Efrosz, Anatolij: Mestersége: rendező - Korszerű színház (Budapest, 1985)

Anatolij Efrosz: Mestersége: rendező

értenünk, mi történik az adott, konkrét esetben. Mi az, amit az asszony érez: szenvedély, irigység, érdeklődés az ismeretlen iránt? Nem létezik szerelem csak úgy általában. Azt mondják, hogy a szerző mindent megír a művében. Meglehet. De a kommentátor, a színész és a rendező akaratlanul is önmagából kiindulva fogja fel, amit olvas, bár törekszik rá, hogy alaposan tanulmányozza a szöve­get, százszor is elolvassa stb. Végül pedig minden a színészen dől el. Miféle ember ő, miben talál "közös hullámhosszat" a szerep­pel? Miben különbözik a két másik férfitól? És Natalja Petrovnától is sok függ; hogyan viszonyul hozzá a színésznő. Mi a forrása rajongásának? Hogyan kezdődik? A lengyel előadásban egy mindennapi diák játszotta a diákot - vékony volt, hajlékony, semmi több. Ha csak meglátta Natalja Petrovnát, azonnal felugrott, kínos zavarba jött. Lehet hogy Natalja Petrovna tudta, miért szereti a fiút, nekem azonban fogalmam sem volt róla. Szerelmes tekinteteket vetett rá,és ezzel a dolog be volt fejezve. Csak azért szerette a fiút, mert ezt diktálja a cselekmény. Ám mi van akkor, ha nem csupán a cselekmény szerint, hanem valóban szereti? Milyen ő maga, és mi a lényege az asszony iránta való érzelmeinek? Natalja Petrovnát nem szabad holmi elvont gyengédséggel szem­lélnünk. . . E szerelemben valamiféle haragnak is kell lennie ah­hoz, hogy pontosabban kifejezhessük a lehetetlen, a megvalósul­­hatatlan vágy drámáját. Érdekes lenne úgy megoldani, hogy Natalja Petrovna hangulata két véglet között ingadozzék: egyszer lelkesen részt akar venni Verocska és a diák játékaiban, velük együtt akar szaladgálni (és meg is teszi), a másik véglet a mogorva tartózkodás, az asszony magába zárkózik, s mindenkire idegenkedve, szinte gyűlölködve néz. Ha az ember nagy írót, mondjuk Tolsztojt olvas, a mű minden mondatában titok rejlik, a mondatok felépítése olyan, hogy valamely titkos mélységbe vonja magával az olvasót. Ez az érzés hasonlít ahhoz, mint amikor az ember a tengerparton sétál, nézi a vizet, és azonnal megérzi, hogy nem sekély vizű patak hullám­zik a szeme előtt, hanem a tenger. Az ember érzi, hogy ez itt mély 64

Next

/
Oldalképek
Tartalom