MAGYAR SZÍNPAD 1904. december (7. évfolyam 333-362. sz.)

1904-12-10 / 342. szám

2 1904. deczember 10. A darab jubiláris előadása felé már alig volt valami szemrevaló hölgytagja a színháznak, a ki ne viselt volna karikagyűrűt az ujján. A jubiláris estén a kissé éltes páholynyitogatónő, mint rendesen, megjelent az öltözőben, de most nem hozott, hanem ellenkezőleg, visszakérte a hölgyektől a gy űrűket. — Mért ? — kérdezték ezek. — Mert az az ur most már engem kért meg feleségül és nemsokára meg is tartjuk az esküvőt. O. Felvonásközben. Budapest, deczember 10. „Kis angyalom"' Már megmondtuk, hogy Kacsóh Pongrácz, a János vitéz zeneszerzője, gimnáziumi tanár. Egyúttal azonban egy leányiskola növendékeit is oktatja a mathematika és fizika komoly mezején. Már eddig is nagy szeretettel viseltettek a fiatal tanár iránt, de a mióta a nagysikerű ope­rett állandóan műsoron van a Királyszinház-ban, valóságos lelkesedéssé vált ez a szeretet s most a fiatal leányok titkos verseket irnak hozzá. Természetes, hogy ezek a költemények nem kerülnek a nyilvánosság elé ; egy vers azonban, a melyet az iskola közös szerzőként alkotott, ma már egészen népszerűvé vált az iskola falain belül. Szünet közben néha felhangzik leányajkakról a „Kis angyalom!" népdal zenére húzott kis vers, a melyet itt leközlünk: Számtan, vegytan, fizika Kis angyalom ! Kacsóh Pongrácz tanítja Kis angyalom ! Nem kell nekem fizika, Csak az, a ki tanítja. Kis angyalom ! — Vidéki színpadok. Budapest, deczember 10. Szoyer Ilonka a pozsonyi színházban vendég­szerepelt e héten. Huszka Jenő operettjében, a Bob berezeg-ben lépett fel és a közönség, a mely zsúfolásig megtöltötte a színházat, zajosan ünnepelte a vendéget. * Dehreczen összes dalegyletei s a debreczeni Zenede fényes hangversenyt rendeztek tegnap este az Ábrányi Kornélnak emelendő szobor alapja javára. = Nincs szeplő, pattanás, májfoit azon hölgy iirczán, a ki a Balassa-té\e valódi angol ugorkatejet, ara 2 kor. és szappan, ára 1 kor., használja. Kapható Balassa gyógytárában Budapest—Erzsébetfalva és min­den gyógyszertárban és droguériában. Külföldi színpadok. Budapest, deczember 10. A berlini Deutsches Theater e héten mutatta be Shaw Bemard: Hősök! czimü sza­tíráját, a mely nálunk a Királyszinház-ban is szinrekerült. A darabot szívesen fogadta a közönség. * A drezdai udvari színházban legközelebb szinre kerül Dupont: La cabrera czimü, a SonzogTto-dijjal jutalmazott egyfelvonásos ope­rája, a mely A kecskepásztorlány czimmel a mi OperaházitnAr-nak legközelebbi újdonsága lesz. * Kienzl Vilmos, A bibliás ember szerzője, uj férfikart irt, zenekari kísérettel, magán­szólamokkal. Bierbaum Ottó hat versből álló cziklusát zenésítette meg; az egészet Farsang czimmel a bécsi filharmonikusok hangversenyén a Männergesangsverein közreműködésével fogják legközelebb bemutatni. Ezenkívül Kienzl egy uj operát is befejezett. A •Magyar Színpad, hirdetési osztálya : SZŐLLÓSSY és TÁRSA hirdetési irodája (Üllői­ut 41. szám.) ••f A lapba szánt hirdetések, itt vétetnek fel és hirdetési ügyekben mindennemű rekla­mácziók ide intézendOk. Hirdetések. EHM