MAGYAR SZÍNPAD 1891-1892 (1. évfolyam 1-8. sz., 2. évfolyam 1-7. sz.)

1891-11-15 / 6. szám

I. évfolyam. 6. szám. Budapest, 1891. november 15. MAGYAR SZÍNPAD ii ii SZINESZETI SZAKKOZLONY. Szerkesztőség és kiadóhivatal. Budapest, VIII. Kerepesi-ut 11. szám. A lapot érdeklő minden közlemény ide intézendő. Megjelenik minden hó 5-én, 15-én és 25-én. í f gsasaas

jT Előfizetési ár: É Egész évre 4 frt. f§ Félévre 2 frt. Hirdetések árszabály szerint. A kormánytanács figyelmébe. (H. E.) A vidéki színészek nagy kontingensének sorsa ez idő szerint még nagyon elszomorító. Színészetünk jövője fölött kell kétségbeesnünk, ha azokat a hiányokat, azokat az orvosolatlan és nagy mértékben elmérgesedett bajokat látjuk, amelyek kétségessé teszik a vidéki színészet haladását. A figyelmes szemlélő előtt okvetlen föltűnnek ezek a bajok, amelyeknek oka részint a jelenleg uralkodó nem egészen helyes rendszerben, részint pedig magunkban a színészekben rejlik. Lehetetlen, hogy a központi kormánytanács előtt ismeretlen legyen az a végtelen nyomorúság, amelylyel néhány vidéki társulat kiizködik. Egy egész testületnek alig van sokszor betevő falatja. Az igazgató szervezi a társulatot, de részint a közönség indolencziája, részint pedig az igazgató hibája miatt a nyomorba, a kétségbeesés szélére jut ez a társulat. És ki ennek az oka? Nem-e a szinészegyesület intéző kezei, akik boldognak — boldogtalannak adnak színigazgatói engedélyt, nem törődve azzal, hogy az a színigazgató képes lesz e kenyeret adni a társulatnak ? Semmit sem szólnánk, ha pozitív adatok nem állanának rendelkezésünkre. De ezek az adatok olyan elszomorítók, hogy a szinészegyesület ilyen eljárása ellen múlhatatlanul fel kell emelnünk tiltakozó szavunkat. Megesik nem egyszer, de akár hányszor, hogy a színigazgatónak, akinek a kormánytanács megadta az engedélyt, nincs egy árva krajczárja sem. A társulatot mégis szervezi, az első városban gyűjtött bérlet rovására. Mi történik azután, ba a közönség nem pártolja eléggé a társulatot? Az, hogy az igazgató kellő jövedelem hiányában nem tud a színészeinek fizetni; a színészek eladósodnak s igen gyakran a szinészet renoméját teljesen tönkretéve kénytelenek a városból megszökni. Ennek elkerülése végett; a vidéki szinészet tekintélye és haladása érdekében múlhatatlanul szükségesnek tartjuk behozni a kauczió — rendszert. Aki színigazgató akar lenni, szerezze meg hozzá a szükséges tökét s annak egy részét, a társulat havi kiadásához arányítva, tegye le a szinészegyesületnél biztosíték gyanánt. Mert semmi sem bizonyosabb, mint az, hogy a magyar színészetnek végtelen nagy hasznára volna, ha komolyabb pénzügyi alakpokra volna fektetve, mert igy a társulatok nem küzdenének az anyagi bajokkal és sokkal több idejök maradna művészetük fejlesztésére. De most ezúttal még egy égető kérdésre akarjuk fölhívni a t. kormánytanács figyelmét és ez a kérdés abban áll, hogy vájjon méltányos és igazságos dolog-e egy már szervezett társulatot télviz idején kitenni a nyomornak, a kétségbeesésnek? Ez történt a Németh János és Jeszenszky vezetése alatt álló társulattal, amely pár nap előtt még Perlakon működött a közönség osztatlan tetszése mellett. Az eset a következő: Jeszenszkynek egyesületi tartozása lévén, oktober elején a kormány tan ács nem hosszabbitotta meg a konczesszióját. Ehelyett azonban az egyesület elnöke Németh Jánosnak adott ideiglenes engedélyt, mivel Németh magára vállalta Jeszenszky tartozásainak a törlesztését. Az ideiglenes konczesszió alapján Német szervezte a társulatot s a társulat egész november nyolczadikáig működött is, még pedig, mint föntebb is emiitettük, sikerült előadásokat tartott. Németh János végleges konczessziójának az ügyét a napokban tárgyalta a korraánytanács és az elnökség 136./91 egyesületi szám alatt értesítette Németh Jánost, hogy a végleges igazgatói engedélyt nem kapja meg. Hát méltányos, igazságos eljárás ez? Nem uraim, Önök bizonyára félre lettek vezetve, amikor ezt az engedélyt megtagadták. Vagy minek adott az elnök oktober elején ideiglenes engedélyt a játszásra, ha tudta, hogy a kormánytanács nem fogja megadni a végleges engedélyt. Nem az igazgató érdekében szólalunk mi fel ebben az ügyben, mert Jeszenszkyt talán méltányosan érte a büntetés, de az igazgató hibájáéit ne sújtsa a büntetés ereje a társulat tagjait. Télviz ideje van, hova menjen ilyenkor az a huszonkét ember, akik a Németh-Jeszenszky társulatához szerződtek ? Hiszen ilyenkor már minden igazgató szervezte a társulatát s tagokra alig-alig van szükség. Vagy ezzel a központi kormánytanács mit sem törődik és képes kiszolgáltatni a színész egyesület tagjait — igazgatójuk hibája miatt — a kétségbeesésnek, a nyomornak ? Nem, ezt a kormánytanács a saját akaratából nem tehette, a kormánytanács ebben az esetben félre lett vezetve, mert az apák vétkeiért mért sujtattassanak az ártatlan gyermekek ? A fölvetett ügyben hivatkozunk a t. kormánytanács igazság szeretetére és teljes megnyugvással várjuk a sürgős orvoslást. Statariuiii! (Scenirozta Rakodczay). „Shakespeare mozogj.' Katona talpra állj ! Föl, Moliére ! nyomába Goethe ! . . . Ugy álljatok, mint nálam ez szabály : Némán ; kanavászt lepedőkbe. — Megbontám álmotok : idézlek. Csak sorba, sorba, gyászvitézek ! „Első, Shakespeare! — s az meg se mukkan Hohó, én nem hunyok szemet Hibáidnak ! . . • Amott a sutban Javított müveid leled" . . „Scenarium" . . . Shakespeare legörbed S tipeg . . . kopog, rémülve szörnyet. . . „Eddig nagyjából fölnagyoltak — Magad kaczagtál rajta, t'om, — De most remegsz, ugy-é ? . . . Nagyobbnak Jutott fölötted hatalom. Hagyd ott a polczot — Shakespeare leverve S koronád rakd a tetejembe !