MAGYAR SZÍNPAD 1891-1892 (1. évfolyam 1-8. sz., 2. évfolyam 1-7. sz.)

1891-11-05 / 5. szám

I. évfolyam. 5. szám. Budapest, 1891. november 5. MAGYAR SZÍNPAD ii 11 SZINESZETI SZAKKOZLONY. ^^mw^mmmtmm^mmmmmms^ Szerkesztőség és kiadóhivatal. | Budapest, VIII. Kerepesi-ut 11. szám A lapot érdeklő minden közlemény ide || intézendő. Megjelenik minden hó 5-en, 15-én és 25-én. t f \ •j Előfizetési ár: . . 4 frt. m 2 frt. | i I S 5 Sítí?"» W.rMSí!»«•,! '.SSSSSSí '.» '.ISA'SJS Egész évre . Félévre . Hirdetések árszabály szerint. A kongresszus előtt. Sokoldalú elfoglaltságon valószínűleg gátolni fog a legközelebb megtartandó közgyűlésen való megjelenésben: szükségesnek tartom léhát kapcsolatban néhány mulaszthatatlan tenni valóval elmondani a helyzetről nézeteimet, a miket ajánlok ugy igazgatótanácsos társaim, mint a közgyűlésre megválasztandó képviselők becses figyelmébe. Egyesületünk megalakítása alkalmával a vidéki szinészet rendezését tűzték ki mielőbb elérendő czél gyanánt. Azóta több mult el egy évtizednél s a vidéki szinészet jelen helyzete legalább is oly szomorú, mint v

