MAGYAR SZÍNPAD 1907. február (10. évfolyam 32-59. sz.)
1907-02-22 / 53. szám
1907. februá r 181. Kántorné levele. — A nagy tragika ismeretlen írása — Somló Sándor, a Nemzeti Szinház igazgatja _ a ki a gondjaira bizott müintézel kitűnő vezetése mellett még arra is ráér, hogy a Nemzeti Szinház kincseket érő irattárában kutatásokat végezzen — a minap a régi irások között felfedezte Kántorné-nek, az első magyar nagy tragikának, egy eddig ismeretlen és seholsem publikált levelét. A levél 1842-ből való és nagy érdekessége mellett arra is alkalmas, hogy most évtizedek után eloszlassa azt a félreértést, — melynek színháztörténeti irodalmunkban nyoma van — hogy a Nemzeti Szinház legelső vezetősége nem reflektált volna a Kántorné működésére. Somló igazgató szíves volt a nagyérdekességü levelet a Magyar Színpad-nak közlésre átengedni és e közlésnek különös aktualitást ad még az a körülmény is, hogy éppen ma este kerül bemutatóra a Nemzeti Szinház-ban egy kis színmű, melynek Kántorné a hősnője. íme, az érdekes levél: (A borítékon.) A pesti magyar nemzeti szinház titoknokának T: Szigligeti Eduárd urnák, kitűnő tisztelettel Pesten. (A levél.) Tisztelt Titoknok ur! Önnek 18 ik májusban hozzám irt meghívó levelét május 29 én tisztelettel vevém. A válasszal késtem, oka ez: 3 társaság nem tudá, merre vegye útját, ennél fogva engedjen meg ön késedelmemért. Önnek felszólítása s a pest-budai közönség előttem elfelejthetlen kedves közönség irántami forró részvéte könnyüket árasztott szememből. Hogy ennyire kelletett a dolognak menni, kiküszöböltetve onnan, hol én enyhelyet vártam. Lelkem eleibe tünt éltem sok küzdött szenvedése. Őszintén szólván, négy évi távollétem után ismét megjelenni a nagyvilágban, szintén lehetlennek képzelem ; mivel a sok bukkások s szerencsétlen jövedelmellenségek olly sorba helyeztek, hogy nagy pénzmennyiség kívántatnék oda visszalépnem, hol egykor valék. Adósságom összesen 400 pengő forintra megy. Ennyi adóssággal terhelve, hogyan léphessek uj szerződésre. Ha az Igazgatóságnak valódi és nagylelkű szándéka engem előboeni helyzetembe visszaállítani, csak ily formán eshetnék meg — bátor vagyok mondani — ha az említett összeget megnyerhetném egy megerősített levélnél fogva, miszerint én azt visszafizetni soha ez életben ne tartozzam; ez esetben kész volnék a meghívást elfogadni. Az ottani fizetést én nem tudom, kérem önt, szíveskedjék közelebbi válaszában erről is értesíteni. Ezek után önnek becses válaszát elvárom legfelyebb 4 hetek alatt, hogy társaimat, kikkel jelenleg szoros kapcsolatban vagyok, értesítsem álláspontomról. Tordán át Károlyfehérvárra küldje a levelet. Maradok önek Marosvásárhely, Junius 5 én 1842. őszinte tisztelője Kántorné. Holnap, szombaton ismét szinrekerül és az Asszony-1, Porzsolt Kálmán színmüvét adják vele. Wilde Oszkár nagy sikerrel bemutatott színmüve: Az eszményi férj még vasárnap kerül előadásra. « A Vígszínház- ban ma tartották meg A tánczos regiment jelmezes és diszletes házi főpróbáját. Kadelburg és Skowronnek darabja a Vígszínház játékrendjét jóízű vígjátékkal szaporítja, a melynek összes közreműködői érdekes és mulatságos alakokat személyesítenek. A holnap, szombaton bemutatóra kerülő újdonság szinlapja a következő: A tánczos reginent. Vígjáték 4 felvonásban írták: Kadelburg Gusztáv és Skovronek Richard Fordította : Zöoray^Aladár. 