Miller, Arthur: Drámaíró, színház, társadalom (színházi írások) - Korszerű színház (Budapest, 1984)
II.
BEVEZETŐ az Összegyűjtött drámákhoz Mint drámaíró osztozom a többi szakember gyanakvásában, amikor mesterségük mindenféle csínja-bínjával kapcsolatos általánosságokat hallanak. Viszont nem erényem sem a tudós türelme, sem a lelkesedése, hogy közmegelégedésre szolgáló meghatározásokat fogalmazzak. Mást ilyenformán nem tehetek, mint hogy megállók egy szóra, és elmondom, hogyan értem én a tulajdon meghatározásaimat. Tudván tudom, hogy sokak bírálatát hívom ki, de remélem, hogy közben sikerül valami hasznosat is elmondanom erről a művészetről, amely több vélemény nyilvánítására és kevesebb tanulságos észrevételre indít, mint bármely másik. Hogy a hasznosságnál megmaradjunk, úgy látszik, a közhely megkísértése árán is vissza kell térnünk a színház eredeti természetére, és hogy úgy mondjam, történelmi-emberi szerepére. Mert ha meggondoljuk, mégis furcsa, hogy éppen ilyen költséges és ilyen ritkán jó művészet marad meg története kezdetétől fogva mindmáig nagyjából változatlan formájúnak. Különösen manapság szembeszökő furcsaság ez, amikor a többi művészet közül úgyszólván egyedül a színház dacol korunk pusztító elgépiesedésével, sőt néhol és néha gazdagon tenyész és virágzik is. Gyakori szünetekkel megszakított hosszú története arra enged következtetni, hogy a dráma és a színielőadás mélyen gyökerező társadalmi igények pontos kifejezése, ezek az igények pedig túlélnek bármely társadalmi formát, bármely történelmi pillanatot. Beszélhetünk tehát a drámai forma elemeiről, különösképp, ha az igazán fontosak sohasem változnak: mese, konfliktus, színészi játék vagy beszéd nélkül nincs dráma. Ha leülök darabot írni, nem akarok erőszakot tenni a drámán: s fényes önigazolásul mindjárt külön is választom a drámát attól, amit manapság irodalomnak hívunk. A drámára nem tekinthetünk csak azért irodalmi nézőpontból, mert a dráma is szavakkal, mondatritmussal és költői képekkel él. Sajátságai közül ezek ragadnak meg bennünk legjobban, ez lehet való igaz, de velejárói közül mégsem ezek a nélkülözhetetlenek. Az sem Arisztotelész 1 101
