MAGYAR SZÍNPAD 1907. január (10. évfolyam 1-31. sz.)

1907-01-20 / 20. szám

190T január 20 Fedák. oodapeat. január 20. A népszínházi tragédia lezajlott Hetek multak el lezajlása óta: a vád- és védőbeszédek elhangzottak a sajtóban; mindegyik fél elmondotta a maga mondanivalóját és a tragédia minden részletében feljejtve, világosan áll a közönség elótt. Mindenki megalkothatta a maga egyén véleményét. Döntés azonban nem történt Most is, mint az első napon, két kérdés vár feleletre: I. Vétkes-e Pedak Sári a Vidor Pál tragé­diájában ^ Igen vagy nem ?| II. Vissza térjen-e Pedák Sári a színpadra f Igen vagy nem » Mind a két kérdésben egyetlenegy bírónak van joga Ítélkezni és ez a biró a közönség: a budapesti szinházak mindenható közönsége. Ennek a közönségnek az Ítélőszéke elébe idézz tik ezennel Fedák Sári kisasszonyt. Felkér­jük a budapesti szinházak egész közönségét, hogy épp ugy, mint az esküdtek, megokolás nélkül, igazi lelkiismerete és meggyőződése sze­rint feleljen a két kérdésre. Arra kérjüK a színházlátogató közönséget, hogy egyszerűen „igen"-nel, vagy „nem u-mel feleljen a feltett két kérdésre, az itt következő szavazólap utján: Budapesti színpadok. SZAVAZÓ-LAP. i. Vétkes-e Fedák Bán a Vidor Pál tragédiájában ? 11/ Visszatérjen-e Fedák Sári a szín­padra ? FELELET: aláírás. A kitöltött szavazólapot — a név aláírása nem okvetlen kötelező — kérjük akár boríték­ban, akár levelezőlapra ragasztva a Magyar Színpad szerkesztőségébe (Budapest VI., Teréz­körut 38.) beküldeni. A szavazás bezárólag 1907. január 31-ig folyik és naponként beszámolunk a beérkező szavazatokról. A végleges eredményt 1907. feb­ruár havi első vasárnapi számunkban, február 3-án, fogjuk közreadni. Kérésünkkel az egész magyar szinházi kö­zönséghez fordulunk. A páholyok elegáns, szép asszonyaihoz: a földszint mindennapos látogatói­hoz, az erkélyek egyszerű és szinházi intrikáktól távol álló polgári látogatóihoz és tihozzátok, a karzatok lelkes és őszinte publikumához: a társadalom minden osztályához tartozó közönség­beli, nyilatkozzék meg és ítélkezzék 1 És bármiképen hangzik majd a közönség döntése: Ítélete a legnagyobb erkölcsi sulylyal fog az igazság serpenyőjébe esni, mert a mű­vészet világában mégis csak a közönség a leg­magasabb biró, a ki felemel, vagy lesújt; sikert oszt, vagy elbuktat, a szerint, a mint kifürkész­hetetlen bölcsességében helvesnek gondolja. a „Magyar Színpad" szerkesztősége A „Magyar Szinpaa" felhívására tegnap (szombat) estig 10,228 szavazólap érkezett be, a melyen mindkét kérdésre összesen 17,985 szavazatot adtak le. E szavazatok a következőkép oszlanak meg: Az első kérdésre Igen: Nem : 2601. 5254 A második kérdésre Igen: Nem : 6684. 