Akimov, N.: Színház és látomás - Korszerű színház 95. (Budapest, 1967)
Színház, drámaíró, néző
Megértjük, hogy az önmagában vett cselekedeten felül óriási jelentősége van annak, hogyan viszonylik a szerző és a szinhás ehhez a tetthez: ajánlja-e vagy elitéli, sajnálja, vagy örvendezik felette. Megértjük, hogy a szerző mondanivalója nem az egyes szereplők tetteiben jelentkezik, hanem a darab koncepciójában, elgondolásában, azoknak a gondolatoknak összességében, amelyek a műben kifejezésre jutnak. Megértjük, hogy a szerző akkor is elitélheti a rosszat, ha az darabjában győzedelmeskedik. És ha a Revizor utolsó jelenetében nem jelennék is meg a rendőr a megérdemelt büntetés hírhozójaként, mégsem gyanusitanók meg Gogolt azzal, hogy utánzásra javasolja szereplőinek bűneit. De abban a pillanatban, amikor uj szovjet darabról van szó, megfeledkezünk tapasztalatainkról, dramaturgiai értékitéleteinkről, és hozzákezdünk, hogy legömbölyítsük a sarkokat, eltávolitsuk az utánzásra nem méltó szereplőket, s általában kiirtsuk a kellemetlenségeket. Gyakran még az sem elégít ki, hogy az előadás végén a rossz elnyeri büntetését. Jobb, ha egyáltalán be sem mutatjuk! Szat'irairóinkat felszólítjuk, hogy merészen és kíméletlenül leplezzék le azokat a hibákat, amelyek életünkben még fellelhetők, de egy-egy uj szatirikus mü elemzésénél azonnal effajta mércét állítunk eléjük:- Vajon általános-e az a hiba, amelyet a darab bemutat? /A drámairó nem is akarta ezt állítani. Csupán arra törekedett, hogy, felhívja a figyelmet néhány elutasítandó és elitélendő jelenségre./- Ez nem tipikus és úgy értelmezhető, hogy rágalmazza valóságunkat.- Az ön hősnője nagyon könnyelműen intézi sorsát. Erre tanítja az ifjúságot? /A drámaíró éppen ettől akarta fiatal nézőit óvni és remélte, hogy az előadásból más következtetés nem is vonható le./ 33