MAGYAR SZÍNPAD 1891-1892 (1. évfolyam 1-8. sz., 2. évfolyam 1-7. sz.)
1891-12-05 / 8. szám
2 MAGYAK tésével foglalkozni, s ez az ember az irodaigazgató, s távollétében a titkár, vagy az ő megbízottja. Ö tartozik felelősséggel a tanácsnak és közgyűlésnek, neki pedig az iroda hivatalnokai tartozzanak felelősséggel. Minden hivatalos levelek a központi irodának vagy kormánytanácsnak legyenek czimezve, miket kizárólag csakis ö az iroda igazgató, vagy távollétében az ö meghatalmazottja bontson föl s az ügy természetéhez képest, az illetékes hivatalnokoknak adja ki elintézés végett, kinek működését ellenőrizze s az esetleges késedelemért felelősségre vonja. Az irodaigazgatónak a szószoros értelmében kell az iroda é én állania. Az ö tudtanélkül semminek sem szabad törtémi. A pénztárnok a beérkezett pénzekről neki tegye meg naponként jelentéseit, s legyen gondosgodva, hogy a pénz azonnal elhelyeztessék a földhitelintézetnél. Az ügyködő hivatalnok — kinek hasznot nem hajtóállásátklönben megszüntetendőnek tartom — működéséről, a beérkezett jog s szerződtetési dijakról azok elkönyveléséről naponként számoljon be az igazgatónak, szóval perczizirozni kell az irodaigazgató kötelességeit és hatáskörét, a mit nem ajánlhatok eléggé kormánytanácsos társaim és a közgyűlés leendő képviselőinek becses figyelmébe. Somogyi Károly színigazgató és kormánytanácsos. A rendezés művészete. Ha egy előadást végignézek a színházban, mindig magam elé képzelek valahol a kuliszák mögött egy kezet, mely a színpadon előre hátra mozgó, deklamáló szavaló alakokat dirigálja. Olyan forma játék ez mint a városligeti fabábus sátor művészete, csakhogy itt babák helyett kissebb vagy nagyobb mértékben értelemmel, tudással felruházott intelligens emberek, művészek a bábuk, a kikkel a rendező előállítani képes az élvezhető, művészi becsii előadást. Legfontosabb egyéniségnek tartom azért a színházban a rendezőt s elmerem mondani minden túlzás nélkül, liogy a siker egy acceptálható jó darabnál, legyen az komédia, tragoedia, operette, opera vagy bármi a rendező ke/.ébe van letéve. Minden nagyobb színháznál még a kissebbeknél is megvan az erő, mert szükséges ahoz, hogy a közönség élvezhető, jó előadást kapjon, hogy ezzel az erők milyen irányban működjenek, milyen útra legyenek terelve, az a rendezőtől függ kire az erkölcsi felelősséggel együtt jogok is vannak ruházva. S néha nagy színháznál történik meg azért az az eset, hogy különösen a finomabb idegezetü és érzetü néző — otthagyja a helyét s más mulatságot keres magának. Az okát keresni nem nehéz a bajnak, de átmenve a rendszeren s az előadó színész hibáin a végső ok mégis a rendező, a kinek kezébe vannak adva az erők s a ki nem tudott megbirkózni a feladattal, mely reá van bizva. A feladat nagy és nehéz — az bizonyos, de szép. Sok tehetség kell, hogy összehordva legyen abban az emberben, aki válalkozik reá, de a siker esetén nagy rész jut ki számára az elismerésből is. Kitűnő érzés egyesítve tudással és nagy türelemmel univerzális színész talentum szükséges liozá s azon kivül ugy szeresse a pályáját, mint egy jó katona s ne hagyja el a helyét ne csüggedjen, mégakkorse lianehézségekkel és akadályokkal találkozik is az úton. Mindent leküzdeni, folyton munkálni, alapossan, kimerítően megismerni a munkát, melyet szinre akar segíteni, minden hibát észrevenni minden erényt a lehető legmagasabb fokra emelni ez a feladat. Parancsolni az idegeinek egyéni érdekeinek, lélekkel a közjó segítségére tenni ez a kötelesség. De mindenek között legfontosabbnak találom a jó izlést mert ez az a tulajdonság, a mi a müveit közönségben is legnagyobb mértékben ki van fejlődve. A dolgok mélyébe pár perez alatt behatolni nem tudunk, a szereplő személyek lelki világa a megjelenéskor előttünk még ismeretlen s ezernyi külsőség teremti meg az első benyomást. Kgy rosszul megválasztott öltözék, egy túlságosan föltollazott kalap nevevetségessé te-zi az alakot magát s az első benyomás helyébe kedvezőbbet szerezni már nehéz. Minden szerepbe bele kell élni magát, mintha csak a sajátja volna és soha sem szabad kifogynia a jó intluS ZINP AD. latból. Föl kell osztania lelkét és tudását az egész társaság között, hogy jusson belőle az utolsó kóristának is, aki csak egy dárdát czepel ugyan, de egy kancsal nézéssel vagy egy félrelépéssel képes komikussá változtatni a legszebb drámai momentumot is. A rendezőnek születnie kell a pályára — s csak annak elni mig meg nem pihen a sírban vagy penzióban. Élete munkázata jól betölti hivatását — folytonos áldozat, de pedig