MAGYAR SZÍNPAD 1907. február (10. évfolyam 32-59. sz.)

1907-02-05 / 36. szám

1907. február -i. Színházi élet Budapest, február 5. Pro és kontra. — Intimitások a Fedák-szavazásról. — — Első közlemény. — A Magyar Színpad Fedák-szavazásának kulisszái mögé — a mint azt előre hirdettük — ezennel bepillantást engedünk lapunk olvasó­közönségének. A budapesti színházi közönség minden várakozáson felül való érdeklődéssel viseltetett a szavazás iránt és teljes egyetemességében vett részt a szavazásban, a mi azt jelenti, hogy a páholyok legelőkelőbb arisztokrata körökből való közönsége éppenugy szavazott Fedák Sári ügyében, mint a földszint polgári közönsége és a karzatokat látogató nép. Éppen ezért érdekes a döntés, mely a művésznő mellett szól, mert felhívásunkra az egész budapesti színházi közön­ség ítélkezett. Két kérdésünk közül a másodikra („Térjen-e vissza Fedák Sári a színpadra" ?) aránytalanul többen szavaztak, mint az elsőre („Vétkes-e Fedák Sári a Vidor Pál tragédiájában" ?) 44,853 szavazat közül az első kérdésére — a vétkes­ség kérdésére — mindössze 16,432 szavazat esett, mig a második kérdésre 28,316 szavazat érkezett be. A mi azt bizonyítja, hogy a közön­ség zömét az érdekelte jobban, hogy vissza­térjen-e Fedák Sári a színpadra, vagy sem? Közléseinkből még egy érdekes tanulság világlik majd ki. Az, hogy egy ilyen ünnepelt sztár körül, mint a milyen Fedák Sári, milyen óriási mértékben lobog mind a szeretet, mind a gyűlölködés lángja. Szertelen rajongói mellett látjuk bősz haragosait. Íme, itt kezdjük meg mindkét tábor nyilat­kozatait, a melyekkel szavazataikat megokolták. • Legelőször is egy névsort közlünk. A sza­vazás első napjaiban érkeztek hozzánk az itt következők szavazatai, melyek mind az első kérdésre „nem"-mel, és a második kér­désre „igen"-nel, vagyis Fedák Sári mellett szólnak. Az előkelő névsor a következő : Gróf Dessewffy Miklós, G óf Dessewffy Miklósné, ifj. Bánó József, Juslh Ödön, Gróf Serényi Jánosné, Gróf Batthyány Gézáné, Piónay Mihály, Gróf Andrássy Ilona, Gróf Vay László, Juhász Miklósné, Gróf Bethlen Ádám, YVindischgrätz Lajos herceg Gróf Zichy István, Grosschmid Béla, Baross Gézáné, Gróf Zichy Vladimirné, Gróf Zichy Vladimir, Gróf Zichy Merks Lászlóné viszoki Héder Sándorné, Fejérváry Ervin, Ivánka Oszkárné, Tabajdi Lajosné, Hunyady László, Lipthay Béláné, Gróf Hadik Barkóczy Endréné, Ambrózy Margit, Ábrányi Kornélné, Stetina Józsefné, Stetina Mária, Stetina Bella, Fáy Fincsi, Szirmay Mathilde, Hegediis Erzsike, Csery Ida, Jekelfalussy Zoltánné, Madarász Margit, Szilágyi Erzsi, Hollaki Arthurné, Mara Lászlóné, Hajós Erzsike, Götz Elfride, Csorba Jánosné, Nádosy Imréné, Szily Irma, Szily Rózsa, Radisics rstvánné, Glatz Antalné, Vay Idus,, Horváth Ákosné, Bánó Józsefné, Ángyán Béláné, Ángyán Annuska, Báró Rudnyánsíky Józsefné Betegh Lászlóné, Huszár Miklósné, Molnár Béláné, Török Ella, Hammersberg Elza, Hammersberg Heléne, Nagy Barnáné, Cseresnyés Pistáné, Báró Lepel Stefiy, Gróf Bethlen Istvánná, Szíjgyártó Záborszky Teréz Darányi Gyuláné, Ivánka Margit, Lipthay Istvánná, Lipthay