MAGYAR SZÍNPAD 1907. március (10. évfolyam 60-88. sz.)

1907-03-25 / 84. szám

1907. márczius 25 öregszünk... Mint ahogy az öregedő cocotte-ok templomba járnak, ugy kezdünk mi is öreg­korunkra az Akadémiába szaladgálni pálya­dijakért . . . — Mit csináljak? — felelte erre nevelve Porzsolt. — Tehetek én arról, hogy a Tudo­mányos Akadémia az egyetlen hitelszövetkezet, mely — nekem pénzt ad?l M me Színházi élet Budapest, márczius 25. I. A „Salome" sikere — A megtört babona. — Csak igy utólag, a mikor tul vagyunk a szenzácziós estén, fejlődnek ki a maga részletei­ben annak az igazán párját ritkitó sikernek, a melyet a Vigszinház Wilde leghíresebb müvé­nek előadásával elért. Az egész színházi szezónra rányomta bélye­gét ez az előadás és nem csoda, ha annyira foglalkoztatja a lelkeket, mint nagyon kevés újdonság eddigelé. Nemcsak a Vigszinház-ról és egy előadá­sáról van itt szó. Megtört egy babona, a mely­nek súlyát már nagyon régen nyögi az egész magyarországi színészet. A világirodalom leg­szebb müveit nem lehetett nálunk eladni, ha nem egész estét betöltő színpadi termékek vol­tak és a rövidebb darabok egészen kivesztek a szinház játékrendjéből. Ha néha-néha mégis elő­merészkedett egy-egy szinház valamely egy­felvonásossal, az kész veszedelem volt a szín­házra nézve, mert az egyfelvonásos iránt sem érdeklődtek és a vele együtt adott hosszabb darabot is tönkretették vele. És most a Salome esete megmutatta, hogy mégis fel lehet kelteni, sőt a legnagyobb mér­tékben fel is lehet csigázni a közönség érdek­lődését, lázba lehet ejteni az egész publikumot egy terjedelmében rövidebb lélegzetű, de egész mivoltában mégis csak megkapó, megragadó művel. A dráma terén alig tudunk ehhez mér­hető példát. Az operában láttunk hasonlót, a mikor a Parasztbecsület a telt házak imponálóan hosszú sorát hozta meg. Most pedig a Salome éri el azt a dicsőséget, hogy érette tódulnak a színházba és az a körülmény, hogy vele együtt adják, nem árt, hanem inkább hasz­nál mind ama műnek, a melyet a Salome­val együtt hoznak szinre. Salome- ről beszél ma mindenki, nincs senki, aki meg nem akarná ismerni ezt az izzó szenvedélyű, poézist lehelő, szenzácziót terjesztő tragédiát, a melyet a Vig­szinház a legtökéletesebb előadások egyikének keretében hozott a mi közönségünk elé. A kik azt hilték, hogy csak a tulfinomitott izlésü embereknek kell a Wiide műve, nagyon csalódnak és bizonyára kellemes a csalódás. A karzatok közönsége épen ugy töri magát a da­rabért, mint a páholyok finyás látogatói és fenn és lenn egyaránt zug a taps, a mely kü­lönösen Góthné Kertész Ellának, Haraszthy Herminnek, Fenyvesi Emilnek, továbbá a színész és rendező kettős minőségében Góth Sándor­nak szól. És szíves örömmel regisztráljuk ezt a nagy sikert. Togo. II. Küry Klára sikere. — A diadalmas „ Vig özvegy— Tavaly ilyenkor történt, hogy Küry Klára bécsi vendégszereplése alkalmával egyik szabad estéjén meg­nézte A vig özvegy egyik ottani előadását Reinhardt zeneszerző társaságában. Felvonásközben igy szólt Küry Klára: — Látja, Reinhardt ur, én soha darabról, vagy