Simson, Lee: Kezdődhet a játék. II. (A díszlet művészete) - Korszerű színház 97. (Budapest, 1968)
III. rész: A színész és a harmadik dimenzió
a színpadra vitt dráma kifejező ereje kaphat. Immár maga a fény is térteli forma jellegét öltötte. A modern spotgép lencséi révén koncentrált és kivetített világítás kúp alakú fénytölcsért ad.Ennek körvonalai éles koncentrálás esetén gyakran világosan megkülönböztethetőek és gyakran szándékosan a színpadkép képi sémájának alkotó részeivé válnak. Az egyik végleten abszolúttá tesszük a szinpadi teret, a diszlet merőben architektonikus lesz és a színpadkép kialakítását teljes mértékben a színészek egyéni vagy csoportos mozgásaira bizzuk. Ilyenkor a fény szemünkben klasszikusan tiszta meghatározó erőre tesz szert. A másik végleten a színpad ködösen romantikus lesz és a fény dinamikáját arra használjük,hogy a játéktérnek a tényleges kiterjedés illúzióját kölcsönözze;a tér addig nyúlik, mig végtelennek nem tetszik, és megtelik árnyékos tömbök minden lehetséges kombinációjával, amelyeket az áttetszőség különböző fokain álló atmoszferikus síkok kapcsolnak össze. Mint minden más szinpadi effektus, a modern szinpadi világítás is illúzió, amely a szem megtévesztésén alapul, lm, ha az Appia jelezte módon, tökéletes ellenőrzés alatt tartjuk, akkor ez a legszubtilisebb megtévesztés, amelyet valaha felfedeztek. Hatásában valósággal tapintható. Általa a modern diszlet egységre tesz szert, mert elkerüli a konfliktust, amelyet a különböző válfaju illúziók vegyitése szül. A modern diszlet még leghomályosabb pillanataiban is három dimenziós; állandó kapcsolatot teremt a szinész és a tér között, amelyben a szinész mozog, meghosszabbitja a szinész testi valóságát és ugyanakkor jelképesen vetiti ki lelki állapotát. Ha a térben való kiterjedés esztétikai hangsúlyt kap - akár tényleges ez a kiterjedés, akár jelzett -, a színpadon látott drámára való érzelmi reagálásaink elmélyülne^. A térbeli kiterjedés dinamikus sémákban fejezi ki a cselekvő embereket, akik változó fénysikokon át mozognak; és e síkok ugyanakkor dinemikus kölcsönhatást teremtenek körvonalak és formák között.’ A modern diszlet esztétikája - akár a modern művészet esztétikája általában — a tapintható értéket tekinti a legfőbb értéknek,a je— lentőségteli forma alapjának. A szij:ház keretén belül csakúgy, mint a képkereten belül nem tudunk nás mércét a kifejező erőre. A modern szinházmüvészet mint kifejezési eszköz akkor szerveződött meg a maga teljességében, amikor az Appia által körvonalazott és dokumentált elképzelések párosultak azzal a próba— és előadási 66
