Appia, Adolphe: A zene és a rendezés. 1892 - 1897 (Válogatás) I. - Korszerű színház 98. (Budapest, 1968)
Első rész: A rendezés mint kifejezési eszköz
Tehát a Wortton-dráma jelenleg nem e művészeti alkotás természetes feltételei között kerül bemutatásra, és ha Wagner drámáival birtckbs akarjuk venni azt a formát is, amelyet ezek a drámák fedtek fel számunkra, nélkülözhetetlen annak vizsgálata, hogy a mester látomása milyen mértékben volt összhangban a modern színpaddal, és ez az előadásbeli koncepció milyen hatást gyakorolhatott drámáinak kidolgozáséra. Ez a kényes pont alkotja majd a következő rész tárgyét. Akkor majd az olvasó, az ügy teljes ismeretében, visszatekintve megitélheti, vajon mekkora szerepet játszottak ezek a drámák az előzőkben kifejtett elméleti alapelvek kidolgozásában, és meggyőzőbb példák hiányában felhasználhatja ezeket az- “elveket technikai meghatározások és a k özvetve bennük foglalt látomás szétválasztására. Ami a Wortton-dráma jövőjét illeti, azt a jövőt, amelyet az előző technikai észrevételek feltételeznek, sokan ennek nemcsak jelentőségét, hanem elsősorban lehetőségét is vitatni fogják. De én azt hiszem, ez a kétség egy félreértésen alapszik. A költői-zenei és az előadésbeli tényezők egyesítése önmagában olyasmi, amit nem nélkülözhetünk. Wagner, amikor feltárta előttünk a célt, amely ezt az egységet kötelező módon magában hordozza, nem tett mást, mint formába öntötte természetünk parancsoló szükségszerűségét - és ha müvének specifikus jellege utánozhatatlan is /mint minden zseniális alkotás/, ez még nem jelenti, hogy drámájának célja, valamint a megjelenitéshez szükséges-eszközök ezentúl immár hatáskörünkön kivül állnak. A mester drámáiban elmerülve, módunkban áll e cél tanulmányozása; ezzel szemben a kifejező eszközök tanulmányozása nagymérvű függetlenedést követel az indítékot szolgáltató drámáktól Ezt a vizsgálatot tévutakon járó civilizációnk jelenleg rendkivül megnehezíti. Ám emberségünk örök elemei fenkölt kifejezésének mindenkor a zene méhéből kell újjászületnie; a zene viszonzásként fenntartás nélküli bizalmat követel tőlünk. Hogy válaszolhassunk hangjára, tudatában kell lennünk annak a természetes ellenállásnak, amelyet vele szemben tanusitunk, és törekednünk kell legyőzni azt. Ennek a könyvnek a szerzője tehát a zene szolgálatában vállalkozott vizsgálódására, és az olvasó a megmondhatója, hogyilyen mestermellett nincs kárbaveszett erőfeszités. 127