Appia, Adolphe: A zene és a rendezés. 1892 - 1897 (Válogatás) I. - Korszerű színház 98. (Budapest, 1968)

Első rész: A rendezés mint kifejezési eszköz

festmény ábrázolta tárgyakat. Ám az előadás kifejező .formája alárendeli a vásznak konvencionális létformáját a szinész valóságos jelenlétének. Ha ennek ellenére bizonyos, a cselekmény szinpadi érvényesüléséhez szükséges diszletmotivumokat nem lehet másként, mint darabokra szabdalt vásznakkal ábrázolni, a világítás szabad aktivitása vélik kérdésessé. Ilyenkor igen gyakran előíbrdul, hogy ezek a nélkülözhetetlen motívumok olyan szoros kapcsolatot tartanak fenn a fénnyel, hogy teljesen vagy részben figyelmei kivülhagyhatjuk őket, ha a vilégitás valamely mesterséges eljárás segítségével, magára ölti azt a jelleget, amelyet ezek az akadályok kölcsönöztek volna neki. Például a jelenet egy erdőben játszódik; az egyenetlen talaj és a különböző emelvények a fény aktivitását igénylik; a szinész szerepének konkrét követelméryei ki vannak elégitve, de még ki kell fejezni az erdőt is, azaz a fák törzsét és levélzetét. Ez esetben a következő alternativa előtt állunk: vagy feláldozzuk a terep és a világítás kifejező volténak egy részét annak érdekében, hogy darabokra szabdalt vásznakon jelezzük a fákat, vagy csak annyit ábrázolunk a fákból, amennyi összeegyeztethető a terep emelvény-rendszerével és s világításra bizsuk, hogy sajátos adottságaival teremtse meg a többit. Az előbbi eljárást akkor alkalmazhatjuk, ha az előadás expresszivitása a jelenet folyamán csökkenne: a festett vásznak, amelyeken a festés az aktiv fényhatás idején csupán tökéletlenül látható, amikor ennek az aktivitásnak csökkennie kell, a jelentés hordozóivá válhatnak; jeleznék a fatörzseket és a levélzetet és a szinpadi kifejezés intenzitása ebben a jogos modulációban újra megtalálhatná azt a fckot, amelyet elvesztett, midőn megengedte a festett vásznak eluralkodását a színpadon. A második eset a szinpadi expresszivitás nBximuma. Néhány plasztikusan kivitelezett fatörzs látszik elmosódottan a szinpad szélén és ugyaninnen színes, szűrt és különbözőképpen mozgatott világítás vetiti a szinre az erdő karakterisztikus fényét és jellegével sejteti,' hogy vajon milyen - a néző számára nem feltétlenül látható - akadályokba ütközött. A minimális mennyiségű vászondarsb ez esetben anélkül, hogy csökkentené a világítás aktivitásét, jelzésül szolgál; tömören megmagyarázza a fény éppen adott természetét, és igy 8 szereplőket, valamint a diszletanyagot a nekik megfelelő atmoszféra veszi körül.

87