MAGYAR SZÍNPAD 1904. november (7. évfolyam 303-332. sz.)

1904-11-18 / 320. szám

6 1904. november 22. NEMZETI SZÍNHÁZ. »Cyrano de Bergerac« szövege. I. felvonás. Színielőadás a Burgund palotá­ban. A Richelieu bibornok jelenlétében meg­tartott színielőadást megzavarja Cyrano, a poéta­lovag, a miért aztán a vicomte gúnyolja és támadja őt, éiczelvén Cyrano nagy orra fölött. Miután Cyrano előbb szellemesen kioktatja, hogy hogyan kellett volna ötletesen csipkednie, tudtára adja a hetvenkedőnek, hogy megviv vele, vivás közben egy balladát rögtönöz és szaval el, melynek végén le fogja őt szúrni. Ugy is történik. A párbaj után ünneplik Cyrarot. Majd ő barátjának bevallja, hogy szerelmes, még Fe^'g húgába, Roxánba. Jő Roxan hölgye és úrnője nevében találkozásra hivja Cyranot. Cyrano tulboldogan jelöli meg a helyet, maga pedig megy száz csavargóval megvivr.i, k'^et a Roxán kezéért esengő Guiche gróf lé I' fel. II. felvonás. A poéták laczi-konyhája. Ragueneau üzletében falatoznak a gascognei kadétok. Cyrano jő, m után szétkergette a száz csavargót. Itt találkozik Roxánnal, a ki meg vallja neki, hogy De Neuvilette Christiant szereti. Cyrano lesújtva tudja meg a valót. Christian a többiek biztatására beléköt Cyranoba, czélzá­sokat tesz az orrára folytonosan, Cyrano már már ráront, de fékezi magát. Majd barátságát ajánlja fel Christiannak és igéri, hogy segitsé gére lesz Mivel Christian, félénk és együgyü nőkkel szemben, Cyrano elhatározza, hogy helyette fogja irn ;, az ő nevében, Roxánnak s szerelmes leveleket és verseket és mindig kiok­tatja majd Christiant, hogy miket mondjon Roxánnak. III. felvonás. Roxán csókja. Cyrano hősies önfeláldozással segiti a szerelmes Christiant. Roxán szépsége mellett főkép szellemébe szerel­mes, mely a rut Cyrano tulajdona. Szerelmi vallomásánál az erkély alatt súgja neki, hogy miket mondjon és mikor Roxán már hajlandó csókot adni szerelmesének, akkor Christian kú­szik fel az erkélyre, hogy a Cyranonak szóló csókot átvegye. Guiche gróf előzőleg a harczba rendeli a gascognei legényeket, de Roxán kér­tére beleegyezik, hogy i'thon maradjanak, nem sejtvén az okot Sőt egy szerzetest küld Roxan­hoz, hogy őrizze őt, mig ő megérkezik a spa­nyolok elleni harczból. Ámde Roxán Guiche gróf leveléből azt olvassa fel a szerzetesnek, hogy Guiche azt kívánja, miszerint a szerzetes eskes. e össze Christiant Roxánnal. Mig a szer­tariás benn a házban folyik, jő Guiche gróf, kit Cyrano mindenféle tréfás mesékkel tartóztat, mig az uj pár a szertartás után ki nem jő. Guiche haragjában, hogy elválaszsza a fiatal párt, a harczba küldi Christiant, kit oltalmazandó, Cyrano is a háborúba indul. IV. felvonás. A gascognei kadétok. Cyrano a táborból naponta kétszer ir levelet — Chris­tian nevében — Roxánnak. A gascogniak éheznek, mikor megérkezik hirtelen Roxan Ragueneauval és eleséget hoz nekik. Roxan boldogan borul férje karjaiba. Ámde Chris­tiannak bevallja Cyrano — nehogy elárulja magát neje előtt — a levelek titkát s igy Christian megtudja, hogy Cyrano szereti Roxant. Mivel pedig Roxan előbb bevalotta férjének, hogy szeretné akkor is, ha rút volna, mert csak a lelkét szereti, Christian tudtára jön, hogy Roxán tulajdonképen Cyranot szerett, bár tudtán kivül. Künn folyik a harcz Christian kétségbeesve kirohan és elesik. Holtan hozzák viss_a. Roxan megtalálja nála Cyrano utolsó levelét, melyet meg el nem küldött ós kétségbeesve torul férje holttestére. Cyrano ped g nem szól, nem fedi fel a titkot, mc'y őt a halott Christianhoz köt. V. felvonás. Cyrano újsága. Tizennégy­év mult el a negyedik felvonás óta. Rcxán zárdában tölti bús özvegysége napjait, egyedüli vigasztalója, a minden szerdán pontosan meg­jelenő Cyrano, a hü barátja és minden újsá­got a külvilágból elmesél neki. Cyrano azonban ma késik, Ragueneau hirill hozza. Le Brettnek, C\rano barátjának, hogy Cyranot szerencsétlen ség érte. Egy lehulló fahasáb fejére esett és r A női arcz bájossága, S1f r e-f a e hS é g ne y, a ka női kéz finomsága a Budai dr.