Simson, Lee: Kezdődhet a játék. I. (A díszlet művészete) - Korszerű színház 96. (Budapest, 1968)
IV. rész: Alternatívák
nyaltabb és legpontosabb kifejezéseket is, rózsával vagy lonccal diszitett holdfényes erkélyeken, fülemüle, valamint a színfalakon kívüli lágy zeneszó kíséretében. Még ha eltölt is a megnyugtató érzés, hogy életünk sikeres volt, akkor is nyugtalanit az emlék, hogy valamikor kaptunk egy főszerepet és azt rosszul alakítottuk. Életünk, ahogy Browning megfogalmazta, rongyosan-foltosan csüng alá. De sikertelensége nem jóvátehetetlen; a színész személyén keresztül igazoljuk magunkat Hemcsak azt üthetjük helyre, amit rosszul mondtunk, hanem azt is, amit egyáltalán ki sem mertünk mondani. Érzelmi felszabadulásunkat ezért nemcsak könnyek kisérik, hanem nevetés is, mint például amikor Bluntschli száján át színvallásra kényszeritünk egy nőt. Hem egykönnyen felejtem el, micsoda elégedett harsogás tört ki a főképp férfiakból álló közönség torkán a Hudson Theatre-ben, 1905 valamelyik szeptemberi estéjén, amikor Tanner, megfordítva a szokásos udvarlási technikát, szemébe mondta Ann-nek, hogyő az üldöző, Tanner pedig az üldözött, akit megcéloztak, kergetnek és többé nem engedik el. Azonosulni tudunk olyan érzelmekkel is, amelyekre nem vágyunk tudatosan, feltéve, hogy a szinész megfelelő intenzitással fejezi ki őket és igy jólesően kiterjeszti egyéniségünket. Többé nem gyártunk olyan mítoszokat, amelyekben a hős egymaga ment meg bennünket a katasztrófától; ehelyett a "személyiség mágneses vonzerejét" imádjuk, olyan fokig, hogy lelkesedünk a szélhámosokért, akik ezt a vonzerőt állitásuk szerint mindenkiben ki tudják tenyészteni, és azt hisszük, ez az erő megnyit minden ajtót, legyőz minden akadályt. Ősi hajlamunk, hogy hősöket teremtsünk és rajongjunk értük, jelentős mértékben a színház felé terelődött; és ott nem annyira a szinész által megelevenített hőstípusra összpontosul, mint inkább magukra a vezető színészekre. Belőlük lesznek a bálványok, az "est hősei"; bennük testesül meg valamennyiünk titkos álma, hogy úgy uralkodjunk saját egyéni világunkban, ahogy a főhős és a főhősnő uralkodik nem csupán a,többi szereplő, hanem a nézők fölött is. 78
