Esslin, Martin: Az abszurd dráma elmélete - Korszerű színház 94. (Budapest, 1967)
6. Az abszurd hagyománya
mas veszteség ért; mire csacsim végre megtanulta a koplalás művészetét, megdöglött."Z2-/ Egy újabb ilyen gyüge azt álmodja, hogy szögbe lépett és felsebezte lábát; erre szépen be is kötözi. Barátja megkérdezi, mi baj érte, és mikor megtudja, hogy a másik csak álmodta a balesetet, igy felelt "Valóban joggal mondanak bennünket ostobának! Minek is fekszünk le mezitláb?"^33^ Ezek a groteszk alakok a mimusban egy nyers realista konvención belül jelentek meg, de ezeket a gyakran félig rögtönzött játékokat, jellemző módon, nem kötötte a rendes tragédia vagy komédia egyetlen szigorú szabálya sem. Nem ismertek korlátozást a szereplők számát illetően; nők is játszottak bennük, méghozzá főszerepeket; idő és hely egységeit nem vették figyelembe. Az előre kidolgozott cselekményü darabok /hypotheses/ mellett voltak rövidebb, cselekmény nélküli színjátékok is, amelyek állatok utánzásából, táncokból vagy zsonglőrszámokból tevődtek össze/paegnia/. Az ókor későbbi szakaszában az álomszerű témát feldolgozó fantasztikus cselekmények kerültek túlsúlyra. Reich idézi Apuleius szavait; "Mimus hallucinatur - és hozzáteszi -: És itt nemcsak a ’hallucinari’ alacsonyabb rendű értelmére kell gondolnunk -’öszsze-vissza, értelmetlenül beszélni*-, hanem emelkedett jelentésére is: ’álmodni, különösen beszélni és gondolkodni*. Igen, minden realizmusa mellett a mimus nem ritkán tartalmazott furcsa álmokat és hallucinációkat, akárcsak Arisztophanész szinmüvei. Egy Juvenalishoz Írott kommentár a mimusokat paradoxinak nevezi; és valóban, minden, ami fantasztikus, paradox is, mint ahogy paradoxak a mimicae ineptiae, a bohóckodás és a bolondozás is. A kifejezés valószinüleg mindkét aspektusra utal. így a mimusban magas- és alacsonyrendü, komoly, sőt, ijesztő témák csodaszerüen elegyednek a burleszkkel és a humorossal; a lapos realizmus erőteljesen fantasztikus és mágikus elemekkel,”/*-***-/ /x/ Uo., 460. old. /xx/ Uo. /rxx/jjo. t 595—6. o. 83
