Miller, Arthur: Drámaíró, színház, társadalom (színházi írások) - Korszerű színház (Budapest, 1984)

I.

szerepek megtestesítői. Ezzel nem bírái ni akarom Wildert, csak meg akarom mutatni az általa választott forma korlátáit. Sőt továbbmegyek: nem szükségszerű, hogy egy-egy darabban minden meglegyen. Viszont ha a tökéletes realizmus a célunk, ennek megfelelő követelményeket is kell támasztanunk.

Ha Wilder jobban elmélyedt volna a szereplők egyéniségének az ábrázolásában, több figyelmet szentelt volna egyéni céljaiknak és érdekeiknek, azt hiszem, a darab szentimentálisra, sőt édeskésre sikerült volna. Ha mélyebbre ás a témában, kiderülhet, hogy az időtlen családról és a társadalmi zavarok közepette is zavartalan családi életritmusról alkotott elképzelése nem nagyon állja mega helyét. A valóságban ugyanis például a fiatalkori bűnözés mindig a család széthullására, a közösségi élet ritmusának zavaraira vezethető vissza; a darab szerint viszont ezek örök és állandó dolgok.

Végül úgy gondolom, hogy a darab nagy népszerűségét annak a véletlen egybeesésnek köszönhette, hogy a közönség éppen ilyen állandóságra vágyott, olyan stabilitásra, amelyről józan nappali megvilágításban kiderül, hogy nincs is. A nagy drámák mindig veszteségről szólnak, a korábbi boldogság elvesztéséről és a szereplők vágyáról, hogy visszataláljanak ehhez a boldogsághoz, vagy megpróbálják újrateremteni. Ez a darab viszont megkerüli a veszteséget, ezért kapcsolata a valósággal csorbát szenved; de a közönség a veszteség érzését a saját élmény anyagából már ismeri, s kiegészíti vele e múltat idéző idillt. Éppen ezért érzem úgy, hogy a darab nem eléggé realista, ha másért nem, azért, mert jelenlegi formáját nem tudta összeegyeztetni a szereplők lelki életének ábrázolásával. Van viszont egy nagy érdeme: bebizonyította, hogy olyan drámát is lehet írni, amely az élet egyszerű tényein keresztül tágabb összefüggéseket, általánosabb igazságokat mutat meg. Igazi költői mű.

Ha volna rá hely, most megvizsgálnám sok más kortárs szerző, például Clifford Odets, Tennessee Williams, Lillian Heilman, William Saroyan műveit is a család-, illetve társadalombrázolás szempontjából. De inkább rátérnék a témához kapcsolódó utolsó kérdésemre: ha igaz az, hogy a családi téma természetesen összefonódik a realizmussal, a társadalmi téma pedig a költői ábrázolásmóddal, vajon mi ennek az oka?

93