Lolo, Péchy Andorné, Szitányi Mády, Hellebronth Jánosné, Serényi Elsa grófnő, Hoitsy Pálné, Fiala Jánosné, Győry Istvánná, Samarjai Ferenczné, Bárdossy Jenöné, Weresmarthy Ödönné, Zolnay Jenőné, Sarlay Ferinéj Özv Végess Gyuláné, Végess Gigi, Tassy Pálné, Ivánka Illy, Ivánka Ella, Sebastiany Paula, Luczenbacher Miczi, Luczenbacher Loulou, Dr. Layer Károlyné, Luczenbacher Pálné, Bernáth Gézáné, soovári Soós Pálné, Hadzsy Olga, Pacséri Császár Emma, Szent-Ivány Farkasné, Tőry Józ efné, Töry Emiiné, Majthényi Mária, Majthényi Anna, Prónay Mihályné, Szécheny Andrássy Nathalie grófné, Sziics Ilus, Szűcs Béláné, Gróf Wilczek Frigyes, Bezerédj Margitka. Návay Erzsike, Kvassay Jenőné, Szontagh Emiiné, Gróf Andrássy Tivadarné, Svasits Eugenie, Báró Barkóczy Ilona, Gróf Batthyányi Dundi, Gróf Batthyányi Tivadarné, Gróf BatthyányiJTivadar. A Fedák-rajongók érzéseit legékesebben jellemzi ez az érdekes levél: Tekintetes Szerkesztőség ! Hz igazság nevében ! Engedjék meg, hogy a szavazólaphoz mellékeljem szerény véleményemet, e nekem oly kedves tárgyhoz. Hát tisztelt Szerkesztőség, én azt mon­dom, hogy ha Fedák Sári vétkes a neve­zett tragédiában, ugy vétkesek mindazok, s igy köztük én is, a kik nem látogatták a Népszínházát állandóan. Hogy a Hab Mátyás milyen értékű operett, az most mel­lékes, de hogy Fedák Sári jó, nagyon jó volt benne, s hogy ő érte, sőt kizárólag ö érte érdemes volt többször is megnézni, ezt velem együtt nagyon sokan állítják. Fedák Sári nem bűnös, mert ha ö nem játszott volna, hát esetleg előbb érte volna utói a Végzet szegény Vidort. Zsaz&át szánt-szándékkal félre magya­rázzák az irigyei és az ellenségei. Hogy miéit? Hát mert nagy művésznő; mert rajongva ünnepelték; mert a mi egy ope­rett-primadonnánál szintén szokatlan : tisz­tességes és nem tékozolja el, a mit fárad­sággal megkeres. Hogy játszék-e ? Nos igen, ezerszer is igen. Azt hiszem, a félrevonulással mi leszünk sújtva és nem Ő. Kérem, keresse­nek hozzá hasonló kedvességü primadonnát a jelenlegiek közt, — hiába, nem fognak találni. Jirrói azonban meg vagyok győződve, hogy nem volna bátorságuk jelen soraimat közreadni. (Íme, táczáfólunk a báró-kisasz­szonyra. Szeik.) Mindegy! Azért mégis: Éljen! Éljen!! Éljen!!! Fedák Sári! Egy szövetkezett Zsazsa-párt, 28 leány nevében szíves üdvözlettel báró Majthényi Margit. (Holnap folytatjuk.) Vidéki színpadok. Budapest, február 5. A kolozsvári színházban tegnap este kezdte meg két estére terjedő vendégszereplését Szoyet Ilonka, az Operaház művésznője, a Szép Heléna czimszerepében. Ma este A denevér-ben lép fel. * A debreczeni színtársulat a héten négy estén vendégszerepel Nyíregyházán. Négy dráma kerül előadásra. A lugosi színházban, Polgár Károly szín­társulatánál, a mult héten három-három estén vendégszerepelt Betegi Oszkár és Ferenczy Károly. Külföldi szinpadok. Budapest, február 5. A párisi Théatre Frangais- ban tegnap este került bemutatóra Sophokles Elektrá-\a, Alfred Poizat franczia átdolgozásában. A klasszikus tragédia igen nagy hatást tett a közönségre. » Després Suzanne, a német császár