Akimov, N.: Színház és látomás - Korszerű színház 95. (Budapest, 1967)

A díszlettervező és a színház

házi díszlettervezők száz százalékánál azt látjuk, hogy jelmezvázlataik érthetetlen okhói, feltehetőleg a kérdés lényege iránti lelkesedéstől vezérelve, durván megbontják az arányokat s ezt csupán akkor veszik észre, amikor a vázlat mér nem javítható ki.

2. A színház dolgozói és különösen a szereplők számára a vázlat értékelésénél óriási jelentőségű, hogyan rajzoltai meg a jelmez tervezője a szereplő arcát.

A figyelmeztetés, hogy a maszkok külön-külön kerülnek megrajzolásra és az általános jelmezterven a maszk csak jelzett - lepereg az érdekeltekről.

És ha a fiatal színésznő, aki az előadáson még fiatalabb hősnőt alakit majd, olyan vázlatot lát, amelyen egy szép jelmezt szörnyszülött visel, elutasítja a vázlatot, mégpedig teljes joggal.Hiszen a szereplő vázlatának /vagy ahogyan helytelenül mondják - a jelmeztervnek/ azon felül, hogy tájékoztatást ad a szabónak, a fodrásznak és cipésznek, hogyan varrjon, szabjon és himezzen,még egy igen fontos funkciója van: szemléletesen bemutatja a színésznek azt, amiről a rendező szavakban tájékoztatja; hozzásegíti,hogy megihlesse az alak, amelyet meg kell formálnia a színpadon, de amelyet már most is megtekinthet e papírlapon.

Ezért a jó szereplővázlat egyrészt teljesen világos képet ad gyakorlati felhasználásáról, másrészt azonban ugyanakkor képzőművészeti alkotás is, amely megragadja első nézőinek, a rendezőnek és a színészeknek képzeletét.

A maszk-készités közben két fő szempontot kell szem előtt tartani:

1. minél könnyedébb és egyszerűbb a maszk, annál kényelmesebben, és szabadabban játszik benne a szinész;

2. minél elevenebb és kifejezőbb a maszk, annál könnyebben és szabadabban épiti fel a szinész hőse alakját, annál több lehetőség adódik számára az átlényegüléshez.

E két körülmény, mely első pillantásra egymással ellentmondónak tűnik, határozza meg a maszk-készités művészetének lényegét.

102