Esslin, Martin: Az abszurd dráma elmélete - Korszerű színház 94. (Budapest, 1967)
7. Az abszurd jelentősége
szembenéz vele és elfogadja, mint Ionesco Bér nélküli gyilkosában; kibogozhatatlanul belebonyolódik az illúziók, a tükröket tükröző tükrök délibábjába és örökre elrejtőzik a végső valóság elől, mint Genet drámáiban; megpróbálja megszilárditani helyzetét vagy kitörni a szabadságba, csak hogy végül újabb börtönben találja magát, mint Manuel de Pedrolo paraboláiban;szeretne valami szerény helyet kimérni magának a környező hideg sötétségben, mint Pinter alakjai; hasztalan próbálja megragadni az értelmét örökre meghaladó erkölcsi törvényt, mint Arrabalnál; belebonyolódik az elkerülhetetlen dillemába, hogy a legserényebb erőfeszítés ugyanahhoz az eredményhez vezet, mint a passzív tunyaság - tudniillik a teljes értelmetlenséghez és végül a halálhoz -, mint Adamov korábbi drámáiban;és mind e darabok nagy többségében örökre, megmásithatatlanul magányos, befalazva él szubjektivitásának börtönében és képtelen kapcsolatot teremteni embertársaival. Minthogy eszerint az abszurd szinház az emberi állapot végső realitásaival, élet és halál, elszigeteltség és emberi kapcsolatok viszonylag kevés számú alapvető problémájával foglalkozik, ezért, bármilyen groteszknek, frivolnak és tiszteletlenneklátszhat, mégis a 3zinház eredeti, vallásos funkciójához tér viszsza: az ember szembesítéséhez a mitosz és a vallási realitás szféráival. Hasonlatosan az ókori görög tragédiához, a középkori misztériumjátékokhoz és a barokk allegóriákhoz, az abszurddráma arra törekszik, hogy ráébressze közönségét, milyen bizonytalan és titokzatos az ember helyzete a világegyetemben. A különbség pusztán az, hogy az ókori görög tragédiában- és komédiában - csakúgy, mint a középkori misztériumjátékban és a barokk auto sacraaentaleban az érintett végső realitások közismert és egyetemesen elfogadott metafizikus rendszerek voltak, mig az abszurd dráma épp minden ilyen általánosan elfogadott kozmikus értékrendszer hiányát fejezi ki. Ezért az abszurd dráma, sokkal szerényebben, nem kívánja megmagyarázni isten útjait az embereknek. Nem mutathat be mást - szorongva vagy gunyorosan-, mint egyetlen ember ösztönös érzékelését az általa tapasztalt végső realitásokról; nem nyújthat mást, mint azt, amit egyetlen ember 155