3446. A január 20. A Magyar Királyi Operaház e heti válto­zatos műsorát lapunk operaházi szinlapja alatt adjuk. A Nemzeti Szinház pénteken mutatja be Maeterlinck-nek Pelcusés Melisande czimü mese­drámáját, a melyről mai lapunk egy külön czik­kében bővebben is szólunk. A Monna Vanna hires szerzője, uj darabjának bemutatását ter­mészetesen, a legnagyobb érdeklődéssel várja a közönség. Az újdonságot szombaton és va­sárnap este megismétlik. A szinház érdekes heti műsorát a Nemzeti Szinház szinlapunk alatt találják olvasóink. — A Várszinház-oan pénte­ken Willemers maiquis, szombaton Tartuffe kerül előadásra. A Vigszinház e heti műsorán is a szenzá­cziós sikerű Bernstein-darab, A tolvaj dominál. Az újdonság öt estén: hétfőn, kedden, csütör­tökön, pénteken és jövő vasárnap este van mű­soron. Szerdán Oszírigás Miczi, vasárnap dél­után A zsába, szombaton pedig a Miczi her­czegnő kerül szinre, mint repriz, a melyről mai lapunk más helyén bővebben is szólunk. • A Magyar Szinház-ban a most következő héten A vig özvegy eljut a hatvanadik előadásig. A szerdai jubiláris est óta is minden este elkelt minden jegy s a jövő hétre történt nagytömegű előjegyzés mutatja, hogy a közönség érdeklő­dése a gyönyörű Lehár-operett iránt egyre fokozódik. A két női főszerepet mindenkor Turcsányi Olga és Batizfalvy Elza, Danilót Ráthonyi, Njegust Boross, Zétát Papit, Camillt B. Szabó játszsza. Jóvő vasárnap délután A drótostót kerül előadásra, a mely fölujitása óta mindenkor teljesen zsúfolt házat vonzott. * A Királyszinház érdekes vendége Miss Maud Allan, eddig tizenhatszor lépett föl, mindannyiszor az utolsó helyig zsúfolt nézőtér előtt A kaliforniai tánczosnőnek, kinek vendég­játéka eredetileg két estére volt tervezve, ez a rengeteg sikere lehetővé tette, hogy az igaz­gatóság a népszerű művésznő budapesti szerep­lését lehetőleg meghosszabbítsa. A jövő hétre azonban a művésznő is, a Királyszinház is más kötelezettséget vállalt, ugy, hogy Miss Maud Allan már csak a jövő hét elején néhány estén fog résztvenni a Sogun előadásaiban, a melyek­nek fődisze a jövő héten is Küry Klára Hönni­Bönnje lesz, egyik legnépszerűbbje a kitűnő művésznő sok hires alakításának. A Népszinház e heti műsorát, melyet rész­letesen lapunk népszínházi szinlapja alatt adunk közre, jeles vendégek egész serege teszi érde­kessé. A Madarász-ban Solymossy Elek és Szte­rényi Vilma, a Csikós- ban Blaha Lujza és Újházi a Czigánybáró ban, Ktammer Teréz, Vlassák Vilma és Pichler, végre a Hoffmann meséi-ben Szoyet Ilona vendégszerepel. — Csütörtök dél­után Prém Józsefnek Frangepán Imre czimü történeti drámája kerül szinre, melyről mai lapunkban külön is megemlékezünk. A kulisszák mögül. I Budapest, január 20 Két újdonság, egy repriz. i „Pelleas és Melisande". — A .Nemzeti Szinház" pénteki újdonságáról. — Az idei szezónnak kétségkívül egyik leg­kimagaslóbb irodalmi és művészi eseménye lesz Maeterlinck legköltőibb drámájának: a Pelleas és Melisande előadása a Nemzeti Szinház szín­padán. A gyönyörű drámát pénteken mutatják be a magyar közönségnek, a mely három eszten­dővel ezelőtt tanulta megismerni a nagy belga­franczia költő zsenijét, a mikor ugyancsak a Nemzeti Szinház a Monna Vanná-1 hozla szinre. Ezt a darabot franczia előadásban is láttuk, még pedig a Vigszinház- ban, a hol a szerző felesége maga játszotta el a czimszerepét. A Pelleas és Melisande legjellemzőbb müve a nagy szimbolistának és irodalmi becsét bizo­nyítja legjobban, hogy a világ legnagyobb esztétikusai egész essayket irlak már róla. A Nemzeti Szinház előkelő gárdája, mint egy igazi művészi szenzáczióra készül az elő­adásra, a melynek ez a teljes szinlapja: Pelleas és Melisande. 