Simson, Lee: Kezdődhet a játék. I. (A díszlet művészete) - Korszerű színház 96. (Budapest, 1968)

IV. rész: Alternatívák

helyet vesz el a játéktérből, amelyet a díszlet háromszögletű ha­tárvonala már úgyis elszükitett. Miért ne huzzuk hát ki mind a kettőt, miért ne egyszerűsítenénk le a diszletet egyértelműen a maga komor, jelképes körvonalaira, ahelyett, hogy telezsúfolnánk? Ám a dialógus ismét közbeszól: ALICE:»..Tegnap éjjel felébredtem és nem bírtam újra elaludni... így hát kijöttem az erkélyre. Olyan furcsa fényben úszott. Nem is tudom - valahogy minden ijesztően sápadt volt. Példá­ul annak a fügefának ott mintha semmi szine nem lett volna. Ha nem is fügefát, akkor valamilyen más fát kell használni.Egyet­len sort ugyanis még ki lehetne huzni, de ennél fontosabb az a tény, hogy tizenkét oldallal a befejezés előtt Stephen Held a szin­­padon gutaütés következtében meghal; valószinüleg kimerítette az erőfeszítés, hogy egy sereg sekély értelmű, érzelgős ember előtt Prospero szerepét játssza. A záró jelenetek hatásossága nagy mér­tékben ezen a kontraszton múlik: a színpadon jelen van a halál,de a távozó vendégek és a halott leánya ezt nem is gyanítják. A lány szorosan fogja szerelmesének, Patnek kezét és azt mondja: "köszö­nöm, apa." Ekkor kakaskukorékolás hallatszik, Pat igy szól:"Vala­hol bizonyára virrad", és a lány ezt feleli: "Hát persze,drágám, valahol mindig virrad!" - nem is sejtve, hogy tőle néhány méter­re, a nyilt teraszon egy holttest fekszik. Ha a közönség nem hi­szi el ezt a jelenetet, akkor vége a felkeltett feszültségnek. A fa árnyéka és a szék magas, legyező formájú támlája hozzájárul, hogy a jelenet hihetővé váljék. Ha a drámairónak e tárgyak nem j>­­tottak volna eszébe, úgy a rendezőnek kellett volna valamilyen ez­zel egyenértékű megoldást kitalálnia. Nem azt akarom bizonyítani, hogy a szinpadi részletek ilyen meg­határozó szerepét kárhoztatni kell, vagy hogy a dráma, ha nem tá­maszkodik rájuk, szükségképpen jobb lett volna. Nem látok ' okot rá, hogy Barry vagy bármely más drémairó miért ne épp egy terasz képével szembesítené alakjait, ahelyett, hogy olyan poros kellé­kekkel rendítené meg őket, mint az első esti csillag, egy szál rózsa avagy egy csokor margaréta. Ha elismerjük, hogy a metaforák hozzá tartoznak a drámákban zajló udvarláshoz, akkor nyilvánvaló': 115

Next

/
Oldalképek
Tartalom