Efrosz, Anatolij: Mestersége: rendező - Korszerű színház (Budapest, 1985)

Anatolij Efrosz: Mestersége: rendező

Hogy hazudtak az udvaroncok ebben a darabban! Milyen félelem ült a szemekben, micsoda szövevényhálója az intrikának! Valahol, ott az ablak mögött talán másfajta emberek élnek, de az udvar zárt világ, amelynek megvannak a maga törvényei és szabályai. Csupa rókalelkű ember. Csupa opportunista. Itt még a hőstett is egoizmusból, egyéni szeszélyből fakad. Szörnyű fertő! És tanulságos. Bárcsak azok, akik Schillert a jövőben olvassák, megtanulnák tőle a jó szeretetét és a gonosz gyűlöletét! De Schiller után mi minden nem történt Németországban! Ám ebben a darabban benne van az egész világ.

A német színház Stuart Mária-előadásának szünetében a következő párbeszédet hallom a folyosón: "így fest egy királynő?" — mondja egy telt dáma egy fiatalembernek, aki szemmel láthatóan egyetért vele.

Megyek a büfé felé, s útközben azt gondolom: miért nem fest úgy, mint egy királynő? És melyik színésznőre gondolt: arra, aki Stuart Máriát vagy pedig arra, aki Erzsébetet alakította? Számomra tökéletesen királynőiek voltak mindketten. Vajon miért elégedetlen velük ez az asszony? Mindketten jól játszanak, ezt mint szakember nyugodtan állíthatom. Alakításuk tartalmas, szenvedélyes. Talán a modoruk, a külsejük nem tetszik neki? Lehet, hogy nem olyan apró kis nőnek képzeli el Erzsébet királynőt, mintaki az előadásban játszotta? Stuart Mária pedig túl köznapi jelenség, nincs benne fenség?

Mi lenne, ha ez a nő, akinek a szavai a földszinti folyosón megütötték a fülemet, hirtelen szembe találkozna egy valódi királynővel? Annak tartaná-e, vagy sem? Úgy képzeli, hogy egy "igazi királynő" fenséges megjelenésű, "királynői" tartású, s "királynőként" beszél? Eszembe jutott, milyennek festette meg Goya a királynékat, a királyokat és a királyi gyermekeket. Pedig ő természet után festett. Nem, ez a nő nem ismerné föl bennük a királyi vért vagy csak akkor ismerné föl, ha hallaná, hogy Goya zseni.

Haragszom erre a nőre, mert ő az, igen, ő, aki ott ült mögöttem a Cseresznyéskert előadásán, és minden egyes szereplő színre léptekor gúnyosan nevetve kérdezte: "Ezek arisztokraták?!"

85