13 Személyek: Ellerbeck báró, ezredes Hegedűs! Waaknitz, főhadnagy ... Fenyvesi Kehrberg Nepomuk János, hadnagy Góth Berntendorpf Dietz, hadnagy Tanay Orff, hadnagy Bárdi Rhena, hadnagy Tihanyi Kern, hadnagy Kazaliczky Pieffenstein, hadnagy Deréki ' . Ramingert, tiszthelyettes Sarkadi Krause, őrmester Balassa Kellermann, ordonáncz Tapolczai Lambrecht Henrik, gyártulajdonos Szerémy Klára, a felesége Haraszthy H. Rózsika Biró 1. Fahrenholzné szül. Lambrecht Marianna Gazsi M. Nippes Ágost, gyártulajdonos Vendrey Lina, felesége Kiss 1. Erika, leányuk Csáky 1. Bröckmann, városi tanácsos Szilágyi Bröckmanné Rónaszékiné Lotti, leánya Huzella 1. Luna, városi bizottsági tag Győző Lunáné asszony ... Kürthy S. Francziska Heltai I. Frigyes Kassay Mina Komlóssy I. Zsófi Kész R. Budapesti színpadok. Badapest, február 22 A Magyar Királyi Operaház-ban holnap, szombaton a Lakmé, vasárnap este pedig Vasquezné és Lunaidi fellépésével az Aida kerül szinre. A Monna Vanná-t, ifj. Ábrányi Emil 3 felvonásos dalmüvét a jövő héten mutatják be. A czimszerepet V. Krammer Teréz, a férfi főszerepeket pedig Anthes (Princivalle), Beck (Guido), Szemere (Marco), Dalnoki V. (Trivulsio) és Venczell (Vedio) fogja énekelni. A próbákon maga a fiatal szerző is részt vesz s ő fogja vezényelni az újdonság első előadását is. » A Nemzeti Szinház-ban ma az Attaché előadása előtt bemutatóra kerül legifj. Szász Károly Kántorné czimü egyfelvonásos színmüve. Huszártisztek, ordonánezok, báli vendégek, szolgák, ifjak. * A Magyar Szinház igazgatósága A vig özvegy előadásai iránt nyilvánuló rendkívüli érdeklődésre való tekintettel a közönség kényelmére ugy intézkedett, hogy a nappali pénztárnál az eddigi szokástól eltérően délután már fél négy órától kezdődőleg lehessen jegyet váltani. A vig özvegy e heti előadásain Zilahiné Vilma és Ráíhonyi Ákos játszsza a két főszerepet. A vig özvegy esti előadásain kívül vasárnap, február 24-én délután műsoron szerepel A koldusgróf. * A Kitályszinház-ban tegnap este igen nagy sikerrel került bemutatóra Buttykay Ákos és Szél Lajos A csibészkirály czimü operettje, mely Fedák Sárival a czimszerepben ezután állandóan betölti a szinház esti műsorát. A pompás újdonsággal kétségtelenül igen njgy vonzóerejü darabot nyert a szinház, melynek premierközönsége tegnap nagy gyönyörűségét találta az elsőrendű zenében és a mindvégig érdekes és mulatságos szövegben. Nagy ünneplésben részesítették a szezőket és czimszereplő Fedák Sári , a ki brilliáns alakítást nyújt az újdonságban A nagyszerű kiállítás csak fokozta az újdonság sikerét. Szombaton délután koronás helyáru előadásban a Atí&os/'-iskola növendékei vizsgálatául A babá-1, Audran operettjét mutatják be, vasárnap délután pedig Blaha Lujza asszonynyal a főszerepben rendes esti helyárral Pásztor Árpád poétik s legendája A harang kerül szinre. * A Népszinház-ban A baba még vasárnap este kerül előadásra, ismét Kiiy Klárával a czimszerepben. Játszik Küry Klára vasárnap délután is és pedig a Lili-ben. A vasárnap délutáni előadás helyárai mérsékeltek. Szombaton a Nap és Hold kerül szinre. A Népszinház legközelebbi uj operettje lelekes Béla és Metz Albert daljátéka: A cserkeszleány lesz. Destinn Etnmy. — Az Operaház vendégmüvésznője.j— A Magyar Királyi Operaház- ban ma este a gróf Apporiyi Albert kultuszminiszter védnöksége alatt álló „Poliklinika-Egyesfllet" javára jótékonyczélu előadást tartanak, a melyen a Parasztbecsület