MAGYAR SZÍNPAD 1907. január (10. évfolyam 1-31. sz.)

1907-01-04 / 4. szám

1907. január 4. 3 Miss Allan-t, miután a bécsi Operaház-ban — a hová meghívták és szerződtették — nem léphetett fel, a Carl-Theater szerződtette két fellépésre, de itt is előbb egy délelőtti próba keretében be kellett, hogy mutassa művészetét és — kosztümnélküliségét a czenzori minőség­ben megjelent rendőrségi főembernek. A bécsi rendőrség egy már nem nagyon fiatal rendőrtanácsost küldött ki, hogy czenzu­rázza meg a Miss Allan tánczát és a táncz­próbára hivatalosak voltak a bécsi sajtó kép­viselői is. Az első tánczprodukczió után felsietett a rendőrtanácsos a színpadra és ott melegen meg­rázta Miss Allan impresszáriójának kezét: — Uram, — mondotta áradozva — pom­pás, gyönyörű, el vagyok ragadtatva I Hiszen ezt a tánczot a legelőkelőbb szalónban, a legdeczen­sebb társaság előtt is produkálhatná a mű­vésznő 1 Ugyanúgy történt a második táncz után is. A harmadik táncz után azonban izgatottan ro­hant fel a színpadra a rendőrtanácsos. Rárontott az impresszárióra: — Uram, — kiáltotta izgatottan — éppen most hallom lenn a nézőtéren az újságíróktól, hogy a művésznő — trikó nélkül tánczol! No, hát ez nem járja, ez lehetetlen, ezt nem enged­hetjük meg! Az impresszárió nyugodtan mosolygott: — Hát rendőrtanácsos ur ezt csak most tudta meg ? Hát eddig, a két első láncznál nem vette észre ? — Nem. Nem vettem észre 1 — Nohát akkor mit akar? Ha, nem lehet észrevenni, hogy a művésznőn nincs trikó, ha ezt ön is, a kit ide kiküldtek, hogy czenzuráz­zon, csak akkor tudta meg, a mikor megmondták önnek: akkor csak nem erkölcsbeütköző a Miss Allan produkácziója, melytől ön el volt ragad­tatva ?! A rendőrtanácsos egy pillanatig elgondol­kozott. — Igaza van! — vallotta be aztán — Igaza van, uram! És kérem: most mutasson be a kisasszonynak! Mime. Színházi élet. Budapest, január 4. Három rögtönzés. — Három emlék. — A legsikerültebb rögtönzésem az volt, mi­kor kezdő vidéki szinészkoromban egy hosszú monológ elszavalása után nem lépett a part­nerem a színpadra. Kinos szünet a sugó — két­ségbeesésében jó hangosan — felkiált hozzám : — Rögtönözzön addig valamit 1 Mire én rövid habozás után — dühömben még hangosabban — igy válaszoltam: — Rögtönöz a fenel Eddig volt. Gótb Sándor. » Egyszer rögtönöztem, azóta óvakodom. A Borgia Lucretiá-ban egy nemest alakí­tottam A harmadik felvonás vacsoráló jelenete alatt az egyik szereplő megkésik s a beszéd a színpadon megakad; én, hogy a kinos szünet­ről elvonjam a közönség figyelmét, gondolom: itt valamit tenni kell I Rögtönözve felkapok hát egy kis mellékasztalon álló aranyserleget s egy nagyot húzok belőle; azalatt megindul a jele­nés, vacsorál a vendégsereg s a vacsora végén előáll Lucretia Borgia, ugyancsak azzal az aranyserleggel a kezében s ezeket mondja: — Urak! Készüljetek a halálra. Csak egy negyedórátok van, mindannyian meg vagytok mérgezve 1 Ebben az aranyserlegben, melyből épp e perczben ittatok, a Borgiák hires mérge van! E vérfagyasztó szituáczióban a közönség nagyot kaczag és mind rám néznek; hiszen én Eladok és veszek ZZZZZZ Urasági bútorokat, legalább két