Esslin, Martin: Az abszurd dráma elmélete - Korszerű színház 94. (Budapest, 1967)
3. Eugene Ionesco - Színház és antiszínház
fogalmazott erkölcsi tanulságot akarja közölni, hanem a saját élményét! milyen érzés a szóban forgó szituációkba kerülni. Színháza éppen az ellen a tévhit ellen irányul, mely szerint az emberi tapasztalat gyümölcsei előre csomagolt, csinosan tálalt fogalmi pirulákban hozhatók forgalomba. Ezért próbálja birálószavával,szilaj szatírájával szétrombolni azt a racionalista téveszmét, hoçy az élménytől, a tapasztalástól elszakított nyelv egymaga is képes az emberi élményeket az egyik embertől a másikig továbbítani. Ezt a feladatot, ha egyáltalán megoldható, csak a művész alkotói cselekvése képes megvalósítani; nem képes rá más, esek a költő, aki át tud adni valamit a saját tapasztalatából, aki meg tudja éreztetni egy másik emberrel azt, amit ő maga, a művész, a költő átélt. A legrészletesebb klinikai leirás sem érzékeltetheti, milyen érzés, mondjuk, szerelmesnek lenni. Ezt egy fiatal ember hallhatta, hiheti is, hogy tudja, milyen lesz majd; de mikor valóban részesül az élményben, rádöbben, hogy minden, pusztán értelmi ismerete a tárgyról nem volt a szó reális értelmében vett ismeret. Másfelől egy költemény vagy egy zenemű, bármilyen korlátozott módon is, de közvetítheti az érzés és az élmény realitását. Ugyanígy Ionesco - ellentétben egyes kritikusok elgondolásával - A bér nélküli gyilkosban például nem azt próbálja elmondani három hosszú felvonáson át, hogy a halál elkerülhetetlen; azt akarja, hogy vele együtt érzékeljük, milyen érzés birkózni ezzel az alapvető emberi élménnyel; milyen érzés, amikor végül szembe kell néznünk a nyers igazsággal: az életnek ezt a kérlelhetetlen, végérvényes tényét nem háríthatja el semmiféle érvelés, semmiféle racionális okoskodás. Amikor Bérenger a darab befejezésekor végül aláveti magát a gyilkos késének, akkor végül átverekedte magát a felismeréshez:kibuvó, szépités vagy okoskodás nélkül szembe kell néznünk a halállal - ez pedig misztikus élménnyel egyértelmű. Igaz, a dráma többi alakja, az épitész vagy Edouard is elkerülhetetlenként fogadja el, hogy a gyilkos körükben időzik. A különbség az, hogy ezt meggondolatlanságból, fantáziahiányből, felületes kényelmességből teszik; nem fogták fel, mit jelent a halál jelenlétének élménye és mivel nem néznek szembe a halál problémájával, nem is élnek a szó teljes értelmében. Ionesco drámájának igazi célja az, hogy 57
