Akimov, N.: Színház és látomás - Korszerű színház 95. (Budapest, 1967)

Színház, drámaíró, néző

MIL2ENNEK LÁTOM A SZÍNHÁZAT?

Mélységes meggyőződésein, hogy a szinház fejlődésének néhány vonása, amely ma mind országunkban, mind külföldön megfigyelhető, zsupán. ideiglenes és nemigen kell rá felfigyelni. Arra a jelenségre gondolok, hogy rövidülnek a szinházi előadások, a szünetek széna egyre csökken, sőt bevezették a nonstop előadásokat is. Szóval a szinház közeledik a büféhez, ahová az ember úgy tér be, hogy le sem veszi a kabátját, majd elsiet.

Véleményem szerint a színháznak teljes estét kell szentelnünk, sőt néha talán egy teljes napot. A különböző ünnepnapok mellett miért ne kaphatnának helyet a nagy szinházi ünnepek is?

A magam gyakorlatában nem félek a három szünetes, hosszú előadásoktól, mert meggyőződésem, hogy a modern ember számára a szinházi szünet kellemes lehetőséget teremt arra, hogy találkozzék barátaival, ismerőseivel, kicseréljék benyomásaikat - ez is szerves része az előadás élvezésének.

Úgy gondolom továbbá, hogy az egyre gazdagabbá váló emberiség soha nem fog megelégedni a konzervekkel, hanem mindig friss gyümölcsre vágyik, nem elégiti ki a sózott hús, hanem friss húsra éhezik; reális zenét kiván, amely közvetlenül a hangszerekből árad felé, nem pedig a zenét rögzitő eszközök közvetitésével jut el föléhez.

Kern vonom kétségbe sem az étkezési célokat szolgáló, sem pedig a művészeti konzervek hasznosságát, de biztos vagyok abban, hogy a természet és az ember alkotó munkájának gyümölcsei mindig is értékesebbek és kedveltebbek lesznek szamunkra.

Ha megkérnéznének, hogyan szerveznem meg azt a szinhazat, amelyet ideálisnak tartok, azt válaszolnám, hogy a művészi örömök és a