JÁNOS a Nemzeti Színház bérházában RAMZA MISKA ts FIAI ha ng" ma es ' minden este ts Nagyváradról versenyez. KOTSCHY ERICH szönyeg-poroló intézete riungárla-út 94. Bazar De L'Orient Egyedüli üzlet ezen szakmában Magyarország részére. IV., Koronaherczeg-utcza IO. Figyelem!!! Figyelem!!! Figyelem!!! novtmbortől 2, 3, 4, 6, 6 deczembarig mp Az üzlet karácsonyi átalakítás miatt még raktáron lévő valódi Perzsa és Smyrna sző­nyegek minden elfogadható árban eladók. Japán, China, India díszműáruk ugy­mint hímzések, spanyolfalak, vázák, bútorok ty s minden e szakmába vágó dolgok a fent •P emiitett napokon, mélyen leszállított árakon eladók. dm, »FFF * # $ 9 99 9 Bircziif-téli -féli Orgona-Créme-szappan Elölflfiti iz ircr fehérségét «1 h«m»u színét. Ára 70 fillér. Kaphttó: TŰRÖK I. grógrtárábin, Bndipnt, VII.. Király-utcza 12. tz. OflSZÁGOS MAGYAR KÉPZŐMŰVÉSZETI TÁRSULAT. Téli Kii a városligeti műcsarnokban. 1904. november 15-től — 1905. január 15-ig. Nyitva délelőtt 9-től délután 4-ig. Csütörtökön este 11-ig zeneestély. — Belépődíj 1 korona. Vasár és ünnepnapon d. u. 1 órától 40 fillér. ..KEGYKLET" Entreprise des Pompes Funéüres tsnMtkssd-iatdsst <• hullaaxállitó-rdlUlit Budapest, IX., Fereucz-kAmt 24. Hassa és sfjusrfi taasMsskst és hullaaxálli: Isnksr rendes tegjutánjesakk árakon te eon st-30. K alapok és czilinderek nagy raktára. — Legújabb divat, leg­jobb minőség, olcsó ár. Reis Károly, findrássy-ut 16. PUROO Kiselejtezett valódi keleti szőnyegek minden méretben szépséghibáival, minő» ségben lűfogóstalanolt, mélyen az áron alul eladatnaly = Stein Vilmos fe Fia SrzsébeMér 16. szóm. ©L HA SZÉP AKAR LENNI, Véfh léntl ellátott Aagyal-oráaot vegyen, mely egy tégely elfogyasztása után eltüntet tzeplöt, máj­foltot, pattanást, tumlőhelyet, mitessert, orvörös­séget, korosabb hölgyeknél kisimítja a ránezokat, miáltal megakadályozza a vénülést. A kinek tiszta arcza van és állandóan használja • Vágk-fáls aagysl­orémot, az biztosítva van minden arcztisztátalanság ellen. Egy tágsly I korosa, I doboz Aogyal-godor I kor., I darab Aagyal-szaggaa I kor., 6 korona megrendelésnél bérmentve. Kaybaté az »Aagyal« gyágyszortárkaa, Szalaok, továbbá Budapesten: Törik J. gyógytárban és minden gyógytárban. Dr. RENNER VIZGYÓGYINTÉZETF BUDAPEST, TU., Tsloró-utesa 4. u. (Tolofaa 4M.) Az intézet a legkényesebb igényeknok megfelelően teljesen újjáalakítva, a modern víz- de aiektroi mos­ínyfO légfOrdOk, ylbraoslAa musags stb. •• • Kívánatra prospektus. -•• • ^ Zongora MI KARMN afn .•(•! A»» 07* isctiaalk* Khrksr á MnreksSsf s isysi - csékk árak msUstl ­DEHMAL KAROLY z,° yT. r. a IV., Károly • körút ZO. Más h bssastáoob iiiksurt kmt.li - Mm Mit* m JÓL RÁONI11 = •••likai fagak. Oatt, rajaioisi u^éas nr T A v VAJAJY JYF-Ä-TT Kovács J. N IM RRT» __ dB. M Hadfk-ytMs IV . 0.. £ ara. S. mám TaiáihsU MO dm.« ésáfe. Vasáruy is. Sxs Éw, Mí/o».k és lofssrsk •énén siadra kM­GALAMB JÁNOS BUDAPEST. V., Deák Ferencz-utoza 10. női ruhaszövetekből, barchetekből és mosókelmékből meglepően olcsó : árak mellett : KARÁCSONYRA nagy vásárt rendez.

Next

/
Oldalképek
Tartalom