MAGYAR SZÍNPAD 1907. március (10. évfolyam 60-88. sz.)

1907-03-11 / 70. szám

93. márczius 10. J VIG SZÍNHÁZ. »A tánczos regiment« szövege. I. felvonás. A csöndes és unalmas jaksevói helyörségben hivatalos irat érkezett az ezre­deshez és az ezredes annak nagyon megörül. Ebből arra következtetnek az unatkozó tisztek, hogy az ezredest áthelyezték. Irigylik is, de másrészt nagyon sajnálják, hogy elvesztik a kedvelt parancsnokot és a mikor belép az étkezőbe, meghatottan akarnak tőle búcsúzni. De ekkor megtudják, hogy az egész regimentet helyezték át, még pedig egy igen szép és kedves városkába. II. felvonás. A városkában várják a hu­szárokat. A városbeliek mind üdvözlik Lam­brechet városi tanácsost, meit neki köszönhető, hogy a regimentet a városkába helyezték, jobban mondva az ő leányának, Rózának, a ki az uralkodó előtt tett merész nyilatkozatával idézte elő, hogy a helység garnizont kapott. A rege­ment nevében tisztek deputácziója jelenik meg a háznál, hogy köszönetet mondjon a bátor kisasszonynak. Persze a fiatal leányok és a tisztek hamarosan összeismerkednek és akár­hogy dörmög is a feketemáw N-noas. széles jókedv terjed az egész házban és a mikor a katonabanda is megjelenik, hogy szerenádot adjon a hölgyeknek: tánezra kerekedik az egész társaság. III. félvonás. A szivek rohamosan köze­lednek egymáshoz. Mariannát, a Lambrechet húgát, a ki fiatal és szép özvegyasszony, Ellerbeeck ezredes felkeresi, hogy nála lakást béreljen. Az ezredes egy pavillont bérel ki, a mely Marianna parkjának egy távolabbi részé­ben van. Közben pedig Muki hadnagy tüzesen udvarol Róza kisasszonynak, Dietz a Nippes leányáért, Erikáért verseng. Kellermann ordo­náncz pedig a szobalányok körül legyeskedik. A tisztek győzelmesen kezdenek előayomulni ugy a nőknél, mint a férfiak társaságában és az első kártya-partiban az ezredes agyszerü fölényt fejt ki. IV. felvonás. A szerelmes párok czélhoz jutnak, a szívügyeket szerencsésen lebonyolít­ják és az elégületlen polgári elemek is telje­sen megbékülnek a tánczos regimenttel. Egy órára nézzük meg az »Apolló« szinház előadá­sait, VIII., Népszinház-u. 1—3. Népszínház mellett Előadasok délután 4-től folytatólag éjfélig. Amputáltak, ferdsimöM, sérvben szenvedők kérjék . ingpen és bérmentn« l a legújabb kép*t érj*gy**kat KELETI l •Aue rgyáritíl 'BPEST, IT;, Koronahorceg-ü. IT. Pártoljuk a hamai ipart! Maifar V6d«»fflet960. n. ! Valódi fatncxU gummikttlBn!eje»ég»k tjArí I Arak meltet l | cöt /ca /kt büüaptsx vii klrip.májrs Mindennemű sa­ját gyártmánya HANGSZEREK nagy raktára. A szépség megóvása és fentartása nem kis dolog ! Én őszintén bevallom, hogy szépségemet kiválóan a valódi ,.gyöngyvirág creme"-ri6k köszönöm .^Kapható'Bndapesten a Városi "gyógyszer­tárban, Váczi utcza 34/10. Kis tégely ára 1 korona. Nagy tégely 1 korona 50 fillér. MAGYAR SZÍNHÁZ. KIRÁLY SZÍNHÁZ. »A csibészkirály« szövege: I-sö felvonás. Az Olympia-szinház prima­donnájának öltözője. „A csibészkirály, premier­jének estéjén az udvarlók virággal várják Daisyt, az ünnepelt primadonnát. Megjelenik Layton, a hires rendőrfőnök, ki hírül hozza a szinház igazgatójának, hogy betörés készül a prima­donna öltözőjébe. Mialatt a színfalak mögött az előjáték folyik, Daisy elmondja az öreg színházi titkárnak, hogy pályáján egy ismeret­len megmentette az öngyilkosságtól s azóta folyton keresi ezt az életmentőjét. Daisy mint csirkefogó jelenik meg és kisiet a színpadra. Ekkor jönnek a betörők, de nyo­mon követik a rendőrök és meglánczolva viszik őket magukkal. E pillanatban siet be a primadonna az öltözőbe. Az utolsó rendőr visszatekint és abban a hitben, hogy egy betörőt itt felejtettek, egyik társával együtt ráveti magát Daisyre, kit kétségbeesett véde­kezése daczára no eglánczolnak és visznek ma­gukkal. Megszólal a csengő, mely Daisyt a színpadra bivja, de hiába. Kétségbeesetten rohan be az ügyelő, a titkár, az igazgató, a szerző, majd a kar meg a közönség, a prima­donna eltűnt, az előadás megakadt. II-ik felvonás. Első kép. A fogház-udvaron. Layton rendőrfőnök két detektivvel álruhában a „Fekete Elefánt" korcsmába indul, a tolvajok tanyájára. Távozásuk u*án hozzák a három betörőt, majd Daisyt. A betörőktől tudja meg Daisy elfogatásának furcsa okát és mint­hogy a premier sorsán már