-féle „GYÖNGY­VIRÁG - CRÉME" használata által jelentékenyen fokozható. Kis tégely 1 kor. Nagy tégely 1 kor. 50 fill. Budapest, „Városi gyógyszertár", Váczi­és Kigyó-utcza sarok. VÍGSZÍNHÁZ. mély sebet ütött rajta. Most már végét járja. Roxán türelmeüenül várja Cyranot. Egyszerre aztán a hős poéta meg is jelenik, halálos be­tegen, bekötött fejjel. Beszélget Roxannal, a lri megmutatja neki Christian utolsó levelét. Az éj leszáll. Cyrano olvassa a levelet, majd mintegy á'omban, kívülről elsuttogja az egészet. Igy tudja meg Roxan, hogy a kinek a lelkét szerette, nem volt más, mint Cyrano. De mér késő. Az önfeláldozó nemes poéta meghal a halálig szerető nő és barátja karjaiban. Nő! ruha kelmék meglepetést keltő árakban! 140 cm. széles tükörfény posztó minden színben 280 kr. 120 cm. széles női posztó 48, "75, 120 kr. 120 cm. széles tartós zseviot vagy lodenek 55, 75, 95 kr. Remek czibelinek 42, 75, 90,120 kr. Sotisch újdonságok 90, 120, 220 kr. Remek bársony és damasch velczek 42 kr. A legújabb fátyolok, zöld, tegethof és piros szinben 55 kr. Bleier Izsó áruháza >A gólyához« Budapest, Nagymezó-utcza 12. sz. Szerecaen-ntcza sarkán caakis szolid gymtaté uyu angol mcchaniko v»l. köztük Ehrbar Ä ácawehorfer a lcgol — csóbb arak mellett — DEHMAL KAROLY S IV., Károly - kőrút 20. Initi» et hingtleitk inktieri kivitele — Olcsó búletdi; Hirdetések felvétetnek e lap = kiadóhivatalában A »Diákélet« szövege. 7. felvonás. A szász-karlsruhi prezumptkr trónörököst, Károly Henrik herczeget, ősi szo­káshoz hiven, egy évre elküldik az egyetemre, hogy ott tanulmányozza az életet. Első alka­lom, hogy a fiatal berezeg szabadba kerül. Kísérőjéül dr. Jüttnert rendelik ki, a ki eddigelé nagyon jól eltudta rejteni, hogy mennyire fojtja őt az udvari levegő és mennyire örül annak, hogy viszont fogja látni a régi Heidelberget, a hoi diákéveit töltötte. A herczeg is nagyon örül a vidámnak ígérkező egy esztendőnek. Csak Lutz, a fejedelmi komornyik nincs megelégedve, mert attól tart, hogy ott, a hol nem respektál­ják kellően az udvari etikettet, még az ő meg­szokott méltóságos nyugalmát sem fogják eléggé tiszteletban tartani. II. felvonás. Nagyban készül Rüder foga­dós a herczeg érkezésére. Rokona, a kis Katicza is szörnven izgatott. Verset is tanult be, hogy azt elmondja a herczeg üdvözletére. Katicza, a diákok kedvencze, a mit néhány kedves és mozgalmas jelenetből hamarosan megtudunk. Az udvariak közdll elsőnek Lutz érkezik, a ki a demokrata hangulatok miatt elszörnyülködik, de a herczeg el van ragadtatva. Katiczávaí megismerkedik, a leányka elmondja neki, hogy menyasszony, egy bécsi legény arája, de nem szereti azt a legényt. Sokkal jobban tetszik meg neki az ifjú herczeg, és ez is nagyon vonzódik az üde mezei virághoz. Jüttner kénytelen be­látni, hogy aligha tud eléggé vigyázni növen­dékérc : — Sohsem kapom meg, — sóhajt fel, — a szász nagykeresztet. III. felvonás. Károly Henrik és Katicza szerelme már nem titok többé. A fiatalok bol­dogok és arra készülnek, hogy kirándulnak, a mikor beüt a katasztrófa. A fejedelemség kor­ra ényelnöke hírül hozza Károly Henriknek, hogy azonnal haza kell utaznia, mert a fejedelmet megütötte a szél. A szerelmeseknek bucsuzniok kell és ez a bucsu meg is történik a darab egyik legpoétikusabb Jelenetében. Megrázó módon kiséri Károly Henriket a dr. Jüttner búcsú­beszéde is. IV. felvonás. Két évvel utóbb. Károly Hen­rik már uralkodik. Megjelenik udvaránál Keller­mann, a diákok volt totfaktuma, és állást kér. Eközben felujitja a herczeg emlékeit, a melyek őt Heidelberghez fűzik. Károly Henrik házasu­landó; amolyan diplon.rcziai házasságot kell ötnie. Bánatosan gondol az ő Katiczájára. Nem 1 ir magával. Látnia keü mégeg-szer. És gyors (határozással siet vissza Heidelbergbe. V. felvonás. Az ifjú fejedelem mégegyszer együtt ül a diákokkal. Nem oly vidám már, a minő volt. Komoran hallgatja a mélabús diák­nótákat. Aztán utólszor találkozik az ő Katic~á­jával, a ki elmondja neki, hogy látta a meny­asszony princzesz arczképét, és hogy most rr ár mégis nőül megy ahhoz a bécsi legényhez. Mindennek vége A vo szerelmesek megígérik egymásnak, hogy sohasem felejtik el az együtt töltött szép időt, aztán elhagyják egymást örök"* „Nádor" kávéház = LIpét-kBrut » VigssinharzaJ szemben. ro» k.teojdn» jóná« ovula olm—«. afóliita telj«« m«karáT«r luifnrMar'i ^^mum ' Win-« bildet. Kiváló túlUietUI BCIHIi MÓR, ti T„ Lipótvárosi szálloda Sétaför-utoza 5. Újonnan atalakitva. Villanyvilágítás. Elegánsan berendezett 30 szoba. November 1-tól bérbeadó. Szép utczai szobák, villányvilágitással 1 frt., udvari szoba 00 kr., hónapos szoba 20 frt. -PORGO-

Next

/
Oldalképek
Tartalom