Appia, Adolphe: A zene és a rendezés. 1892 - 1897 (Válogatás) I. - Korszerű színház 98. (Budapest, 1968)

Első rész: A rendezés mint kifejezési eszköz

Mivel nyilvánvaló, hogy a szinész ruházatának irányadó mértékét a szinész dimenziói szabják meg, csupán azt kell már tudnunk, hogy vajon miben áll a jelmez jelentősége és vajon milyen mértékben kell azt hordoznia. Ez kényes kérdés, és nehéz végleg eldönteni. Két különböző oldalról vizsgálható:

1. A szinész általános alakjának összhangja a költői-zenei arányokkal.

2. Összhangja a szinpad többi részével.

Az első szemponttal kezdem.

A szinész személyéhez magasabb fokú jelentés kapcsolódik, mint az élettelen szinpsdképhez.Még akkor is, ha a költői-zenei textura a maga szubjektiv megelevenedése során arra törekszik, hogy a szereplőkön ne terjedjen túl az előadás hierarchiájának többi tényezője felé és ily módon csökkentve 8 szinpadi expresszivitást, a diszletnek csupán értelmi jelentését hagyja meg.A jelentésnek az a foka, amely a sziriészhez kapcsolódik, még akkor is bizonyos értelemben független marad a többi tér.yező fejlődésétől. Ám miután a világitás szolgáltatja a maga mozgékonyságával az előadás kifejezésében a variációk legnagyobb részét, S vállalja a szinész e részleges és teljességgel relativ függetlensége jelzésének feladatát.

Tehát a szinész megvilágitésának nádja határozza meg a jelentés azon relativ részét, amelyet alakja hordozhat.

Amikor tehát a világításnak a.szinészi alakra (gyakorolt befolyásét vizsgáljuk, tisztán dekorativ jellegü hatására térünk vissza, és azt kell kutatnunk, miként lehet ezt összeegyeztetni a festés egyszerűsítő szerepével.

Modern színpadjainkon a világításnál: nincs aktiv szerepe - célja kizárólag az,hogy a diszlet festését minél jobban láthatóvá tegye. A szinész ebből az általános fényből részesül, és ehhez hozzáadják még az un. rivaldát, azért, hogy rinden oldalról meg legyen világítva. A festett vásznaknak szánt világitás esetleg megtarthat—

lo8