MAGYAR SZÍNPAD 1905. december (8. évfolyam 333-363. sz.)

1905-12-17 / 349. szám

„Magyar'Szfnpad 'melléklete. W. öm,j NÉPSZÍNHÁZ. »A szökött katona« szövege. I. /elvonás. Kerpádiná kovácsmühedyében vagyunk. Az asszony két fia közül a fiatalabbi­kat, Lajost szereti, a kit urnák akar nevelni, Mig másik fiát, Gergelyt elhanyagolja ás a kovácsmühelyben dolgoztatja. Éppen átutazóban van a falun Monti gróf és a felesége, a kik kénytelenek a kovácsmühelybe betérni, mivel az egyik ló lábáról leesik a patkó. Ezek itt ki­kérdeznek mindent ás megtudják s két flu aránytalan nevelését, valamint azt is, hogy Korpádiné gyámleánya Gergelyt, a ki éppen a grófi lovakat patkolja, szereti, de az anyja Lajoshoz akarja erőszakolni. A felvonás soro­zással végződik, a hol Lajos helyett Gergelynek kell elmenni katonának. II. felvonás. Gergely, hogy szerelmesével találkozhaaaék, megszökött a katonaságtól. El­fogják és halálra itélik. Mond grófné felfedezi, hagy Gergely tulajdonképen az ő törvénytelen fia, a ki a jelenlegi Völgyi ezredessel egykor folytatott szerelmi viszonyának gyümölcse. Ezt ertésére akarván adni Völgyinek, légyottot ad neki Férje, Moati gróf azonban küesi és tudtára jut a titoknak. Provokálja Völgyi ezredest, de a párbajt megakadályozzák és Gergely újból megszökik. III. felvonás. Gergely a Zrinyi-kávéházban mulat. Gémesi jegyző, a ki jutalomra számit, feljelenti Völgyinek, hogy a szökött katona az, aki mulat. Völgyi ilyenformán értesülvén természe­tes fia hollétéről, odasiet és keblére öleti a fel­talált fáit Fiának fogadja és szerelmeséhez segiti. Az árulkodó sipista jegyző pedig a bör­tönbe, a darab pedig végéhez jut. BBSHiaBBaKaBaiaiaiaBiaa Színházi vacsora 1 kor. az „Emke Kávéház"-ban, a hol Farkas Pali zene­kara hangversenyez. aai u |u |0 |0 |u |u |ü jo (o |ü (o jü (3 |3 fo A »Kültelki herczegnő« szövege. Előjáték. Pozsonyban a fiatalság ünnepet rendez Péntek Lina, a szép mosóné tiszteletére, a kit finom un modora révén „kültelki herczeg­nőnek" neveznek. Lina leánya Belcoroni hires olasz énekesnőnek, a kinek a schweidai herczeg­gel viszonya volt. Magyarországi rokonainak látogatására jött. útközben azonban meghalt A kis Linát a városi urak Pajkos Ferencz szülei­hez adták nevelésre. Kutatják, hogy kicsoda az árván maradt leány, de kilétét eddig nem sike­rült megtudni. A herczeg országszerte keresteti a gyermeket és megbízottja annyi év után végre rá is akad Pozsonyban. Taubenklee apja udva­rába hívja Linát, a ki azonban csak oly feltétel mellett hajlandó ezt megtenni, ha vele jöhet a jegyese is: Feri, a köszörüslegény. Első felvonás. A herczeg gyermekének is­merte el Linát, a kinek Belcoroni Madeléne grófné czimet adta és Rosenbein báró lett a köszörüslegényből is. Linát el akarják választani Feritől. A herczeg ugyanis összeakarja házasí­tani a lányát a szomszéd herczegség trónörö­kösével. Egy monda szerint a kastélyban éjje­lenkint megjelenik a herczeg egyik ősanyja kisértet alakjában. Taubenklee elhatarozza, hogy felöltözik ősanyának és mint ilyen azt a taná­csot fogja adni a herczegnek, hogy a lányát erőszakkal adja Willibald herczegbez, Linának pedig, hogy menjen hozzá feleségül. De Feri, a ki nem akar lemondani szerelméről, szintén felöltözik kísértetnek, hogy éjfélkor épen ellen­kező tanácsokat adjon. Az estélyen aztán két kisértet jelenik meg. Mindegyik ellenkező taná­csokat oszt, a min alaposan összevesznek, nagy verekedés támad és Emsig báró nemcsak a két álkisértetet. de a nagyherczeget és fejedelmi vendégét is a börtönbe hurczoltatja. Második felvonás. Börtön. Lina megjelenik, hogy kiszabadítsa Ferit. Filomela főudvar­mesternö pedig meg akarja szöktetni kedvesét, TaubenkleeL Megvesztegetik az örökét és ugy jutnak a börtönbe, a hol egy kis mulatságot rögtönöznek. A herczeg megtudja a valót s a mikor meggyőződik, hogy a szomszédos trón­örökösének különben sincs szándékában Linát elvenni, beleegyezik, hogy a lánya Feri felesége legyen és Taubenklee is feleségül veheti Filomelát. Karácsonyi ajándék Eletnagytagu művészies kivitelű fényképet készítek bárkinek Ingyen küldje be fényképét Apolló nagyítási vállalat Beck Ödön Bpest, Kerepesi-ut 66. Díszes paspartoutért S korona fizetendő. Olajfestmény utánzat 8 kor. Színházi blúzok köpenyek, fökötők és boák valamint - estélyi toalettek ­nagy választékban kaphatók Herczeg fe Garai czegnél Budapest, Andrássy-ut 37. A Műveltség Könyvtárának második kötete Megjelent! 470 SZÖVEG­KÉPPEL ÉS 39 MÜMELLÉK* LETTEL. =AZ C\ ettBCR Testi és lelki élete, egyéni és faji sajátságai. „AZ E MBER" cimü mú tarta lma: Bevezető Irta Lenhossók Mihály. Az ember származása és helye a természet­ben Irta Gorka Sándor. Az emberi test szerkezete és működése. Irta Pékár Mihály. A szellemi munka természete. Irta Ranschburg Pál. Az ember faji sajátságai. Irta Semayer Vllibald. Betegség és egészség. Védekezés a betegségek ellec Hogyan éljünk. Irta Dalmady Zoltá­A lelki életről _ Irta Alexander Bernát. A lelki élet abnormitásai. Irta Ranschburg Pál. Ári dizz­kfltesben 24 korona Megrendelhető minden kön yi kereskedésben. A MŰVELTSÉG KÖNYVTÁRÁNAK további kötetei félévi idő­közökben jelennek meg. A Műveltté* Könyvtárinak részlete* [ rospektusit kívá­natra txivf*ea küldi az ATHENAEUM irodalmi és nyomdai r.-t. könyvkiadó osztálya Buda­pert VII . Ker*pe*i-ut M.

Next

/
Oldalképek
Tartalom