Esslin, Martin: Az abszurd dráma elmélete - Korszerű színház 94. (Budapest, 1967)

7. Az abszurd jelentősége

De még a marxista, pszichológiai és filozófiai gondolkodás ed­dig ismertetett tendenciáinál is jelentősebben nyilvánul meg ko­runk áramlata az utca emberének mindennapi világában. A tömeg­kommunikációs eszközök;a sajtó és a reklám szüntelen, könyörte­lenül fecsegő rohamának szorításában, az utca embere egyre szkeptikusabbá válik a reá törő nyelvvel szemben. A totalitariá­­nus országók polgárai nagyon is jól tudják, hogy a velük közölt dolgok zöme kétértelmű, reális jelentést nélkülöző mellébeszé­lés. Megtanulják a módját, hogyan olvassanak a sorok között, vagyis találgatással közelitik meg a valóságot, amelyet a nyelv inkább elrejt, semmint feltárna. Nyugaton eufuizmusok és üres szószaporitás töltik meg a sajtót vagy visszhangzanak a szónoki emelvényekről. És a reklám, a maga állandó felsőfok használatá­val, sikeresen devalválta a nyelvet egészen odáig, hogy ma már általánosan elfogadott aranyigazság: a hirdetőtábláknak vagy a folyóiratok szines reklámoldalainak hivalkodó szövege javarészt épp oly értelmetlen, mint a televíziós hirdetések csilingelése« Nyelv és valóság között tátongó szakadék nyilt. Eltekintve a nyelv általános devalválódásától a tömegkommuniká­ció áradatában, az élet növekvő specializálódása is egyre több témán belül teszi lehetetlenné az eszmecserét az élet különféle szféráinak tagjai között, akik mind kifejlesztették a maguk szakmai zsargonját. Ionesco, Antonin Artaud nézeteit összefog­lalva és méltatva, ezt mondja: "Abban a mértékben, ahogy tudásunk elválik az élettől, kultú­ránk többé már nem bennünket magunkat fejez ki /vagy legfeljebb személyiségünk egy jelentéktelen részét/; ez a kultúra immár o­­lyan ’társadalmi’ összefüggésrendszert alkot, amelynek mi többé nem vagyunk szerves részei. így hát a probléma a következő: mi­képpen teremtsünk ismét kapcsolatot életünk és kultúránk között, hogyan tegyük kultúránkat ismét elevenné? Ennek érdekében elő­ször is ki kell irtanunk ’a tiszteletet minden fehéren-feketén leirt szó iránt’... szét kell törnünk nyelvünket, oly módon, hogy ismét összeillesztve, képes legyen helyreállítani a kon­taktust az ’abszolutummal’, vagy, ahogy szívesebben mondanám, a ’sokrétű valósággal’. Parancsoló szükségszerűség, hogy ’az em-162

Next

/
Oldalképek
Tartalom