ugy sem segíthet: Grolmusnak, a vén betörőnek rábeszélésére — ki őt igazi tolvajnak nézi — rászánja magát a szökésre és arra, hogy tanulmányútra men­jen a „Fekete Elefánt" korcsmába. Második kép. A csibész-tanyán. Grolmus megjelenik Daisyvel és bejelentik, hogy ez a kis ficzkó közéjük akar lépni. Daisy fényes sikerrel tesz eleget a felvételi próbáknak, sőt any­nyiraelbüvöli a betörőket, hogy általános lelkese­dés mellett megválasztják csibészkirálynak. Daisy Layton rendőrfőnökben felismeri azt az embert, ki valamikor visszaadta őt az életnek. Layton is folyton kereste azóta a leányt és most mind­ketten kétségbeesnek, hogy ime a büntanyán kell egymást fellelniök. De már közeledik a menet; a tolvajok, betörők, csalók mindenféle alfaja. Megkoronázzák Daisyt és a vidáman meginduló négyest csak az öreg Grolmus akasztja meg, ki azt ajánlja, hogy az éjszakát használják fel egy betörésre : az uj primadonna lakásába, a csibészkirály személyes vezetése mellett. Daisy vidáman vállalja a szerepet. III-ik felvonás. Daisy lakása. Megjelen­nek — az ablakon keresztül — Daisy és társai. Csakhamar megzavarják őket, mert jön az igazgató, a szerző, a kritikus, a kik Daisyt keresik. Csakhamar kiderül Layton és Daisy ártatlansága, kik az igazgatóéknak és a be­törőknek zajos helyeslése mellett egymás kar­jába borulnak. Egy órára nézzük meg az »Apolló« szinház előadá­sait, VIII., Népszinház-u. 1—3. Népszínház mellett Előadások délután 4-től folytatólag éjiéiig. »A vig özvegy« szövege. Első felvonás. A montenegrói követség palotája Párisban. Zéta Mirko, Montenegró párisi követe, hogy állama zilált pénzügyeit rendezze, Glavari Hannát, a dúsgazdag özve­gyet, a ki busz milliót örökölt, hazájabeli emberrel akarja összeházasítani. A vig özvegy jövendőbelijéül kijelöli Danilovics Danilo gróf követségi titkárt; egy vidám, mulatós, balkáni arisztokratát. Hanna és Danilo között — még Hanna leánykorában — lejátszódott egy sze­relmi regény. Denilo, mikor megtudja, hogy miről van szó, tudomására hozza Hannának, hogy soh' sem vall neki szerelmet, nehogy bozományvadásznak lássék. De megfogadja, hogy elriasztja mellőle a kérők nagy seregót. Második felvonás. Nemzeti ünnep Glavari Hanna párisi palotájának parkjában. A szerelmi játék és évődés folyik Hanna és Danilo között. Ezzel együtt szövődik egy szerelmi regény a követ felesége: Valencienne és egy párisi gavallér: Rosillon Kamill között. Rosillon rá­bírja Valenciennet, hogy vonuljon vele a kerti pavillonba és a mikor a követ gyanút fog éa oda betör: Hanuát (a ki, hogy barátnőjét meg­mentse : a pavillonba lopózott) találja ott Rosil­lonnal. Danilo, a ki valójában szereti Hannát, kétségbeesve távozik, abban a hitben, hogy Hanna Rosillon kedvese. Harmadik felvonás. C&baret-est Hanna palotájában. Hanna — hogy Danilot az ő meg­szokott vidám környezetével vegye körül — a grízetekkel estét rendeztet. Danilo ezekkel mu­lat, de a mikor Hanna bevallja neki, hogy ártatlan ós a pavillonba cs«l ment be, hogy Valenciennet megmentse es azonkívül azl állítja, hogy a milliókat elveszti, ha férjhez megy: Danilo bevallja neki szerelmét. A vig özvegy boldogan igent mond és most már meg­vallja, hogy a Glavari-milliók az ö jövendőbeli — férjét illetik. Egy órára nézzük meg az »Apolló« szinház előadá­sait, VIII., Népszinhaz-u. 1—3. Népszínház mellett. Előadások délután 4-től folytatólag éfjélig. Kohn Albert zongora gyári raktár IV. Kossuth Lajos-u. 1. (Ferencziek hazára) I. em. teinway &J9»ni Bittthaer. SchliJ myer & Söhne czég egyedüli képviselője. jj elvárosi gyorsirási- és $ gépir ási szakiskola IV., Párisí-utcza 5. (A főpostával szemben) Végzett növendékein­ket ingyenesen állás­hoz juttatjuk. Tan­folyamok : magyar és német levelező es vita­gyorsirás. Kereskedelmi levelezés és helyesírás Oktatás az összes rendszerű írógépeken. Mérsékelt tandíj. Telefon 93—08 (ftK) SZÉP AKAR LtNNl aLECBIZTDUSB HioASÖ tUKSZÉHlfi SIEHT. h 0. QlRŰ FÉLE HAVASI TOPÁR CRŐHBT h03zmkük Ai «»cor fa Kttcurr aíijbs rent**l ti «rrscw» . .jihava itlil óta Iker. TVobcrtegelj CO nu noirr - rcuc 0>yqcysicrtrk KCiOMvá*. , «tuAir Tt«, 10, ' UlurCiTI róhkhtlu, to»6*.rtUCTOSlTM»u»m. ) 'S&'tJSS* ÄVötgti STERflBERG es« és kir. nduri hangsxergyárában. Kerepes 1-at 36 sz

Next

/
Oldalképek
Tartalom