deczi méreggel már egy félórája ülök az asztalnál és még sincs semmi bajom, ezek az urak meg rögtön meghalnak? A rögtönzéssel biz én komédiát csináltam a tragédiából. Azóta nem rögtönzök. Szerémy Zoltán. * 1887. nyarán történt Nagyváradon kezdő szinészkoromban. Márkus József, akkor még fiatal színpadi író, Egy ballépés czimü drámá­ját játszottuk. Én játszottam a dráma hősét. A darab nagyon tetszett, csak a czimével nem volt mindenki tisztában. Végre az utolsó felvonásban, mikor a távozó hősnő után kellett fegyverrel a kezemben rohannom és én az ajtó­ban megcsúszva elestem, hogy a közönség vár­ható kaczagását ellensúlyozzam, hirtelen fölta­lálva magamat, igy szóltam összeránczolt hom­lokkal : — Oh, minő ballépés! És a közönség lélekzelfojtva viszonozta: „Aha!" Ez volt a legsikerültebb rögtönzésem. Szirmai Imre. Vidék-' színpadok. Budapest, január 4. A kolozsvári nemzeti színházban a jövő héten kerül bemutatóra Bakonyi és Kacsóh Rákóczi czimü zenés drámája. A premieren a zenekart a szerző: Kacsóh Pongrácz fogja ve­zetni. * A nagyváradi színházban immár két izben oly nagy sikerrel vendégszerepelt Kornai Berta, hogy Somogyi igazgató újból szerződtette több estére. Az ifjú szubrett a héten A milliárdos kisasszony, A fecskefészek, a Bohémszerelem és A csöppség czimü darabok női főszerepeiben fog fellépni. A sáioraljaujhely-munkács-eperjesi szinike­rület igazgatója, Micsey F. György, folyó hó 5-én kezdi meg előadásait Munkácson. Meg­nyitó előadásul A vig özvegy-et adják Kállay Jolánnal a czimszerepben. Az igazgató 45 elő­adásra hirdet bérletet. Külföldi színpadok. Budapest, január 4. Conried, a hires new-yorki színházi igaz ­gató beteg és vállalkozásait beszüntette. A sze­zon végére már egész személyzetének felmon­dott, mert megtámadott egészsége miatt a new-yorki német színpadok igazgatását New­Yorkban egyáltalában nem folytathatja. Conried már hetek óta beteg és lakásából nem távozik. A párisi Comique-Ambigu színház nagy sikerrel mutatta be Pierre Decourcelle-nek, a nálunk is ismert Két tacskó szerzőjének uj darabját. A darab czime: A szépszemű lány. A rémdrámák fajtájából való, kitűnően megcsinált dolog, a melynek több száz előadást jósolnak. * Monte-Carlo-ban most került szinre a New­yotk szépe, a melynek óriási sikere volt. A czim­szerepst Mariette Sully adta, az a művésznő, a kinek számára Audran annak idején A babá-1 irta. * • Victorien Sardou, a franczia drámaírók nesztora, az első drámaíró, a ki a becsületrend nagykeresztjét megkapta, főtisztje lett a becsü­letrendnek. Sardou, a ki ma 75 éves, 1854-ben 23 éves korában került először szinre az Odéon­ban, a Diákok korcsmája czimü darabjával. Hossz ú esztendőkön keresztül, hihetetle n ter­teljes berendezéseket, angol bőrbutorokat, ma­hagóni és rézbutorokat, perzsa- és szmlrna­szőnyegeket, függönyöket, olajfestményeket, gás­— és villamos-csillárokat. = mékenységgel irta a darabjait, voltak olyan esték, a melyekben négy-öt színház szinlapján szere­pelt a neve. 1877-ben a franczia akadémia be­választotta a „halhatatlanok" közé. NYILTIÉR. BnannEnnnnaEEacinn PANNílllli-PRPU arczszépitő és kézfinomító szer, I