MAGYAR SZÍNPAD 1891-1892 (1. évfolyam 1-8. sz., 2. évfolyam 1-7. sz.)

1891-10-15 / 3. szám

3 MAGYA K SZINPAD. nak, sőt ugy felsült, hogy ehez hasonló az egész budai korszak alatt a magyar színpadon nem fordult elő: 1835. okt. 31-én lépett fel Hamletben s a Honművész azt irta róla, hogy soha Hamletet ennél rosszabul nem adták. S ezen véleménynek inkább adhatunk hitelt, mint amaz üres tömjénezésnek, melylyel Celesztin alakí­tásait az előtt kisérték a tadósitók, mert ekkor mái­Bajzával, Vörösmartyval, Toldyval találkozunk a kritikai munkásság terén s mert a Honművész is előkelő helyet foglalt el e tekintetben. Bajza szerint Celesztin kép­viselte legvégső túlzásában azt a régi iskolát, mely a szini előadás becsét bizonyos látszólag művészi szava­lásba helyezte, melynek növendékei kiemeltek néha egyes, gyakran teljesen lényegtelen szavakat és phrási­sokat, dagályos, kiabáló hangon s az egész szerepet bizonyos félig kiáltó, félig éneklő szólejtéssel mondották el, még pedig oly handabandázó taglejtés kíséretében, a mely nem alkalmazkodott sem helyzethez, sem indu­lathoz. Celesztin Hamletjében nem volt semmi természe­tesség, alapos tanulmányok liiján volt, s ferde útra jutván, a heves és indulatos declamátióba a pathetikus szinfalliasogatásba helyezte a színpadi művésziességet, mely modor által, miután hatalmas organunnnal is ren­delkezett, a művészi érzék nélkül való közönségnek imponált s innen voltak nagy, de olcsó sikerei. Bartha János is sok hajlandósággal birt a túlzásra s gyakran abban találta a művészetet, ha minél inkább dörgette iszonyú baszus hangját, mely fénykorában a Wesselényiét is felül multa. Ezt a túlzó, kiabáló modo­rát átvitte a nemzeti színházba is, hol nem egyszer méltó megrovásban részesité öt e miatt Vörösmarty. Több eredeti képességet senki nem vitt a színpadra, mint Bartha. Benne veszett el legnagyobb tragikai tehet­ségünk s mégis gyakran kellett tapasztalnia, hogy a tanulmányok segítségével kevésbbé áldottak is nagyobb sikert arattak. Néhol eltalálta a kellő hangot, sőt az érzelmeket, indulatokat is jól fejezte ki, a lelki állapo­tokat is helyesen tükröztette vissza, ilyenkor a művelt közönséget s a szigorú kritikusokat is bámulatra ragadta remek já'ékával, erő és érzés jellemezték ilyenkor ala­kítását, máskor pedig végig kiáltozta, végig dühöngte szerepét. Ezen folytonos ingadozásait a kiválóság és mindennapiság között tanulmány által nem szabályozott .genialitása okozta. Hamlet nem tartozott jobb szerepei közé. Érezte ö azt, hogy korlátolt ismeretei folytán Hamlettel nem képes megbirkózni s a nemzeti színház­ban fel sem lépett benne, csakis a vidéken, vándorszí­nész korában (1830 körül.) Eredetiséget, erőt és pát­hoszt öntött ugyan ezen szerepébe is, de játéka inkább változó ihlet, mint biztos számítás és tanulmány ered­ménye, s így egyenetlen volt. Fáncsy Lajos számító, okos, művelt s iskolázott ^művész volt, ki mindentől óvakodott, a mi durva és kirivó, azonban melegség és erő tekintetében fogyatékos volt. Zászlajára a természetesség eszméjét tűzte s kerülte az üres patlioszt. Benne az értelmiség párosult az ihlett­séggel. Ő is csak vándorszínész korában adta Hamletet, mint Bartha, s alakítása a jobbak közé tartozott, mert mély tanulmányra s alapos készültségre építette alakí­tását. Mindazon által, miután belátta, hogy a nemzeti színházban Egressy s Lendvay mellett ezen szerepben csak harmadik lehet, lemondott róla s többé nem is adta. Az ő valódi tere az intrika volt, a melyen oly kitűnő alakításokat teremtett, hogy ezekről Vörösmarty is csak a legnagyobb elismerés hangján szólott. Ha tehát összegezzük a mondottakat, azt fogjuk találni, hogy a nemzeti színház megnyitása előtt nem volt Hamletnek egy oly magyar alakitója sem, a ki az igazi művészet magaslatán állott volna. S lehet-e cso­dálnunk, hogy a mi azon korbeli színészetünk nem képes oly Hamlet-alakitókat felmutatni, mint a külföld, mely egy Dawisonnel, Garrickkel, Seydelmannal, Wolff Pius­sal, Kornnal stb. dicsekedhetik ? A mi színészetünk csak 100 éves s az emiitettek épen ezen időszak első 2 tize­dén fejtették ki működésüket, a mikor még bölcsökorát élte szinművészetünk. Színészeinknek nyomorral kellett küszködniük s hogy valamiképen tengethették életüket, folytonosan a vándorbotot kellett kezükben tartaniok, künyöradományokból