szerepről előre nyilatkozni nem szoktam. A jósolgatás rosszízű dolog és darab is, szerep is isten kezében van. De erről a darabról, erről a szerepről, amelyet az isten is nekem teremtett, el mertem volna mondani előre, hogv ötszázszor egyfolytában is játszanám zsú­folt házak előtt jó partnerekkel, jó előadásban, szó­val ugy, hogy minden együtt legyen. Azóta sohase pihent el Küry Klárának az a vágya, hogy ezt a szerepet eljátszsza, bár semmi kilátása nem nyílt rá. Hiszen A vig özvegy nem azé. a szinházé, amelyhez Küry szerződött A körülmények azoman engedelmeskedtek a művésznő kívánságának és sok, sok ide nem tartozó véletlen következtében teljesült egyszerre két vágya. Egyik, hogy korábbi fényes szerepeinek rövid sorozatban való eljátszásával egy csapásra visszahozza a Népszínház közönséget Másik, hogy uj szerep gya­nánt a Magyar Színház-ban eljátszsza A vig özvegyet. A Népszínház-bán Küry Klára 28 fellépésenek (hivatalos kimuta'ás szerint) 72,000 korona volt a brutto­bevétele. A Magyar Szinhdz-ban pedig valósággal cso­dát tesz, mert első fellépése már A víg özvegy 102-ik előadására esett és azóta történt 20 fellépte alait a szín­ház többet vett be, mint a mennyit egyálialán bevenni képes. És ez csak látszólagos ellentmondás, mert vala­mennyi felléptére az összes jegyek elővételben keltek el és az eddigi 20 Küry-est a Magyar Színháznak kerek 60,000 koronát jövedelmezett. A szinház tájékán ezért a boldogság teljes. Zoltán igazgató azon volt, hogy Küry Klára fellépteit színhá­zának délutánra és estére is biztosítsa és folytatódni fognak a Küry vendégjátékai szabad-ágidejének utolsó napjáig. És a Magyar Szinház nézőtere esténkint egy- j szerűen ragyog a. leggyönyörüob közönségtől. Minden roskadásig tele. És Küry mosolygó boldogsággal játszik j egy szép és neki termett szerepet, ahogy senki más az operett terén és ahogy még ő se játszott korábban soha. Azon a délutáni előadáson, amelyen a Magyar j Színház kórusa számára játszott, a karbeli hölgyek és j urak valósággal elárasziották csupi fehér viraggal. Es j általában sziniáz-direkczió, kollégák és primadonna csupa gyöngéd figyelem egymás iránt. És Küry Klára igazán fáradhatatlan. Esténkint játszik. Most vasárnap és hétfőn négy nap alatt nyolczszor. Azon felül még ' próbál is uj partnerekkel, mert Ráthonyi, a kedves, szinte bájos Daniló most pár napig pihen, mert be­rekedt Vasárnap és hétfőn a kitűnő horvúth Kálmán játsza a szerepet. Bizonyosan ő lesz a legdaliá-abb, a legf rfiasabb Daniló. Már a próbákon megtapsolták. Azután egy pompás, hire szerint első rangú vidéki színész, Palásthy Sándor játsza a grófot kedaen, szer­dán és csütörtökön. Azt mondják, ő a legjobb Daniló. Húsvét vasárnapjától kezdve p dig ismét mind.n elő­adáson együtt lesz Küry az időközben hét napi . ihenő alatt meggyógyult Rdthonyi-val. És ez a legigazibb. —Y — Vidéki színpadok. Budapest, márczius 25 Az aradi színházban a jövő héten három estén fog vendégszerepelni Jászai_ Mari. A művésznő a Stuart Maria, Essex gróf és Lady Windermere legyezője czimü darabokban fog fellépni. « A miskolczi szini kerület uj társulatának igazga­gatója : Palágyi Lajos, Egerben 60 előadással már e hó 31-én megnyitja az uj sziniidényt. A társulat különben Egerben még szeptember, esetleg október hóban is fog rövidebb ideig eloadásokat tartani. Külföldi színpadok. 