Simson, Lee: Kezdődhet a játék. I. (A díszlet művészete) - Korszerű színház 96. (Budapest, 1968)

III. rész: A színész és a harmadik dimenzió

szavai. Hogy a bútort vagy a lépcsőházat a háttérvászonra fessék, ez nevetségesen hamisnak tetszett. A XIX. századi festészet, amelyre az optikai tudomány fejlődése is hatott, ezt a maga részéről úgy hangsúlyozta, hogy ránevelt: az embert ne úgy szemléljük, mint kemény és önkényes körvonalaktól határolt, elszigetelt alakot, hanem olvasszuk bele az atmoszférába - lásd a plein airt -, az őt övező fénybe, amely az embert összeköti látható környezetével. A szinpadi villanyvilágítás ma használatos módszerei tudatosan igyekeznek kerülni azt az egyenletes, megnyugtató fényt amellyel Poussin és Ingres árasztotta el a maga klasszikus tájait és allegóriáit! ez az impresszionista festészet öröksége, amely képi nyelvre fordította le a természettudományok által kidolgozott friss természetelképzelést.

XVIII. századi filozófusok gondolatai határozták meg azt a szerepet is, amelyet a természet a XIX. század művészetében betöltött. A tájképfestés kultuszát Bousseau romantikus tanítása ihlette a természethez való visszatérésről; az a meggyőződés, hogy a dombokkal, folyókkal és fákkal való gyógyerejü kapcsolat megtisztítja lelkünket—szellemünket és ezért felszabadító hatású. Hála az ebből fakadó természetimádatnak, a festett táj olyan jelentőségre tett szert, hogy egymaga is betölthette a vásznat. Addig csupán alárendelt háttere volt az emberábrázolásnak; a természet jelentőségét pedig külön meg kellett személyesíteni,; driádok, nereidák, nimfák és szatirok segítségével. Brueghel Tavasz, Nyár, Ősz és Tél cimü képeit természetábrázolásuk a tájképfestészet remekei közé e— meli, de e képeket tömegek népesítik be, akik a négy évszaknak megfelelő különböző tevékenységeket űznek. Brueghel holland követőinek, Ostadénak, Buisdaelnek, Hobbemának és Cuypnak tájain az emberi alak egyre inkább vészit jelentőségéből; de azért egyetlen tájat sem éreznek teljesnek, ha az emberi szemlélők hiányoznak belőle. Az emberi alakok csak a XIX. század elején tűnnek el teljesen, amikorra az uj természetfogalom már polgárjogot szerzett.

Ez a friss természetérzékelés a XIX. század utolsó negyedére oly népszerűvé vált, hogy végül a természet szinpadi ábrázolását is átformálta. A természetet többé nem fejezhette ki elfogadható módon a háttérvászonra öntött, eget ábrázoló lapos kék festék vagy

5 e