Santuzzájának és a Bajazzék Neddájának szerepében egy érdekes és világ, hirü vendégmüvésznő: Destinn Emmy, porosz királyi kamaraénekesnő, lép fel. Destinn Emmy ezúttal először lép fel a budapesti közönség előtt, a mely hírből már nagyon jól ismeri e kiváló művésznő nevét mely Európában és Amerikában egyaránt jól hangzású. Jelenleg a berlini udvari Operaház tagja Destinn Emmy, de a szerződése olyan, hogy sürün vehet igénybe szabadságot, mert művészetét éppenugy értékelik Angliában és Amerikában, mint Németországban és ezért minden évben hosszabb ideig szokott vendégszerepelni más nagy operaszínpadokon is. A művésznő igazi müvészvér, a ki már kora gyermekkorában tanújelét adta annak, hogy a művészet múzsája már a bölcsőben homlokon csókolta. Mint egy prágai német származású család gyermeke, már hétéves korában nagy sikert aratott egy nyilvános hangversenyen, mint — hegedümüvésznő. Eleinte hegedümüvésznőnek szánták szülei és tanárai, de a mikor aztán serdülő leány korában felfedezték hanganyagát, megváltoztatta pályáját és komoly énektanulmányokra adta magát. Énektanulmányai befejezése után 1898 -ban szerződtette a berlini udvari operaház tagjai sorába és itt nagyon rövid idő alatt sikerült nagy tehetségét mindenkivel elismertetni. Hírneve évről-évre fokozódott és Amerika, a nagy művészi fizetések Eldorádója, sietett három évre szóló szerződéssel lekötni hatalmas, drámai és lírai szerepekben egyaránt elsőrendű hangját. Destinn Emmy a bayreuthi Wagner-előadásokon is szerepelt, mégpedig nagy sikerrel, különösen nagy elismeréssel emlékeztek meg bayreuthi szereplése kapcsán A bolygó hollandiban énekelt Szentájáról A londoni „CoventGarden-szinház"-nak is állandó vendége a művésznő. Érdekes, hogy Destinn Emmy a színpadon kívül is arat jelentős művészi sikereket: mint költőnő és írónő is elismerésre méltó működést fejt ki. Az Operaház kiváló vendége ma esti bemutatkozásán kívül még kétszer fog fellépni: második fellépése e hónap 25-ére, hétfőre esik, a mikor Carmen-1 fogja énekelni. Harmadszor e hónap 27-én, szerdán a Pillangó-kisasszony czimszerepébert lép fel. A második fellépést páratlan, a harmadikat páros számú bérletfolyamban tartják meg. —y A kulisszák mögül Budapest, február 22. A Nemzeti Szinház njaonságai. Velenczében a napokban kezdődnek azok a nagy ünnepségek, melyeket az olasz vígjáték nagy reformátorának: Carlo Goldoni-nak kétszázadik születésnapját ülik meg. A jubileumot megünneplik a Nemzeti Szinház-ban is, mely ez alkalomból Goldoni egyik legszebb jellemvígjátékát : A hazug-ol adja elő, Radó Antal uj fordításában. A darabban előforduló commedia dell'arte-béli típusokat (Pantalone, Brighette, Arlecchino, Colombina stb.) ugyanabban a jelmezben fogják játszani, melyek e típusokra nézve Goldoni-korában divatosak voltak. A hazug bemutatóját a jövő hét keddjére tervezik. Magyar újdonságra is készül most a Nemzeti Szinház müvészszemélyzete. Ez Verő György A nép czimü háromfelvonásos színmüve, melyneK premierje követni fogja A hazug bemutatóját. Kornai Berta a Vígszínházban. A Vigsiinház igazgatósága szerződtette tagjai sorába Kornai Be tát, a Magyar Szinház volt kitűnő primadonnáját. Kornai Berta a Vígszínház színpadán már a jövő hónapban fog bemutatkozni és pedig egy franczia vígjáték női főszerepében. Ez a vígjáték Flers és Caillavet legújabb müve, melyet Molnár Ferencz A trafikos lány czimmel fordított magyarra.