8 Klauest, márczius 25. Dr. Löwe, boroszlói színházigazgató, operatársu­latával május első felében vendégszerepelni fog Bécs­ben, a Volksthealer-ben, a hol Strauss Richard Salome­ját mutatja ne. Hir szerint Löwe a Salome-1 bemutatja a bécsi vendégszereplés után Budapesten és Triesztben is. A párisi Theatre Francais-ban most készülnek Viktor Hugo egyik leghíresebb drámai müvének, a Marion Delorme-nak reprizére. A beriini királyi operaházban április ötödikén kezdi meg vendégszereplését a monte-carloi szináz száztagú operatársulata, Gunsbourg igazgató vezetése alatt. Első estén Berlioz: Faust elkárhozása czimü mü­vét mutatják be Madame Lindsay, Renaud és Rousse­liére közreműködésével. A párisi Vaudeville-szinhdz-ban tegnap este mu­tatták be Pierre Wolff-nak, A titok szerzőjének, Le Ruisseau czimü uj darabját. • ' Bdrkány Máiia, a magyar származású hires német tragika, most Oroszországban jár társulatával. Eddig Pétervárott, Révaiban es Rigában játszott nagy sikerrel. A körutat Moszkvában fejezi be. Torin a párisi Nouveautés-szinház hires komikusa meghalt. Az elhunyt roppant kövér és alacsony emberke volt, ellenállhatatlanul komikus figura. Egyike volt Pá­rizs legnépszerűbb színészeinek, aki Feydeau, Henne­quin, Bilhaud stb. bohózataiban hihetetlen sikereket aratott. Igazi neve Victorin-Joseph Schiffer volt. QTCQN fi o & Egyetem, u 5 ^ Minden opera és enek es zene-te kaphatok: „O D EON 1 Schiff és társa czégnél Budapest. EgyeieM-u ». 5 kedveli operettet ingyen kap minden vevö. aki nalam vesi egy oparette-g amofont. Ára 30 korona teljes felszereléssel együtt. Az eparatta-gram%fan ai B nagy dallemezzel agyfltt ügyedül kapható 1 WAGNER, „flangszer-Király"-iiAl Budapest, VIII., Jóisef-körut 37/0. Teletan 67-86. K épea hant.*«- trjenrzék In.yen kildetlt . DIGESTOL GLÜCK as améactéat aIffaa<M. — Ára 2 Kapható GERO ADOLF ortop. czipészmester VI. Kossuth Lajos-utczaX Ajánlja fájós lábakra készítményeit. Telefon 15— OB. ßSZEK-VENDÉGLŐ UUZA Uli (Bohémtaaya) (Bohéitioya) VII. kar., Akáazfa-utaza 7. Reggelig nyitva. Milden isti EGRI ILLÉS ALADÁR zenekari kugvirsinyiz. Családoknak társasvacsorákra külön helyiségek. I •«S/ t 1 Ufr AKAR LENNI ntwatzroviBB nmab wizfcriTÖ srutv . u 0. QlRQ FÉLE HAVASI TOPÁR MM HK3ZHKÜÄ AX AKCOR TO NEIC.rr MURI rtHi.AE T» Í«*SOI«> . Sl**«Á Tlitl lUgeÜ óra i kor. rróbategehj tO fiu moarr - rtkC ttTÓMtlt.T.« «Ot-Oü»«». hAtyMs .Imii. TI» 10 UL.RESRI ZÓM.TM; TO »TL-FTLT TLOÍI T> » » .»«» • ) Eladok és veszek NAGY ZSIGMOND ........... . teljes berendezéseket^ angol bőrbutorokat, ma­TTrnzxácri Hntnrr-.W* ÄÄ.HSSÄ -SÄ n*^ s-ffff--« U r3.S3.gl D UlOrOK3X, = és villamos-csillárokat. ===== A, egész házban. Telefon. 17 -V Zongorát, planlnót kölcsönöz STE8NBERG iiripttMU 30. Kltünö zongorák dús raktár»

Next

/
Oldalképek
Tartalom