Esslin, Martin: Az abszurd dráma elmélete - Korszerű színház 94. (Budapest, 1967)
6. Az abszurd hagyománya
Noha Cocteau későbbi munkáinak jelentős része a nehézkes romantika és a puszta játékosság között ingadozik, mind jelzik viaskodását az absztrakt, álomszerű színház néhány, alapvető elemével. Talán költői)kisértő varázsu filmjeiben válik ez a leginkább nyilvánvalóvá ; a Le Sang d’un poete-től /A költő vére/ a La Belle et la bète-ig /A szép és a szörnyeteg/, és elsősorban az Orphée-ban /Orpheusz/, ahol ragyogóan elgondolt képek festik a halottak országát, valamint utolsó filmjében, a Testament d ’Dmhéiji-ban/Orpheusz testamentuma/. Ionesco épp játékossága és . barokk Ízlése miatt hódolt Cocteau előtt! "Azt hiszem,Jean Cocteau-nak szemére vetették, hogy csak könnyedén súrol súlyos problémákat. Szerintem ez tévedés: Cocteau csupán csak holdfényes, elvarázsolt környezetben veti fel őket. Szemére vetették, hogy stilusa tisztátalan, hogy kartonkulisszákból épit tündérországot. Én éppen ezt a konfettit szeretem, a szerpentinjeit,barokk vásári szfinkszeit. Minthogy minden csak délibáb, az élet pedig nagy vásár, helyénvaló, ha a szinpadon szfinkszeket és vásárt látunk. Az élet bizonytalanságát, a szépség törékeny tünékenységét misem fejezi ki jobban, mint ezek a kóbor és ingatag ünnepsegek."' Cocteau körében született meg az a dráma, amely világosan vetiti előre Ionesco rohamát a polgári család ellen, ez pedig a Les Pélicans /A Pélican-család, 1921/, Raymond Radiguet /1903-1923/, a koraérett géniusz müve. Két rövid felvonás során ismerkedünk meg a Pélican-családdal, amelynek tagjai nagy tetteket akarnak véghez vinni, abban a reményben, hogy a dicsőség majd elmossa nevük nevetséges hangzását. A ház úrnője úszómestere hátán lovagol be; az utóbbi úszni ugyan nem tud, ezzel szemben viszonyt folytat a hölggyel. A fiú zsoké akar lenni, a lány pedig,épp amikor öngyilkosságot kiséreX meg, első dijat nyer a befagyott Szajnán rendezett korcsolyaversenyen. A dráma groteszk családi tablóval zárul. Ionesco! Pour Cocteau. Cahiers des Saisons, 1957. október, 12. sz. 142