nrniumn untm melv teliesen ártalmatlan : a hArt 1 mely teljesen ártalmatlan; a bőrl bársonysimavá teszi. Mindenféle szeplőt, májfoltot, pattanást, kiütést rövid használat után megszüntet. Teljesen zsírtalan és nappaii világit' * mellett is teljes hatással használható. Ara 1 korona. A eremhez való szappan 80 ftl lér. Pouder 3 színben 1 doboz 1 korona. Kapható Ladányi Zoltán, Szent-Bertalan gyógyszertárában, Andrássy-ut 55., (fcötvös-utcza sarok.) Telefon: 12—33 öt koronás rendelés portómentes. = Számos kitüntető elismerés. = DS&QQ6II9I3 SI C|n| 3l = Első Leánykiházasltásl Egylet m. sz. Gyer­mek- és Életbiztosító Intézet Budapesten, VI., Teréz­körut 40—42 sz. Alapíttatott 1863. Az intézett felügyelő­bizottsága u. m. az előbbi években is, deczember 31-én tartott ülésében az intézet pénztár- és vagyonállapotá­nak fővizsgálatát megejtette és megállapította, hogy az intézet vagyona 13.392,791 korona. Mult év deczember havában 1.756,800 korona értékű biztosítási ajánlat nyúj­tatott be és 1 509,400 k. értékű biztosítási kötvény állíttatott ki. Biztosított összegek fejében 58,516 k. 78 fillér fizettetett ki. — 1906. január 1-től deczember 31-éig bezárólag 18.431,400 korona értékű biztosítási aján­lat nyújtatott be és 15.998,400 k. értékű uj biztosítási kötvény állíttatott ki. — Biztosított összegek fejében a folyó évben 1.037,341 k. 61 fillér és az intézet fennállása óta 11.203,245 k. 91 fill. fizettetett ki. — Ezen intézet a gyermek és életbiztosítás minden nemével foglal­kozik a legolcsóbb díjtételek és legelőnyösebb feltételek mellett. = E héten Szeged felé utazván, egy egész vaggon rózsalevél vonta magára figyelmemet. Kérdé­semre a kalauz azt válaszolta, hogy ez a küldemény Kecskemétre megy, az Alföldi Cognacgyárnak, hol ebből készül a hires, kellemesizü rózsalikör. = „Háztartás", a magyar gazdasszonyok kedvelt közlönye, januárban kezdi meg a XIII. évfolyamát — Előf. ár 1/4 é 3 kor. Kiadóhiv. Budapest, VIII., József­örut 31/B. Tessék mutatószámot kérni. = Színészek, szinésznők, művészek és müvész­.iok, szükségleteiket Semler I. czégnél fedezik. Hirdetések. Kohn Albert zongora gyári raktár IV. Kossuth Lajos-u. 1. (Ferencziek hazára) I. em. Steinway & Sons Bliitlmer. Schiedmeyer & Söhne czég egyedüli képviselője. Az arcz és kezek ápolásira az orvosok RARNILLA-CRÉMET mint kitttnfi és teljesen ártalmatlan szert, a UnnniLUI UllLITIbl jánlják, meiy száraz és sirmentes. A manicürok egkedveltebb kéz ésarci­ipoló szere a Carnlla­tréme, a mely a leg­kitűnőbb eredménynyel használtatik pörsenések, nájfoltok, bőratkák, stb. •llen. Pár napi használat itán alegkicserepedettebb, támió vörös bőr is üde, rózsaszínűvé válik. A Carnilla-eréme ki­m ,-álóságat legjobban bize­nyuja, nvgy * hölgyen milliói használják. I tégely Camllla-srém« ára I kar. — I drfc Carallla­siappaa I kar. - I Urb Carnllla-halgyper I kar. m u Petrovlcs Miklós, droguist* itóje: Budapest, IV., BéesLateaa «. arám. NAGY ZSIGMOND 1ÄÄ Budapest, Semmelweis-utcza 21. szám. Az egész házban. Telefon 17-77. ISDLSS HSFTJSS STESHBERG CS. és klr. udvari hangsiergyáráDaii, Kerepesi-at 36. sz

Next

/
Oldalképek
Tartalom