Efrosz, Anatolij: Mestersége: rendező - Korszerű színház (Budapest, 1985)

Anatolij Efrosz: Mestersége: rendező

A bemutató nem aratott sikert, kellemetlen órák következnek; hajnali négy óra van, nem tudok elaludni, kiráz a hideg, ahogy felidézem a premier minden kis részletét. Az előadás zötyögött, én magam idétlenül mentem ki meghajolni, az ismerősök arca lárvaszerű volt. Fájó szívvel gondolok rá, mennyien i fognak ma szidni, gúnyolni. És reggel, méghozzá kora reggel, már vár a munka, s tőlem elképzeléseket, már megint elképzeléseket várnak. Talán csak a válogatottan jó munkákat kellene elfogadnom, hogy sok időm maradjon az átgondolásukra, de hát nem ilyen a természetem, és az életem is másként alakult már évek óta.

Sokszor győztem, de sokszor fogott el szégyen és félelem, hogy művészi elképzeléseim csődöt mondhatnak.

Végképp nem megy az alvás — írni kezdek hát, hogy valamiféle rendszeres tevékenység látszatát keltsem. Jó lenne most emberek között lenni, vitatkozni, nem pedig éjnek évadján egyedül ülni. Sajnálom öreg szüléimét, akik ma biztosan izgultak értem, aztán fáradtan tértek haza távoli lakásukba.

Az a legnehezebb, hogy az ember rövid időn belül tisztába jöjjön a megmásíthatatlan ténnyel. És belenyugodjék, helyesebben szólva megbékéljen vele. Remélem, holnap estére ez bekövetkezik.

De a holnap este még távol van.

Nézem az üres, sötét színpadot, ahol csak az ügyelő lámpája ég. Ketten vagyunk a színházban: a tűzoltó meg én.

A sötét színpad és az üres nézőtér mindig kellemes, rejtelmes látvány. Az ember sokáig elüldögélhet ott, mintha várna valamire. Gondolatban fel lehet állítani a következő darab díszletét.

Az Othellóban, mondjuk, ekkora lehetne a pad. A háta pedig ilyen magas.

5