Esslin, Martin: Az abszurd dráma elmélete - Korszerű színház 94. (Budapest, 1967)
6. Az abszurd hagyománya
6. AZ ABSZURD HAGYOMÁNYA Különösnek tetszhetik, hogy az a fejezet, amely az abszurd dráma alapjait szolgáltató hagyományt igyekszik körvonalaiban felvázolni, követi jelenkori képviselőinek bemutatását.ahelyett, hogy megelőzné azt. Am a történettudomány legtöbb ágához hasonlóan az eszmék története is lényegében a jelen forrásainak kutatása és ezért a jelen konfigurációihoz hasonlóan szintén változik. ÍTem kereshetjük meg egy olyan mai jelenség, mint az abszurd dráma csiráit, ha először nem határoztuk meg természetét, mert csak igy ismerhetjük fel, hogy a változó Ízlések és szemléletmódok kaleidoszkópjában kombinálódó visszatérő elemek közül melyek kapnak részt összetételében. Az avantgard-mozgalmak szinte soha nem teljesen újak és előzmény nélküliek. Az abszurd dráma is visszatérést jelent régi, sőt archaikus hagyományokhoz. Újdonsága ezeknek az előzményeknek némiképp szokatlan kombinálásában áll; és az előzmények áttekintése megmutatja majd, hogy az, ami a felkészületlen néző szemében képromboló, érthetetlen ujitásnak tetszik, valójában csak kiterjesztése, átértékelése és továbbfejlesztése olyan eljárásoknak, amelyek csak kevéssé különböző öszszefüggésrendszereken belül jól ismertek és teljességgel elfogadhatóak. A zsöllye embere csak akkor találja például Ionesco A kopasz énekesnő.iét megbotránkoztatónak és érthetetlennek, ha a naturalista, elbeszélő szinházi konvenció előre lerögzített várakozásaiból indul ki. Üljön csak be ugyanez az ember egy music-hallba, és ott a komikus és partnere hasonlóképpen non3zensz-szerü, egymás mellett ugyancsak párhuzamosan futó, cselekménytől vagy elbeszélő tartalomtól szintén mentes dialógusát teljesen elfogadhatónak Ítéli majd. Vagy vigye el gyermekeit az Alice Csodaországban valamelyik, mindig piacon lévő szinpadi változatához, és itt a hagyományos abszurd színház egy tiszteletre méltó, roppant 79
