Esslin, Martin: Az abszurd dráma elmélete - Korszerű színház 94. (Budapest, 1967)
7. Az abszurd jelentősége
ben az ember csak lassan, fokozatos megközelítésekkel tárhatja fel a világot. E két magatartás egyaránt alapvető ellentmondásban áll az olyan, vallási vagy ideológiai goiidolati rendszerekkel /például a marxizmussal/, amelyek a végső rendeltetés és a mindennapi magatartás minden egyes kérdésére teljes válaszokat kivánnak nyújtani. Ha felismerjük, hogy a költői képekben valő gondolkodás a fogalmi gondolkodáshoz képest egyenrangúan jogosult és egyértelműen elfogadjuk mindkét gondolkodási mőd funkcióját és lehetőségeit, ez' nem jelent visszatérést az irracionalizmushoz; ellenkezőleg, megnyitja az utat egy valóban racionális magatartás felé. Végső soron az olyan jelenség, mint az abszurd színház, nem kétségbeesést tükröz és nem jelent visszatérést sötét irracionális erőkhöz, hanem a modern embernek azt a törekvését fejezi ki, hogy megértse a világot, amelyben él. Az abszurd szinház megpróbálja rábimi ezt az embert, hogy nézzen szembe a tényleges és valóságos emberi állapottal és meg akarja szabadítani az olyan illúzióktól, amelyek törvényszerűen állandó csalódást szülnek és az embert környezetével valő meghasonlásba sodorják. Mai világunkban óriási nyomások próbálják rávenni az emberiséget, hogy a hit és az erkölcsi bizonyosság elvesztésének ellensúlyozására kábult feledésbe merüljön; ezt a célt szolgálják a tömegszórakoztatás, a sekély anyagi kielégülések,a valóság álmagyarázatai és a különféle olcsó ideológiák. Ennek az útnak a végén az emberiséget Huxley "szép uj világa" várja, a maga érzéketlen, eufóriában ringó automatáival. Napjainkban a halált és az öregséget egyre határozattabban rejtik eufuizmusok és visszataszitó gügyögés leple mögé és fennáll a. veszély, hogy az élet belesüpped a hipnotikus, gépesített vulgarités tömeges fogyasztásába. Épp ezért nagyobb szükség van rá,mint valaha, hogy az'ember szembe nézzen helyzetének valóságával.Mert az ember méltósága abban rejlik, hogy képes-e szembenézni a valósággal, annak egész értelmetlenségében; hogy képes-e elfogadni, szabadon, félelmek és illúziók nélkül - és nevetni rajta. íme az ügy, amelynek az abszurd drámaírók, a maguk különféle, szerény és fanatikus módjain, munkásságukat szentelik. 182
