Appia, Adolphe: A zene és a rendezés. 1892 - 1897 (Válogatás) I. - Korszerű színház 98. (Budapest, 1968)
Első rész: A rendezés mint kifejezési eszköz
Ha az élő emberi formát a lélek valóságos vágj' fiktiv indulati hatalmának vetjük alá, olyan életre keltjük, amelynek arányait és folyamatát az ezen indulatok és az organizmus mozgató rendszere közötti kapcsolat határoz meg. Tehát a Wortton-dréma művésze nem az emóciók tanulmányozásával tetőzheti be áldozatát, hiszen ezzel csak még jobban és tudatosabban fejlesztene egy olyan megnyilatkozási formát, amelytől tartózkodnia kell. A költő-muzsikus gondjaira bizva magát nemcsak szerepének kompoziciójárói mond le, hanem egyszersmind arról a természetes emócióról is, amelyet a zenei időtartamtól megfosztott szerep tsrtalma válthatna ki belőle. A költő-muzsikus a színészre kényszeritett■rendellenes formák segítségével közvetíti száméra az emóciót; a tánc csak az érzelmi kifejezés során kifejlesztett plasztikus formák utján, a Wortton-dráma megalkotása érdekében 8 szimfóniával találkozva, nyerheti el hatalmas fogékonyságát. Az operai ének és tánc: ime ezek aWortton-dráma színészének egyedüli nevelői. Az első lehetővé teszi számára, hogy dikcióját egy fiktiv időtartamban, hangját pedig a szimfónia keretén kivül fejlessze; igy a második segítségével igen nagy ritmikus rugalmasságot sajátíthat el anélkül, hogy saját érzelmi életéhez folyamodnék. Midőn majd e két eszköz segítségével eléri az "elszemélytelenedés" lehetséges maximumát, amikor teste spontán engedelmeskedik a ritmus legbonyolultabb kombinációinak, dikciója pedig a belső életétől legidegenebb időtartamoknak, akkor felveheti a kapcsolatot az előadást alkotó többi társtényezővel: a díszlet-elhelyezéssel, a világítással és a festett díszlettel és osztozhat azok közös életében. E három tényezőnek,cserébe,a tökély legmagasabb é'.lagát kellene nyújtania a színész számára, de mindhárom élettelen és azok a művészek és műszakiak, akik kezelésükre vállalkoznak, éppúgy nem rendelkeznek a színészi feladatok reghatározásához szükséges kvalitásokkal, mint ahogy a színész; sem képes saját erejéből e tényezőknek parancsolni: mindannyian csupán eszközök, a cselekvéshez felsőbb akaratra várnak. Az a személy, akit "régisseur-nek nevezünk és akinek jelenlegi feladatát az immár rögzített konvenciók játékának irányítása ké-59