Miller, Arthur: Drámaíró, színház, társadalom (színházi írások) - Korszerű színház (Budapest, 1984)

II.

magasrendű eszmék mily ritkán hatolnak be ilyen környezetbe. De az a tény, hogy egy leány nemcsak elhatározásában, hanem ténylegesen, cselekedettel is szembeszáll megtévedt apjával, ténnyé, mindennapi valósággá változtatta azt, amire előző darabomban éppen csak céloztam. Nem volt tudatos bennem, hogy bármiféle kapcsolat állna fenn a két darab között. Mint aki kemény tárgyba ütközik, kijózanodtam, csak annyit tudtam, hogy megtaláltam a tájékozódási pontot, mely felé most már toronyiránt közeledhetem. Egy dolog kristálytiszta volt számomra, ezúttal először, mióta darabírással próbálkoztam, és ez az, hogy a krízisnek a második felvonásban kell bekövetkeznie, egyben fel kell tárulnia a társadalomellenes cselekménynek teljes riasztó mivoltában.

Éreztem, hogy a való életben előfordult objektív tényt dolgozok fel, s ettől fogva másképpen láttam a magam írói hivatását. Eszembe jutott, hogy darabomat úgy kell megírnom, hogy elolvasásakor még a bűnöző is csak azt mondhassa rá: ez így igaz, így hihető, így reális, akár vele is megtörténhetett volna. Kezdett megvilágosodni bennem, hogy mindaz, amit eddig írtam, és szinte valamennyi darab, amit valaha láttam, mesterkélt, csakis színielőadás céljára készült - holott tanúságtételként kellett volna megírni őket, aminek jelentősége messze túlhalad a színjátszáson. Éppen emiatt a darab a zavartalan, normális hétköznapi élet légkörében kezdődik. Darabomnak később felrótták, hogy az első felvonás túlságosan lassú menetű - csakhogy éppen az volt a rendeltetése, hogy lassú legyen. Azt akartam elérni, hogy halálos unalom fenyegessen, éppen amiatt, hogy mikor becsap az első értesülés az elkövetett bűnről, őszinte borzadály mozgassa meg minden néző szívét. Borzadály, melyet a civilizált társadalom békessége és a háborgó lelkiismeret okozta vihar közötti ellentét ébreszt.

Körülbelül két esztendőt vett igénybe, míg ezt a darabot megformáltam. Ma úgy hiszem, ezt az a nehézség okozta, mely nem függetleníthető az előző darabomban felmerült hasonló körülménytől. Ez a bűntudat kérdése volt. Az Édes fiaim nem készülő bűntettről, hanem réges-régen elkövetett bűncselekményről szól. Arról sincs szó, hogy a következményeken enyhíthetne, akármit is cselekszik Chris Keller vagy az apja; a következmény visszavonhatatlan és helyrehozhatatlan. A tét csak Joe Keller lelkiismerete:

116