Äseptol szájvizpasztillák 1 doboz 2 kor., fogpor 80 fillér. Kaphatók *;ó*;tár&khaa,'dro>árlákba> «•'UlatnzerUrakkoi Kozpontl főraktár • Dr. Dembitz, fog-ss szájipoioszesek laborsterlant Budapest, VII., Kerepesí-nt 10. síim. Orvoai vélemények minden dobozhoz mellékelve. Bankettek, ünnepélyek lakodalmak, valamint tánczmulatságok, alkalmaból a rtlr ot székeket, evőkölcsön ád aöZlaiUaal, eszközöket, porczellán és üvegnemüeket, stb. a legjutánvosabb dijak mellett. Glück Márton, Budapest, Hajósutcza 17. sz. Telefon 80—61. Állandóan nagy választék kávéházi és vendéglői felszerelésekben BÚTOR tömör keményfából Neuschlosz Ödön és Marczel czég gyártmánya. Teljes hálószobák (2 ágy, 2 szekrény, mosdó, 2 éjjeli szekrény csiszclt tükörrel és márványnyal. = 180 forint = Díszesebb kivitelben politúrozva 230,forÍDt. Kizárólagos eladás: SZÖTS SIMON "telepe" 8 Budapest, IV., Kossuth'Lajos-u. 15. Telefon 87—2 Telefon 87—23 Különlegességek: szőnyeges, függönyök, ágynemüek. vas-, rézbutor c és az összes lakberendezési czikicekben. ß elvärosi gyorsirási- ss $$ gépirási srahfoMa IV., Párisi-utcza 5. (A főpostával szemben) Végzett növendékeinket ingyenesen álláshoz juttatjuk. Tanfolyamok : magyar és német levelező és vitagyorsirás. Kereskedelmi levelezés és helyesírás. Oktatás az összes rendszerű írógépeken. Mérsékel t tandij. Telefon 93 -03 Kohn Albert zongora gyári raktár IV. Kossuth Lajos-u. 1. (Ferencziek hazára) I. em. Steinway & Sons Blüthner. Schiedmeyer & Söhne czég egyedüli képviselője. újítás nyakkendőm NINCS TÖBBÉ B0SSZDSÄ6 A DUPLA 6A1ÚRÖKKM M.K1R.SZAB.*,CHIC' NyAKKCNDOM OUT SZERKEZETŰ, iflSA azauáiyozható az. te se n «Lomn aANsety eooiei más Htennatno. % telet* AKJEGyZEH INGYEN ÉS bérmentve ? OLCSÓ . SXAQOfT SEBŐK GYULA ÓM ÉS Nöl-DlVATÁRÜHAZAf A SZAa..CWC'MVAKHENOŐ WÍUOU llARtWITaU BUOAPEST VI.TERtodWÖTAS. "" p^ot^KTe/tvYAOO« vJit^ac.*.) J Eladok és veszek Urasági bútorokat , Zongorát, pianinót kölcsönöz STE$]*BE$G K«np«SÍ-Dt.8S, Kitűnő zongorák dús raktára teljes berendezéseket, angol bőrbutorokat, mahagóni és rézbutorokat, perzsa- és szmlrna» szőnyegeket, függönyöket, olajfestményeket, gásés villamos-csillárokat. NAGY ZSIGMOND StSSt Budapest, Semmelweis-utcza 21. szám. Az egész házban. Telefon 17—77. L