Miller, Arthur: Drámaíró, színház, társadalom (színházi írások) - Korszerű színház (Budapest, 1984)
II.
A pszichológiai fronton a film nyomán valóságos heggyé tornyosultak a doktori értekezések, melyek a darab freudi szimbolizmusát magyarázták, és számtalan levélben tették fel nekem a kérdést, vajon tisztában vagyok-e azzal, hogy a töltőtoll, melyet Biff ellop, fallikus jelkép. Mások viszont úgy érezték, hogy éppen mivel töltőtollról van szó, legyintgetve napirendre térhetnek a darab fölött. Számtalan látogató keresett fel még a messzi Kaliforniából is, hatvanon felüli férfiak, azzal a kéréssel, hogy írjam meg életük történetét, mert Willy Loman esete ugyanaz, mint az övék. Asszonyok is írtak, s megmagyarázták, hogy darabom központi figurája Linda; fiúk az egész cselekményt Biff vagy Happy körül látták forogni, apák kértek tanácsot: miképpen kerülhetnék el, hogy apagyilkosságnak essenek áldozatul. Úgy hiszem, a legvelősebb kritikát attól a férfitól hallottam, aki a következő szavakkal hagyta el a színházat: „Mindig mondtam, hogy New England nem valami jó körzet üzletkötésre." Ez legalább igaz. Valószínűleg igen sokan hihetetlennek tartják, hogy soha semmi közöm nem volt az ügynöki szakmához, de már réges-régen leszoktam arról, hogy ezt bizonygassam. Valahányszor azt kérdezik tőlem, mivel ügynökölt Willy, mit cipelt mintakollekciójában, csak ezt válaszolhattam: „Saját magát." Nem volt szándékomban semmiféle szakmát elítélni, de különösebben dicsérni sem, s azt is bevallom, jóformán tudatlan voltam Freud tanításai tekintetében is, amikor ezt a darabot írtam. Nem próbáltam az amerikai szellemet lerombolni, sem pedig magasabbra emelni, sem a családot mint intézményt leleplezni, vagy meggyógyítani azokat a bajokat, melyek e kikerülhetetlen intézmény velejárói. A valóság, legalábbis szándékaim tekintetében — mert másról nem szólhatok ily határozottan -, sokkal egyszerűbb és sokkal bonyolultabb is. A darab egyszerű képekből épült fel. Egy olcsó kis típusházból, a kis típusházak utcájában, melyet valaha felvert a felnövekedő fiúk lármája, s aztán egyszerre üres és néma lett, végül pedig idegenek foglalták el a régi lakók helyét. Idegenek, akiknek fogalmuk sem lehetett arról, micsoda honfoglalói boldogsággal javította egyszer a tetőt fiaival Willy. Most csend van a házban, és nem az odavalók fekszenek az ágyban. A darab jelentéktelen képekből nőtt ki — üres vasárnap délután, kocsimosás. Hol van már az a kocsi? És hol a tisztára mosott. 128
