Esslin, Martin: Az abszurd dráma elmélete - Korszerű színház 94. (Budapest, 1967)

Almási Miklós: Martin Esslin és az abszurd színház "mentőöve"

hogy - folytatja Adorno -, mikor az ötvenes évek végén oldédni kezdett ez a hidegháborús légkör, az a zenei áramlat is talaját veszítette, melynek kizárólagos témája és formáló elve a rettegés és szorongás-hangulat ábrázolása volt. Az egykori valóság és a megfakult igazság között hányódik most ez a zenei áramlat.

Azt hiszem, nem hat légből kapottnak egy ilyen párhuzam, mikor az abszurd dráma jelentkezésének történelmi feltételeit, valamint halványulásának, jelentősége megkopásának jeleit kívánjuk értelmezni. Hasonlóan a modern zenéhez, ez a drámai irányzat is a rettegésről ir változatokat, ezt az alapvető emberi - jóllehet nagyon.is konkréten történelmi - reakciót önti különböző formába, Kern is a konkrét "valamitől'’ való félelmet ábrázolják: a félelem "tárgya" nem ölt testet, nem lehet vele farkasszemet nézni, félelmetességének forrása éppen ismeretlensége .megfoghatatlansága.Ez az az"Angst".melyről először az egzisztencialista filozófiákban olvashattunk - előbb KierkegaardnáL, majd Heideggernél és Sartre-nál. Az a "szorongás", mely aktualitást és értelmet a második világháború poklaiban nyert és éppen a hidegháborútól kapott még hátborzongatóbb íréjtélyességet": mig a háború, a lövész— árok-hangulat, vagy a bombázások, sőt még a táborok borzalmai is "megfogható", látható alakban festették a rettenetét, addig a hidegháború a "béke" paravánja mögé rejtette el azt, amitől félni kellett és az újságolvasó, hétköznapi ember nem is igen tudta felmérni, mi az, ami vár majd rá, mi az, amitől félni kell, vagy miben lehet még reménykednie. A félelmetes erők még láthatatlanabbak lettek, és - a történelmi konstelláció paradoxjaképpen-néhány esztendőre még a kiút lehetőségei is elhalványultak .