Miller, Arthur: Drámaíró, színház, társadalom (színházi írások) - Korszerű színház (Budapest, 1984)
I.
mi hál' Istennek be tudunk illeszkedni, és bármilyen szánalomra méltó is ez az áldozat, végül is magának köszönheti, hogy ide jutott. Más szóval hiszünk abban, hogy a beilleszkedés a legjobb, amit tehetünk, ugyanakkor azt is ösztönösen érezzük, hogy a részvétlenséget vállalni nem könnyű dolog. De örömre nincs ok a világ egyik szegletében sem, mert nem csak a kapitalizmusban vannak futószalagok és kereskedősegédek. A gépek mindenütt ugyanazokat a törvényeket diktálják, ezen pedig nem segít sem a nyugdíj, sem a társadalombiztosítás. Amíg a mai ember csak annyiban érezheti magát értéknek, amennyiben be tud illeszkedni egy gépközpontú társadalomba, aligha reménykedhet a szerencsés végben. E jelenség következményei átitatják egész kultúránkat, sőt a világ minden iparosodott társadalmának kultúráját is. Minden műalkotás értékét — legyen az zene, irodalom, dráma vagy akármi —, ha tetszik, ha nem, a mű „fogadtatása", azaz sikere határozza meg. A gazdasági törvények, valamint Isten malmai ugyanezen elv alapján őrölnek. Ha a legjobb regény anyagi veszteség nélkül éri meg az első kiadást, de csak két-háromezer példány kel el belőle, nem számíthat újabb kiadásra, mert egy könyv előállítási költségei csak akkor térülnek meg, ha legalább tíz-, de inkább tizenkét-tizenötezer példányt adnak el. Ha egy darab tisztességes hasznot hoz a bemutató idején, de a következő hónapokban csak félannyi embert vonz, mint amennyi megtöltené a nézőteret, le kell venni a műsorról, mert a bemutató költségeit csak úgy tudják fedezni, ha a darab az első naptól kezdve táblás házakkal megy. Talán még nem válik gyanússá senki attól, ha nem átall emlékeztetni arra, hogy a görög színház bizony anyagi támogatást élvezett, és később is szép számmal akadtak olyanok, akik kitartóan patronálták a zene, a képzőművészet, az irodalom nagyjait, mert büszkék voltak rá, hogy a szépség születésénél bábáskodhatnak. Nem, gyanúsnak azért nem fogják tartani, csak éppen teljesen irreálisnak, amit mond, és meg lesznek győződve arról, hogy nincs érzéke a dolgok hallgatólagosan megállapított igazi értéke iránt, sőt talán veszedelmesen ellenkező nézeteket vall. Ugyanis mindenki komolyan hisz abban, hogy mindenről, műalkotásról és fogkrémről egyaránt a fogadtatása dönti el, „jó"-e vagy sem. De a lelkünk mélyén mégis tisztában vagyunk azzal, hogy valami baljósán bűzlik e körül a szemlélet körül. 75
