Katona Ferenc: Szabálytalan színháztörténet. I. - Korszerű színház 93. (Budapest, 1967)
A romantika - pislákoló gyertyafényben
Int", aztán "megrémül és hirtelen elbocsájtja Ferdinand kezét". Ferdinand ezután "felugrik", majd rövid dialógus után "gyengéden átöleli" Lujzát, aki viszont "mélységes megrendüléssel eltolja magától" a férfit és "távozni k és z ül". Ferdinand akkor "feltartó ztatja" a lányt, de az egy indulatos kitörés utón "kirohan, Ferdinónd szótlanul követi". Úgy gondolom, hogy tovább már felesleges idéznem az ilyen irányú instrukciókat, hiszen csupán egyetlen darabból is szinte vég nélkül sorolhatnánk az ilyen, vagy ehhez hasonló tartalmú és töltésű zárójeles utasításokat. Mindez, úgy vélem, elég szemléletesen bizonyítja mindazt, amit korábban a szöveg közti gesztusokról, illetőleg az azokat helyettesítő mozgásokról, helyzetváltoztatásokról mondottunk. De amit a szöveg k i s é r ő gesztusok felfokozottságáról, illetőleg eltúlzottságáról mondottunk, azt is érdemes néhány találomra kiragadott példával illusztrálni, az egyszerűség kedvéért ugyancsak az ÁRMÁNY ÉS SZERELEM zárójeles instrukcióiból. Az első felvonás második jelenetében, amikor Wurm meglátogatja Milleréket s a muzsikusné meglehetősen zordan fogadja, mivel ő már a lánya grófi házasságáról ábrándozik, a muzsikus igyekszik "feltűnés nélkül" figyelmeztetni feleségét, hogy legyen udvariasabb az Írnokkal. Erre vonatkozóan a következő instrukciókat adja Schiller: Miller az asszonyt "bosszúsan oldalba löki a könyökével", majd "szemmel látható zavarban meghúzza felesége fülét", majd "mérgében hátba v á g j a a feleségét" Ezalatt a "családi idill" alatt Wurm "nyugtalanul mozgolódik a széken, füle tövét vakarja, kézelőcsipkéjét és ingfodrát huzigálja". "'O' Majd amikor semmiképpen sem hajlandó Miilemé megérteni az ura "célzásait", Miller "felugrik, hegedűjéhez kap". E jelenetet egyébként Chodowiecki is megörökítette egy metszetén, amely - mint arra később részletesen ki fogunk térni - színháztörténeti dokumentumnak ugyan nem fogadható el, hiszen a könyvkiadáshoz készült illusztráció, de azért a kor Ízlésére s a játékstílusra bizonyos mértékig nyilvánvalóan jellemző. E metszeten Miller hatalmas csellóját feje felett lóbálva rohan fele ségére.^2. Remélem, mindebből a mai olvasó előtt nyilvánvaló, hogy milyen irtózatos hatású előadás lenne manapság az, amelyben a rendező betarttatná a színészekkel Schiller valamennyi eredeti instrukcióját. De félreértés ne essék, felsorolásunkban az önkéntelen irónia korántsem azt a célt szolgálta, hogy a Schillert instrukciókat és 49
