Miller, Arthur: Drámaíró, színház, társadalom (színházi írások) - Korszerű színház (Budapest, 1984)

I.

tos jegyeket is tartalmaz, amelyek talán másodlagosak, de nem hagyhatók figyelmen kívül, mert szerepük döntő lehet a kapcsolat vagy a darab kibontakozásában. Az én elméletem tehát nem csodaszer, amely egycsapásra feltárja a drámaírás, a drámaértelmezés és a drámai formák összefüggésének titkait, csupán egyetlen értelmezési lehetőség.

Azért hoztam példának éppen Ibsent, mert ő több drámai formában is írt, akárcsak a szintén kísérletező kedvű O'Neill. (Megjegyzendő, hogy maga O'Neill abban jelölte meg célját, hogy ne az ember és ember, hanem az ember és Isten közötti kapcsolatot ábrázolja. Hogy ennek mi köze a drámai formához? Nagyon is sok, azt hiszem.) Először is Ibsen feladata nemcsak a jellemek megalkotása volt, hanem az is, hogy olyan környezetet teremtsen köréjük, amelyben valóban úgy viselkednek, mint a valóságos emberek. Ez a környezet, amit valóban alaposan és sokoldalúan mutatott be, a társadalom volt. Felfogása a sorsról például az volt, hogy az nem más, mint a szereplők törekvéseinek elkerülhetetlen összeütközése a képmutatással, a társadalom fojtogató és gátló tényezőivel. Tehát ahhoz, hogy egyáltalában drámai csúcsot teremthessen műveiben, a társadalmat — a szereplők belső, szubjektív motívumaival egyenrangúan — a pénzben, társadalmi erkölcsökben, tabukban és egyebekben megnyilvánuló valóságos erőként kellett ábrázolnia.

O'Neill viszont a társadalmi erők mögött munkáló más sorsformáló erőt is keresett. Hogy ezt az erőt meghatározhassa, visszanyúlt az ókori görögségig, de ezt kereste a modern vallásosságban és a költői stílusok más lehetséges forrásaiban is. Nekem ennek ellenére az a véleményem, hogy amíg művei középpontjában a család és a családi kapcsolatok állnak, addig nem szabadulhat ki a realista formából. Amikor pedig az embert a családi kapcsolatoktól függetlenül, a társadalom részeként ábrázolja, mint például A szőrös majom ban vagy a Jones császárban, a darab eltávolodik a realizmustól, sokkal nyíltabban és tudatosabban szimbolikussá válik, költőibbé, sőt heroikussá.

Mindeddig egy szót sem ejtettem a dráma tartalmi jegyeiről azon kívül, hogy a családon belüli vagy az azon kívüli, tehát társadalmi viszonylatokkal foglalkozik-e. Most megkockáztatnám azt a merész kijelentést, hogy minden dráma, amelyet nemcsak komoly-86