3zinmü 5 felvonásban. Irta: Maeterlinck. Forditotta: Harsányi Kálmán. Szemétyek: Harkel Genevieve Pelleas ... ... Goland ... . Melisande ... Yriolw Orvos Kapus öreg szolgáló Másik szolgáló Szacsvayné Paulayné Odry Beregi P. Márkus E. Warania A. Hajdú Horváth |. Demjén M. Munkácsy M. Mielőtt hozzánk eljutott a Maetetlinck da­rabja, már bejárta az egész müveit világot. Mindenütt lázba ejtette a közönséget, leg­nagyobb sikerét azonban mégis Berlinben aratta, a hol négy esztendővel ezelőtt Reinhardt Miksa hozta színre, a ki akkor még a Neues Theatei­nek volt a* igazgatója. Ennek az előadásnak külön sikere volt a rendezés. A Pelleas és Melisande-ban Reinhaidt a legkoloszális; bbat nyújtotta, a mit valaha színpadon láttunk. A czimszerepeket a nálunk is ismert Freiherr von Winterstein és Lucie Höflich játszották. Nálunk Odry Árpád és P. Márkus Emilia játsszák a két czimszerepet. Figaro. II. ,,Miczi herczegnö." — A „Vígszínház" szombati reprize. Az Osztrigás Miczi reprize, a mint előre jeleztük, természetszerűen követelte, hogy Fey­deau-nak másik darabját, a Miczi herczegnő-\, is felújítsák és ha nagy sikerrel járt az Oszírigás Miczi, kétségtelen, hogy Miczi herczegnő-i is, hogy ugy mondjuk, tárt karokkal fogadja a közönség. Szombaton látjuk majd viszont ezt a teli­vér párisi, csupa szellem és csupa ötlet dara­bot, a melynek a Vigszinház egyik legfényesebb sikerét köszönheti. Hiszen nem oly rég volt, hogy a premier­jét tartották. 1903. márczius 20 án volt a nagy est, a mikor Miczi herczegnö először tért vissza a Maxim mulatóba, annak a felvonásnak a keretében, a mely rendezési remeke a Vig­szinház-nak. És ezen az estén járták Budapesten először a kék vókot, azt a tánczot, a mely azontúl diadalmasan járta be az összes magán­és nyilvános báltermeket és a hol zongora volt, ott a kék-vókot billentyűzték és a hol hegedű volt, ott a kék-vókot czinczogták. Varsányi Irén, a ki az Osztrigás Miczi bögre-nótájával túltett az Operaház énekesnőin, a Miczi herczegnö tánczával a primaballerinák ügyességén is túltett. Csupa üdeség volt a táncza, és a közönség nem telt be az édes melódiával és a formás tánczczal. Tanay a fiatal királyfi szerepében jobb volt, mint valaha és — hiszen tudjuk — a jeles művész azóta még fiatalab lett. Hiszen csak nézzék meg A tolvaj-ban, a tizen­kilencz éves Fernand szerepében. Góth az úr­hatnám inast a legjobb alakításai közé soroz­hatja és Hegedűs Gyula a Pecsenyev- szerepében tizenhárom próbás Hegedűs-figurát mutat be. Végig lehetne menni az egesz szinlapon, a melyen egyébként a színháznak férfitagjai jó­formán kivétel nélkül szerepelnek és csupa pompás alakot találunk. » riagyar Világ Kávéház € ­I Kossuth Lajos-utcza 18 Tu.ajdono, Kasznár Nándor. Élté™** tarffet. I L^z — sw • • - í.ifttfrfBikTutfii ' w ..... . „•• • '

Next

/
Oldalképek
Tartalom