nem felel meg a feladatnak, melyre válalkozott, kiszámíthatatlan kár és veszteség arra a testületre nézve, mely keblébe fogadta. Azért a legelső tanács egy színigazgatónak ki társulatot szervez: jó rendezőt szerződtetni — és erre fordítanak a vidéki színházakban a legkevesebb gondot. Thury Zo lán. A Tollkii'ály. (Nagy operette 3 felv. ívta : Albert Carré. Fordították Evva és Fái. Zenéjét szerzette; André Messanger. Eliö előadása a népszínházban 1891. nov. 4.) Mikor az ember kijön a azinházből ez után az úgynevezett „nagy" operette után (tudtunkkal a népszínház igazgatósága először használja ezt az erősen vidékeiesen hangzó ragasztékot), úgy érzi magát, mintha olyan darabot nézétt volna végig, melyet különfele czimek alatt már nagyon sokszor látott. Es ez csak termeszetes. A szövegíró, Albert Carré, a ki a „Tékozló" ezimii némajáték meséjében igazán invencziózus és poétikus érzésű librettistának bizonyította magát, ebből az alkalomból épen nem erőltette meg a fantáziáját, hogy valami ujat süssön. Sol kai kényelmesabbnek tartotta benyúlni az operettelomtárba e, leakasztani a szegről azokat a százszor meg százszor felhasznált es nagy használatban teljesen olnyült sablonalakokat, melyekkel a Közönség torkig jól lakott már. „A Tollkirály"-ban megint együtt látjuk az agyoncsépelt kompániát; az együgyű királyt, a buta udvarmestert, a kalandvágyó kisasszonyt, a királyné képében udvarhoz kerülő falusi libát, a kik már annyiszor mcgkaczagtattak bennünket a színpadon, hogy épen nem csoda, ba csupa változatosságból egyszer már — ásitásra is ingerelnek bennünket. Ez a megtiszteltetés érte ma este a népszínház „nagy" operette-jét is. Ha a cselekmény nincs is híjával egyes ügyesebb vígjátéki sziutaczióknak és finomul kigondolt fordulatoknak. de az alakok, melyeket ez a cselekméey mozgat, már annyira ismertek, hogy a közönség abszolúte nem érdéklődik többé irántuk. Hogy néhány szóval mégis érintsük a mesét: a darab XII. Lajos korában játszik, mikor a párisi diákságnak az a privilégiuma volt. hogy királyt válaszszon magának, persze csak a molyan tollkiralyt. Ennek a penua-felsegnek nőtlennek kellett lennie. Clement Marót (V i d o r), a legújabb tollkirány azonban titokban nőül veszi Colette-t (Margó Czélia) és Chevreux-ben hagyja. Ugyanekkor történik, hogy XII. Lajos (Kassai) is megházasodik és az ő helyettesítő Longneville In rezeg (S o I y mosi) által elvéteti magát számára VHI-ik Henrik hug.it, Máriát. (H e g y i Aranka.) A berezeg elhozza felséges ura számára az újdonsült királynét, azonban ez a hivatalos togadtatuzi megelőző nap estéjén kedvet kap egy kis kalandozásra. Inkogmtókbau Parisba jön. beszáll „A czinlányér" jsimfl fogadóba, itt megismerkedik a tollkiralylyal. a kit az iguzinak tart es ez az ismeretség olyan intimiiásig jut, hogy Xll-ik Lajos homlokát a francia koronán kivül két jokoraszarvacska is díszíti, l'árisba kerül a tollkirály felesége, Colette i- » ebből A rziutányérban egy pár ügyes vigjátéKi helyzet kerül ki, mig végre a liaruiadiK felvonásban kiderül, hogy Cle- ment Marót csak tollkirály, Colette nem igazi királyné, Xll-ik Lajos pedig megtartja Máriáját a kapott szavacskákkal együtt, dokkal sterencsesebb keze volt a librettistanál Messayernek. A Tollkirály zenéje elejétől végig dallamos, tartalmas, öletes és tinóm és egészében az operai stillhez hajlik s a melynek hangszerelése a gyakorlott mester kesére vall. A mi sikere az estnek volt, azt első sorban Hegyi Arankának és Margó Czélliának kell tulajdonitanunk. He- ll y i Arueka Máriát azzal a finom előzékenységgel játszotta meg. melyet ennél ennél a művésznőnél megszoktunk; a második felvonásban egy koloratnra-keringőt,melyet Messager „lzolde* operettejéből betétképen énekelt, briliáns iskolázottsággal s olyan lágy és finom pianisszimóh n énekelt el. melyre nagy énekunívesznők is sokat tarthatnának. A közönség a keringő után zajos tapsokban tört ki s egyébiránt ez volt ai egyetlen szám az egész est folyamán, iuel\et a közönség megismételtetett. Margó Czélia szerepének enekrészeit szintén teljesen érvényre emelte csengé uiezzo-sopránjávai. Első felvonásbeli entré-áriáját sok érxessel adta elő. Kassai, mint Xll-ik Lajos, már megjelenésével is nevettetettt, mint n hogy minden előső operette-ben is nevettet ezzel az alakjáéal. S o I v ni o s i. miut Longneville berezeg és V i d o r, mint Clement jelesek voltak. Végre elismerőleg kell megemlítenünk az operette szövegének zamatos és minden izében magyaros fordításáról, melyet ismett, jeles faraitónk Fái Béla végzett (Jf—*j