olt — nem tekintve csecsemő s fejlődésnek induló korát — bármikor, még az úgynevezett „rendezés" előtt is. Föltétlen javulás a legszerényebb álláspontból sem konstatálható. Pedig az igazgatótanács és központi iroda felállításától a vérmes reményüek a hosszú időkön át rakásra halmozódott bajok s orvoslásra váró panaszok eloszlatását várták; a czélszerü, hasznos intézkedések egész sorozata által pedig oly helyzet megteremtésében hittek komolyan, a mely öszhangzásban lesz korunk modern követelményeivel s mig egyrészt lehetővé lesz téve színészetünknek akadálytalan művészi fejlődése, más részről megszűnik az a kinos anyagi bizonytalanság, mely végeredményében válságokat idéz elő s megölője a művészi fejlődésnek. Kísérletekben a javítás terén nem volt hiány, az elért eredmény azonban korán se elégítheti ki a közszükséglet, szülte jogos kívánságokat. A jövő számára is történtek nagyobb szabású intézkedések, melyek helyességét vita tárgyává tenni ellenkeznék a méltányossággal; ámde ezek az intézkedések a jelen biztosítása s az ennek elérésére szolgáló, a kor színvonalán álló praktikus eszmékkel fölfegyverkezett komoly igyekezet nélkül csupán tetöjét képezik egy oly háznak, melynek alapjait helyesen lerakni s azokon a falakat a szükségletnek megfelelően fölépíteni kellő gondoskodás hiányában könyelmüen elmulasztottak. A jövőt elébe helyezni a jelennek következményeiben nagy veszélyeket rejtő tévedés, mely a közönség telcsigázott követelései és lanyha pártolása közé ékelt szinészet feje fölött ott lebegteti szüntelenül a kétségbeesés Damokles kardját. Ez tovább nem maradhat igy. Keresni, kutatni és megtalálni kell a bajok és zavarokból kivezető utat s két kézzel megragadni minden kedvező aikalmat és módot, mely azzal a reménynyel kecsegtet, liogy győzelemre juttatja szinészetiink jelenének javára, a mindennapi kenyér biztosítására czélzó komoly s fáradhatatlan törekvéseket. E czél elérésére első sorban folyhatna be sikerrel az irodaigazgató. Mint egy nagy s hazánk kulturális fejlődésében elismert kiváló szerepet játszó egyesület tekintélyes hivatalnoka, a fővárosban, nemzetünk szellemi s anyagi életének vezérférfiai közt élve, könnyen megszerezheti mindazon tényezők hathatós támogatását, melyeknek buzgó közremunkálkodásával nem volna nehéz feladat nagyot lendíteni a vidéki szinészet sanyarú jelenén. Azt hiszem, talán nem tévedek, ha azt állítom, hogy ez talán kötelessége is volna. Például hozom fel a kereskedelmi és iparkamarákat, melyeknek titkárai, kii ínek helyzete a kereskedelmi és iparkamarákban megfelel irodaigazgatóknak egyesületünkben elfoglalt kiváló helyzetével, a kamarai tagok jelenének jobbátételén s az ezzel szorosan összefüggő anyagi érdekeik fölvi rágoztatásán lázasan munkálkodnak. Minden mellékérdeket háttérbe szorítanak, s kizárólag a tagok minél könyebb és jobb megélhetésének eszközlése képezi nemes ambicziójuk koronáját. E czélból rövid időközökben megjelennek a kamarai tagok közt, meghallgatják kívánságaikat s azok teljesítésére minden lehetőt elkövetnek. Persze van is aztán kézzel fogható eredmény. Óhajtanám, ha irodaigazgatónk elsajátítaná a kereskedelmi- és iparkamarai titkárok ezen széles mederben folyó lankadatlan tevékenységét s első s halaszthatatlan kötelességének tarianá azon városokban, hol színtársulatok szoktak megfordulni a tekintélyes befolyásos, előkelő férfiak belevonásával a legrövidebb idő alatt „szi n pártoló egyleteket" létesíteni s azok munkakörét tüzetesen megállapítani. A czél e névben nyer kifejezést. Pártolni a színészetet oly formán, liogy lehetővé legyen téve az igazgatónak s általa a társulatnak a megélhetés, a könnyebb boldogulás. A szinpártoló egylet teendői a következők volnának: először is minél több tagot toborzani az egyletbe bizonyos meghatározott tagsági dij mellett. Az összegyűlt tagsági dijakból egy tőke volna alkotandó, melynek kamatai az igazgatónak esetről-esetre kiadatnának. A töke szaporítására ajánlandó volna hangversenyek, felolvasok stb. tartása belépti dijak mellett. Továbbá a b é r1 e t g y ü j t é s t végezné s tagjainak összeköttetéseinél fogva a közönség közt propagandát csinálna a színház szorgalmas látogatásának. A hatóságoktól tekintélyes s ubvencziót eszközölne ki; a színházak ingyenes fűtését és világítását vinné keresztül, ö hogy ez nem túlzó követelés, hanem sajátságos társadalmi s nemzetiségi viszonyaink közt méltányos kívánság, melynek teljesítése nélkül pláne a nagy városokban lehetetlen a boldogulás, világosítsa föl az irodaigazgató az ilyen egyleteket, hogy a színigazgatóknak, különösen az első rendiieknek a nagy városokban milyen nehéz a helyzetük s mily tetemes költségekbe kerül a miiigényeknek megfelelő társulatok föntartása. Hozza tudomásokra, liogy a vidéki közönség tulcsigázott követelései és ingadozó pártolása közt szembeszökően nagy az aránytalanság; hogy az igazgató a működő, különösen az énekes személyzetnek nagy gaget tartozik fizetni; hogy az előadandó uj darabokért — nem szólva a fővárosban nagyobb sikert aratott operettek, immár elviselhetetlen jogdijairól, — a csak valamennyire is sikerült operettek, sőt jobb színmüvek, drámák, vígjátékok, népszínművekért évről-évre nagyobb jogdijakat kell fizetni s igen gyakori az eset, hogy a sok pénzbe került uj darab alig fizeti ki magát, az uj operettekhez uj jelmezeket, uj dekorácziókat kell készíttetni, mert a közönség mindjárt kész az elégedetlenség s ócsárlásra, ha az uj darabban a régi jelmezeket s a megszokott díszleteket látja s ezt sokszor elegendő oknak tartja amúgy is fogyatékos pártolásáuak teljes megszüntetésére;.... nagy és költséges zenekart kell állandóan tartania; szóval ha tetszést akart elérni, (pedig ki nem akar?) oly pénzáldozatot kell hoznia,