Efrosz, Anatolij: Mestersége: rendező - Korszerű színház (Budapest, 1985)

Anatolij Efrosz: Mestersége: rendező

öregasszonnyal is. S egyik nap hazamegy, és bejelenti anyjának, hogy feleségül akarja venni az öreglányt. Mindez azoknak a színdaraboknak az eszköztárából való, ame­lyeknek abszurditását és kegyetlenségét elítéljük. Vannak termé­szetesen ilyen darabok, és ha ilyenek, joggal gúnyoljuk őket. Csak az nem helyes, ha olyankor is gúnyolódunk, ha a színdarabot mi magunk nem is olvastuk, hanem csupán mások elbeszéléséből ismerjük, csak hallottunk róla harangozni, milyen abszurd vagy kegyetlen ez és ez a darab. Bár, ismétlem, nehéz lenne tagadni, hogy a világban sok az ostoba dolog. De az embernek tudnia kell különbséget tenni, éppúgy, mint ahogy gombászásnál tudnunk kell, melyik a fehér mérges gomba és melyik a tölcsérgomba. De ha egy tölcsérgomba kisebb a fehér gombánál, még nem jelenti, hogy ez a tölcsérgomba — fehér mérges gomba. A galóca viszont nagyon nagy, de ez szintén nem jelent az égadta világon semmit. Az előadást, amelyről beszélek, szintén Barrault mutatta be. Bár cselekménye, amelyet fentebb vázoltam, eléggé idegen tőlünk, és egy felakasztott test látványa rögtön az előadás elején nem sok jóval biztatott, a nézőtér szinte az első pillanattól kezdve meg­értett és elfogadott mindent, ami a színpadon történt. Mert nem volt nehéz megfejteni, hogy e sok sületlenség mögött rendkívül komoly, sőt tovább megyek, rendkívül mély lelki tartalom rejlik - túl a fent említett otromba tréfákon. Groteszket láttunk egy sivár lelkű fiatalemberről, egy jóindulatú groteszket, mert bármily furcsa, de e "tréfácskák" mögött rokonszenves egyéniség, egy másmilyen, egy másfajta, humánus tartalom igénye rejtőzött. Szörnyű dolog, ha a művészetben, sőt magában az életben a fel­színt összetévesztik a lényeggel. Itt azonban a látvány nem takarta el szemünk elől a lényeget. Ott bomlik ki szemünk előtt az öreg­asszony és a fiatal férfi furcsa szerelmén keresztül. Voltaképpen nem volt ez több egy olyan szerelemnél, mint amilyet egy nagy­anya és unokája érez egymás iránt, helyesebben nem volt keve­sebb annál. Valószínűleg sokan ismerik a szeretetet, amely a kis­fiúkat nagyanyjukhoz fűzi, s amelynek segítségével megismerik az élet rejtelmeit, költészetét, az élet szeretetét. De a színház teret nyújt a groteszknek, ez a "kisfiú" hát nagyra nőtt. No és aztán! Az idős asszony megtanította, hogy szeresse a tisztaságot és a szabadságot, megtanította, hogy szabadon léle­55

Next

/
Oldalképek
Tartalom