élniök, egy napon tragédiában, más nap bohózatban fellépniük. Oly körülmények-e ezek, me­lyek mellett fejlődhetett a művészet? Színi tanodánk, Égressy sürgetésére, csak 1865. nyílt meg s eladdig színé­szeink a kellő tanulmány és készültséggel nem rendelkez­tek, minden vezérlet nélkül tévelyegtek, s ha csak önszor­galmukból, erős akarattal s kitartással fel nem kíizdöt­ték magukat a műveltség bizonyos fokára, melyet vajmi kevésnek sikerült elérni, akkor egész életükön át tudat­lanságban tespedtek s ezektől művészi alakítást föltéte­lezhetünk-e? S várhatunk-e ily körülmények között jó Hamlet-alakítást, föltételezhetjük-e csak azt is, hogy a korlátolt ismeretekkel bíró szinész jól átértette a mü­vet? Hiszen e tragédiában még ma, 3 évszázaddal meg­iratása után is vannak egyes megoldatlan momentumok­vitás kérdések. Hogy csak egy példát említsek, vájjon, tisztázva van-e azon kérdés, hogy Shakspere valóban őrültnek, vagy csak tetteiének testi-e Hamletet? Tehát teljesen a színművész felfogásától, belátásától, saját egyéni véleményétől függ, őrültnek játsza-e Hamletet, vagy nem? Igaz, hogy az említett hat úttörő kö­zött is voltak értelmes, tanult színészek, kiknél a tisz­túlt művészi érzék tehetséggel párosult, de ezek az emiitett kedvezőtlen körülmények, nyomasztó helyzetük miatt nem emelhették képességüket érvényre, nekik kö­zönségükhöz kellett alkalmazkodniok, mely hatásos külső­ségekben kereste az igaz művészetet. Janovics Jenő. Fővárosi színházak. — A szerzői jog érvényesítése. Több fővárosi sziu­műiró fog a napokban a belügyminiszternél panaszt tenni az iránt, hogy egy-két vidéki színigazgató elő­adja a darabjaikat annélkül, hogy a szerzői jogdijat megfizette volna. A szerzők azt akarják elérni a bel­ügyminisztérium utján, hogy az ilyen előadásokat ható­ságilag betiltathassák. — A nemzeti színház legközelebbi s egyszersmind e szezon első eredeti újdonsága Festetich (Tolnay) Andor grófnak, a nemzeti színház titkárának „Az uj szomszéd­ság" czimű három fölvonásos vígjátéka lesz. A darabból, melynek első előadása e hónap 23-ára van kitűzve, mái­javában folynak a próbák. A főbb szerepeket Vizváryné, Náday, Zilahi, Keczery Irén fogják játszani. — A nemzeti színházban a mult szombaton két bemutató is volt; Guy De Maupassant és Jaques Normand „Musotte" czimű 3 felvonásos drámája és Széchi Ferencz „Legénybucsu" czimű monologja. Ez az este azonban nem számitható a nemzeti színház sikeres estéi közé, mert a franczia újdonság: a „Musotte" nem aratott valami nagy sikert, a „Legénybucsu"-t pedig Nádai sem tudta megmenteni a bukástól. — Az „Aesopus"-nak, Rákosi Jenő darabjának e héten lesz a 25-ik előadása. Ebből az alkalomból az „Otthon" irók és hírlapírók köre bankettet rendez Rákosi tiszteletére. Az „Aesopus" jubileumát Kolozsváron is megünneplik, amennyiben a jubileum estéjén az „Aeso­pus"-t fogják adni. — Jubileum a nápszinházban. E hó 19-én lesz tiz éve annak, hogy Evva Lajos és Piufsich Lajos a népszínház igazgatását átvették. A színház személyzete fel akarja használni az alkalmat arra, hogy vezetői iránt ragaszkodását kimutassa. Esti 6 órakor a személyzet a színpadon összegyűl, Szirmai Imre beszédet mond az ünnepeltekhez s az összes személyzet arczképeit magá­ban foglaló albumot nyújt át. — A népszínház legközelebbi újdonsága Souder­mann a „Becsület" szerzőjének „Sodorna vége" czimű műve és Abonyi Lajosnak „Siroki románcz" czimű népdrámája lesz. Mindkét darab előadására nagyban készülnek. Vidék. — Makó és a szegedi színház. Lapunk mult számának vidék czimű rovatában foglalkoztunk a szegedi színház bérbe adásának kérdésevei és tudósítónk értesülése alapján megírtuk, hogy a szegedi színházi választmány ezentúl minden pályá­zat mellőzésével Makónak szándékozik kiadni a színházat. A „Szegedi Hiradó" ezt a hírünket megezáfolja és azt mondja, hogy már legközelebb a szokott módon ki fog­ják hirdetni a pályázatot s még azt is hozzá teszi, hogy a választmánynak lesz módja a vidéki színigazgatók szine-java között válogatni. A czáfolatot minden megjegyzés nélkül tudomássul vesszük, hiszen tévedni emberi dolog s tudósítónk értesülése és a kérdéses hir nem nélkülözte a való szinüséget és most csupán a dolog érdeméhez akarunk pár szót szólani. — Véleményünk szerint Makó mindenkor igyekezett

Next

/
Oldalképek
Tartalom