egyenes kívánságára, február második felében visszatér Berlinbe, a hol a Neues Theater-ben Phedrá-t fogja játszani. „ A párisi Gaité-szinház most készül Herblay (Hirschmann) Henry és Ordonneau A fecske­fészek czimü operettjére, melyet nálunk a Magyar Szinház-ban játszottak nagy sikerrel. * A londoni Covent-Garden-ben, a német operaszezónban, a minap Beethoven Fidelio-ját adták elő igen nagy sikerrel. Az előadást a világhírű hegedűs: Ysaye Jenő dirigálta. = „Háztartás", a magyar gazdasszonyok kedvelt közlönye, januárban kezdi meg a XIII. évfolyamát — Előf. ár V« é. 3 kor. Kiadóhiv. Budapest. VIII., József­örut 31/B. Tessék mutatószámot kérni. jjg = Színészek, színésznők, művészek és müvész­.iok,;8zükségleteiket Semler I. czégnél fedezik. « I = Veiseny. A világ összes nemzete szavazott, hogy az egész világon melyik a legjobD pálinka. A pálinkák királyává egyhangúlag az Első Alföldi Cognac­gyár „baraczk-pálinkáját" választották. NYILT1ÉR. DIMNnilli PDCftl arczszépitö és kézfinomító szer, rAlHlUMA-UnCm mely teljesen ártalmatlan; a bört bársonysimává teszi. Mindenféle szeplőt, májfoltot, pattanást, kiütést rövid használat után megszüntet Teljesen zsírtalan és nappaii világit'« mellett is teljes hatással használható. ara 1 korona. A eremnez váló szappan 80}fll­\lér. Fourier 3 színben í doboz 1 korona. topható] Ladányi Zoltán, Szant-Bortalan gyógyszertárában Andrássy-ut 55,, (Eötvös-utcza sarok.) Telefon C12—33 öt koronás rendelés portómentes. = Számos kitüntető elismerés. = Hirdetések. Franczia szabónő ízléses es olcsó franczia ^szabás sze­rinti munkát (fagon munkát is) készít jíey Gizella VII., Erzsébef-körut 34. Több 100 otfvos véleménye szerint legkitűnőbb szer) fog-, száj- és garatápol&sra szájvíz pasztilla és fogpora. ÄSEPTOL Dr. DEMBITZ fogorvos Aseptol szájvizpasztülák 1 doboz 2 kor., fogpor 80 fillér. Kaphatók gjógjMrakban, drogériákban éa Ill.Uxerlirakb«.j Kozpoutl főraktár;: Dr. Dtmbltz, fog-és szájápolószerek laboratóriuma iS Budapest, VII., Kerepesl-at 10. szám. Orvosi vélemények minden dobozhoz meUékelve. Kereset bárki részére. Házi munkások kerestetnek kötőgépeinken való kötésre. Távolság nem határoz, mi eladjuk a kötött munkát. - Thos H. Wittlk és Társa, Prága. — Budapest, Havas-utcza 9. rv s ( Országos Magyar Képzőművészeti Társulat. Nemzetközi Tili Kiállítás •"virosllgtti mücsarnokbar. 1906. nov. 14-től — 1907. február 15-ig. — Nyitva mindennap 9—3-ig. — Vasár­nap és csütörtökön 3—5-ig zárva. — Ezen a két napod 5—11-ig villamvilágitás és 7—1 l-ig a honvédzenekar hangversenye. — Belépődíj 1 korona. Vasár- és ünnepnap 1—3-ig 40 fillér. — Vasárnap és csütör­tökön d. u. 5—11-ig 1 korona. L Eladok és vftggp.k Uraság i bútorokat, teljes berendezéseket, angol bőrbutorokat, ma­hagóni és rézbutorokat, perzsa- és szmlrna­szőnyegeket, függönyöket, olajfestményeket, gás­= és villamos-csillárokat. — NAGY ZSIGMOND iffSSS Budapest, Semmelweis-ntcza 21. szám. Az egész házban. Telefon 17—77. Zongorát, píaninót kölcsönöz STERNBERG Xerepesi-ut 36. Kitűnő zongorák dús raktára : L

Next

/
Oldalképek
Tartalom