Esslin, Martin: Az abszurd dráma elmélete - Korszerű színház 94. (Budapest, 1967)

Almási Miklós: Martin Esslin és az abszurd színház "mentőöve"

konformizmus, a hétköznapi élet spontaneitásának és elidegenedésének világából. Az emberek a megszokás, a monoton életformák következtében lassanként észre sem veszik, milyen elidegenedett világban,mennyire élő-halott módon tengetik életüket - akkor is, ha ez a tengődés jólétben, kényelemben, az emberi élet látszatában játszódik. Ezek a drámák a polgári élettelenséget, a konvenciók halotti világát, a "szokás" hazugságát akarták megmutatni, néhány teljesen leegyszerűsített és ezért könnyen felismerhető parabola segítségével. Gondoljunk pl. Ionesco A bér nélküli gyilkosára.ahol a parabola egy humanista tiltakozás manifesztuma lesz: Bérenger egyedül vállalja a gyilkos felkutatását, lefegyverzését csak éppen leszámolni képtelen vele. A darab felszólítás a társadalmi cselekvésre, a közöny felrobbantására./

A valóságos probléma tehát Esslin kezében van: csak arra nem derül fény, hogy ebből a lehetőségből két ut kínálkozik. Az egyik: a leleplezés,az ébresztés, a sokkhatás megmaradhat abban a körben, melyet kritizál: ráébreszti az embert saját nyomorára, de egyben azt sugallhatja neki, hogy ebből a halott világból nincs kiút. Ezt az utat választotta Beckett. Sajfaálja a szenvedő, az elidegenedett embert, de kilátástalannak tartjakapálódzását. A "ráébresztés" itt értelmetlen viviszekoió, a sokk nem gyógyít, csak értelmetlen fájdalmat okoz. A másik lehetőség: a ráébresztéssel a társadalmi aktivitás felé lökni a mai polgári társadalom emberét. Ez már ritkább, bár éppen Ionesco példája mutatja, hogy ilyen kísérletek is történtek már. Esslin ott marad adósunk, hogy ennek a két lehetőségnek harcát, a passzivitás nagyobb szívóhatását, az értelmetlen viviszekció nagyobb "divatrangjának" pusztító erejét nem érzékeli. Bem veszi észre, hogy az abszurd