Appia, Adolphe: A zene és a rendezés. 1892 - 1897 (Válogatás) I. - Korszerű színház 98. (Budapest, 1968)
Első rész: A rendezés mint kifejezési eszköz
hogy fényes és mozgó hullámokban sugározza tovább kifejezését, a hatalmába kerít. A drámaíró a partitúra alkotása közben a közvetítő színészt magától értetődőn holmi élő ecsetként használja fel, a színész pedig a színpadon szétszórja az őt átható fényt,és megteremti a miivész által olyan hőn óhajtott valóságot. Az előadás hierarchiája tehát, amely technikai szempontból tekintve csak a különböző elemek közös életéhez szükséges korlátok következményének látszott, az álommal egyenértékű funkciónak, mintegy az esztétikai vágy egyfajta spontán objektivációjának tekintendő. Jelentősége a legmagasabb fokra emeli az emberi jelleget, és igy ehhez a hierarchiához igazodni, egyszerűen annyit 'jelent, mint tudomásul venni képességeink tökéletes összhangját. Az olvasó, aki eddig követett engem, most megérti, hogy miért tula jdonitottam látszólag nem olyan fontos kérdéseknek akkora jelentőséget. Amikor egy hídnak vagy valamely elektromos készüléknek a megszerkesztéséről, avagy bármilyen más anyagi természetű kombinációról van szó, az olvasó minden technikai meggondolásnak olyan fontosságot tulajdonit, amelyet a szakmai kifejezések közvetve magukban foglalnak ugyan, anélkül azonban, hogy jnyilvánvalóan ki is tudnák fejezni azt. A művészet esetében ehhez még hozzákapcsolódik a szépség elve, az az elv, ameiy felette áll mind a többinek és következésképpen demonstráció utján hozzáférhetetlen. A szakembert az egyszerű amatőrtől nemcsak az különbözteti meg, hogy az előbbi ismeri az általa alkalmazott technikai eljárást, hanem az is, hogy ezt az eljárást állandóan összekapcsolja annak fennkölt rendeltetésével. Például a festők egymás közötti beszélgetése csak annak unalmas, akinek a technikai zsargon csupán csak zsargon marad, és nem idézi fel a formák és a színek mindenkor kifejezhetetlen képzetét. Ámde az elméleti demonstrációban' foglalt látomást, amely ennek ez első résznek a tárgyát képezi, teljességében csak ezekre az alapelvekre épített partitúra idézheti fel. Valóban, miként szolgálhatunk az előadás hierarchiájának alkalmazására vonatkozó példával, amikor a költői-zenei textura, ennek a hierarchiának 125
